Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hét dolog, amit mindenkinek tudnia kell a halálról, az utolsó ítéletről, a mennyországról és a pokolról

A négy végső dolog ponttal végződik, nem kérdőjellel

Ahogy G.K. Chesterton írta: Ha falat építünk egy sziklaparti játszótér köré, attól a gyerek nem lesznek bebörtönözve, hanem sokkal inkább lehetővé teszi számukra, hogy szabadon játszhassanak, elkerülve a sérülés veszélyét. Ahogy a falak biztonságosabbá teszik a sziklaparti játszóteret, úgy a pontok is segítenek elkerülni, hogy a mondatok elvesszenek a pont nélküli szöveg káoszában.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Egyenlőség ablak nélkül

A lányom középiskolája előírta számára, hogy fekete kardigánt viseljen. Szóval elmentünk egy ruhaboltba, hogy viselete teljes mértékben megfelelő legyen az iskola öltözködési szabályzatának. Az eladó azonban azt mondta, hogy jelenleg nincs ilyen raktáron. Mindazonáltal a lányom böngészés közben pontosan felfedezte azt, amit keresett, az egyik állványon. – Ó, nem – mondta az eladó -, az a fiúknak való, a lányoknak valón a gombok és gomblyukak a másik oldalán vannak. A lányom felnevetett. „Ki fogja észrevenni a különbséget?”

7 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Öt ok, amiért a keresztények az első számú közellenségek

Bármilyen fantázia ideológia teljesen ellentétes a keresztény vallással

Keresztény testvéreim, érzitek-e azt, hogy mindenféle ideológiai csoport célkeresztjében vagyunk? Én már igen. Sokszor kell ezen elgondolkodnom! Azt hiszem, kitaláltam egy mintát, ami megmagyarázza, miért kerülünk bajba mindig a „legújabb és legnagyobb és végső ideológiai divat miatt.”

Először a szexuális forradalomról szóló tanulmányomban fedeztem fel ezt a sémát.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A keresztények nagy része nem érti a nagyböjt lényegét

 

Bakos Zsolt regnumi atyával, a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia kormányzójával beszélgettünk a húsvéti készületről. Szóba került, hogy miként befolyásolja a liberális 21. század a hívek nagyböjttel kapcsolatos felfogását, milyen változatos tévképzeteket ültet el bennünk, valamint hogy miről is szól valójában ez a negyven napos készület – hogyan kell azt jól csinálni, ahelyett, hogy mindig csak a kötelező minimumot teljesítenénk.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztény zen – nagyon nem ajánljuk

Krisztus követésére és zen csendmeditációra hív ismét egy írás és egy közreadott plakát. A rendezvényről úgy beszélnek, mint amire egy katolikusnak a legnagyobb szüksége van. Okfejtésüket, ugyan nem támasztják alá semmivel, mindössze azzal érvelnek, hogy (meg nem nevezett) katolikus teológusok is résztvevői egy kerekasztal beszélgetésnek a témában.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ha Istenről beszélünk, szavaink nem mindig azt jelentik, amit gondolunk

A világos gondolkodás egyértelmű definíciókat igényel

Egy nap a 4 éves lányom talált egy iskolai arcképet a két örökbefogadott gyermekünk biológiai féltestvéréről. Megkérdezte, hogy ki ő. Megmondtam neki a lány nevét, és azt mondtam, hogy ő a két fiunk féltestvére.

Aztán egy pillanat alatt, amit soha nem fogok elfelejteni, fejét oldalra billentette, összeráncolta homlokát, és az ő teljesen ártatlan, teljesen zavaros, teljesen kíváncsi, teljesen 4 éves módján azt mondta: „Várj, neki nincs egy lába sem?”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A „Great Reset” Isten nélkül nem más, mint egy átverés

Marek Jędraszewski krakkói érsek homíliájában idézett egy történészt, aki szerint a globalisták elképzelései ellentétesek a kereszténységgel.

KRAKKÓ, 2021. február 26. (LifeSiteNews) – Krakkó érsek metropolitája a globalisták által elképzelt „Nagy Újrandítás” ellen prédikált, mondván, hogy Krisztus nélkül nincs megújulás.

„Krisztusban kell elérnünk a ’nagy újraindítást’, a nagy megújulást és életünk átrendezését” – mondta Marek Jędraszewski érsek szerdán a Krakkói Mindenkor Segítő Szűz Mária templomában.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 2020. december 21-i nagy égi együttállás és a betlehemi csillag

Egy csillagászat érdeklődésű atya fejtegetései az asztrológia és a keresztény hit kapcsolatáról. A szerk.

„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban.”

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Lukács 21,25.28.)

A nagykonjunkció

A csillagászati jelenségek iránt érdeklődők figyelmét bizonyára nem kerülte el a 2020-as esztendő végének égi eseménye, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása, vagy más szóval a „nagykonjunkció”. A „konjunkció” szó jelentése „összekapcsolódás”, a csillagászatban pedig két bolygó látszólagos találkozását jelenti, amikor a különböző gyorsasággal haladó fénypontok egymást égi pályájukon utolérik, és néhány nap erejéig egymás közvetlen közelében világítanak. Ezek közül is kiemelkedő jelentőséget szokás tulajdonítani Naprendszerünk két távoli óriása, a Jupiter és a Szaturnusz találkozásának az égen, ami a két bolygó lassú keringési ideje miatt csak ritka időközönként, nagyjából 20 évenként történik meg, és a Nap esetleges közelsége miatt akkor sem biztos, hogy látható számunkra.1

37 Minute