JÁNOS IGUMEN LEVELE JÁNOSHOZ, A SÍNAI-HEGY MONOSTORÁNAK APÁTJÁHOZ

JÁNOS, A SÍNAI-HEGY MONOSTORÁNAK APÁTJA JÁNOSNAK

Üdvözlet Jánostól Jánosnak!

       Megkaptam tisztelendő és szenvedélytelen életedhez, tiszta és alázatos szívedhez annyira illő, kedves leveledet, amelyet a mi szegény, erényekben szűkölködő személyünkhöz intéztél. Igazán rád vall, és jellemző is szent lelkedre, hogy műveletlen létünkre tőlünk kérsz oktató és intő szót, noha a beszédben és cselekvésben járatlanok vagyunk. Mindig is szokásod volt az, hogy személyesen adj példát nekünk az alázatosságra.

       Azt azonban be kell vallanunk, hogy ha a szent engedelmesség – minden erény szülőanyja – igájának lerázása nem fenyegetne félelemmel és nagy veszéllyel, nem merészelnénk esztelenül efféle, képességeinket meghaladó vállalkozásba fogni. Mert ha ilyen jellegű dolgok érdekelnek, tisztelendő atyám, bizony azoktól kellett volna érdeklődnöd, akik jól értenek hozzájuk, hiszen mi magunk még a tanulók közé tartozunk. Mivel azonban isteni ihletésű atyáink, az igazi tudás beavatott tanítói, így határozzák meg az engedelmességet: „képességeinket meghaladó dolgokban is habozás nélkül szót fogadni a parancsot adónak”, ezért ami bennünket illet, mindazt most jámborul figyelmen kívül hagyva, ezt az erőnket meghaladó feladatot bátorkodunk elvállalni, nyilván nem azt feltételezve, ó szent és Isten által fölszentelt fő, hogy tanácsunkkal neked lehetnénk hasznodra, vagy hogy azt fejthetnénk ki neked, amit nálunk sokkal jobban tudsz. Én ugyanis meg vagyok győződve róla – de alighanem minden értelmes ember is – hogy lelki szemed már megtisztult minden földi, sötét hályogtól, és akadálytalanul követi az isteni világosságot, amely beragyog téged. Hanem, amint mondtam, az engedetlenséggel járó haláltól félve és mintegy azáltal szófogadásra kényszerülve szent parancsodat illetően félelemmel és szeretettel jártam el. Mint jó szándékú alattvalód, mint egy kiváló festőművész ügyetlen tanítványa, közönséges, semmitmondó tudásommal és akadozó előadásommal egészen egyszerűen, csupán feketével vázoltam föl az életet adó szavakat, azt pedig már rád hagytam, legjelesebb, legfőbb tanítónk, hogy kiszínezd és pontosítsd azokat, és a hézagokat betöltsd úgy, mint ahogy a lelki törvényt betöltöd. De hát nem neked küldtük a fogalmazványunkat – Isten mentsen, hiszen az ostobaság lett volna, mert az Úr kegyelméből képes vagy nemcsak másokat, hanem bennünket is megszilárdítani a szent erkölcsben és tanításban –, hanem az Isten által nálad egybehívott közösségnek, amelyet, mint minket is, Te oktatsz, legjelesebb tanítónk. Az ő imájuk lelki reményt nyújtva megkönnyíti műveletlenségem terhét. Kifeszítem hát tollam vitorláját, és munkám kormánylapátját Krisztusnak, a jó kormányosnak a kezébe adom, és teljes buzgósággal esedezve azt általad nekik ajánlom.

       Kérek mindenkit, aki csak munkámba bepillant, hogy ha esetleg valami hasznosat talál benne, annak termését hálásan jóságos Mesterünknek tudja be, nekünk pedig eszközölje ki, hogy csupán a vállalkozásunkat megillető jutalmat kapjuk meg Istentől, hogy ő ne a megfogalmazott szövegre tekintsen, hiszen az bizony hitvány és tudatlanságunkat tükrözi, hanem a felajánlónak az evangéliumi özvegyéhez hasonló szándékát fogadja el. Isten ugyanis nem ajándékaink és elvégzett munkáink nagysága szerint, hanem lelkes szándékunkért adja a jutalmát.

       Isten Veled.

1. FEJEZET

LEMONDÁS A HIÚ VILÁGRÓL

Bevezetés

       1. Ami jó, legeslegjobb, mindennél jobb Istenünknek és Uralkodónknak – illő ugyanis Istennel kezdeni az Isten szolgáihoz intézett szózatot –, aki minden értelmes teremtményét a szabad akarat méltóságával tisztelte meg, [Neki] némelyek barátai, mások igaz vagy haszontalan vagy egészen elidegenült szolgái, ismét mások pedig tehetetlen ellenségei.

       2. Mármost mi, tudatlanok, ó tisztelendő Atyám, Istennel kapcsolatban tulajdonképp az őt környező szellemi, testnélküli lényeket tekintjük barátoknak, igaz szolgáknak azokat, akik az ő legszentebb akaratát szakadatlan serénységgel teljesítették és teljesítik, haszontalan szolgáknak azokat, akik szokást követve fölvették ugyan a szent keresztséget, de a neki tett ígéreteiket valójában nem tartják meg. Elgondolásunk szerint az Istennel szemben idegenek vagy ellenségesek azok, akik keresztelés nélkül élnek vagy tévhitűek, ellenfelek pedig, akik nemcsak hogy visszautasították az Úr rendelkezését és azt elvetik maguktól, hanem még azok ellen is hevesen harcolnak,

       3. Mivel pedig a fönt említettek mindegyike külön-külön is részletes tárgyalást igényelne, ám nekünk, tanulatlanoknak, most nem célunk, hogy velük foglalkozzunk, rajta hát, nyújtsuk ki méltatlan kezünket mérlegelés nélküli engedelmességtől vezérelve Isten szolgái felé, akik lebilincselő áhítatukkal gyakorolnak hatalmat rajtunk, és bátran arra bíztatnak, hogy engedjünk parancsaiknak, fogadjuk el tudásuktól az értelem tollát, mártsuk sötéten fénylő alázatosságba, és helyezzük sima fehér szívünkre mint papírlapokra vagy inkább lelki táblákra, s az isteni szavakat írásba foglalva mondjuk a következőket:

       4. Isten minden szabad akaratú embernek az élete és üdvössége: a hívőké, a hitetleneké, az igazaké, a gonoszoké, a vallásosaké, a vallástalanoké, a szenvedélyeken uralkodóké és azok rabjaié, a szerzeteseké, a világiaké, a bölcseké és tudatlanoké, egészségeseké, betegeké, fiataloké, időseké; tehát mindenkié, ahogyan mindenkié a fény özöne, a nap világa, az évszakok váltakozása. S ez nem is lehet másként, hiszen Istennél nincs személyválogatás.

       5. Az istentelen ember olyan értelemmel felruházott teremtmény, aki szántszándékkal fordul el az élettől, és Teremtőjét, az örökkévalót, valótlannak véli.

       6. A törvényszegő az Istentől kapott törvényt saját téves belátása alapján hatálytalanítja, ugyanakkor az Isten ellen irányuló eretnek nézeteket Istenbe vetett hitnek tartja.

       7. A keresztény az, aki – amennyire csak emberileg lehetséges – tettel, szóval, gondolattal Krisztust utánozza, és helyesen, tévedés nélkül hisz a Szentháromságban.

       8. Istenszerető az, aki minden természetes, bűntől mentes dolgot jól használ fel, és nem mulasztja el, hogy amennyire csak tőle telik, jót cselekedjen.

       9. Önmegtartóztató az, aki kísértések, kelepcék és háborgatások között élve is igyekszik azok életmódját utánozni, akik már az efféle zavaroktól megszabadultak.

       10. A szerzetesség a szellemi lények rendjének, azok állapotának elérése anyagi, azaz tisztátalan testben. Szerzetes az, aki minden időben, helyen és dologban egyedül Isten rendelkezéseihez és parancsaihoz ragaszkodik. A szerzetes folyton erőt vesz a saját természetén, és szüntelenül őrködik az érzékein. A szerzetesség megszentelt testet, megtisztult ajkat és fölvilágosult elmét jelent. A szerzetes olyan kesergő lélek, aki akár ébren, akár álomban van, mindig a halál gondolatával foglalkozik.

       11. A remeteélet elvonultság a világtól: önkéntes elfordulás a világban értékesnek számító dolgoktól, a természetes életforma megtagadása a természetfölötti cél elérése végett.

       12. Akik saját jószántukból hagyják el a világ dolgait, azt bizonyára vagy az eljövendő országért, vagy bűneik sokasága miatt, vagy pedig Isten iránti szeretetből teszik. Ha pedig a fenti célok közül egyik sem vezette őket, akkor értelmetlen volt az elvonulásuk. Mindenesetre jóságos versenybíránk arra vár, milyen lesz a pályafutásunk vége.

       13. Aki azért vonult ki a környezetéből, hogy bűnei terhétől megszabadulhasson, az utánozza azokat, akik a síroknál ülnek: ne szűnjenek hevesen hulló és forró könnyei, sem szívének szótlan jajgatása, míg meg nem látja ő is Jézust, aki eljött, hogy az ő szívéről is elhengerítse a kemény követ, aztán elménket, mint Lázárt, feloldotta a bűnök kötelékeitől, majd szolgáinak, az angyaloknak megparancsolta: „Oldjátok föl a szenvedélyektől és engedjétek, hadd menjen az áldott szenvedélytelenségbe!”. Ha ugyanis nem így tesz, mindez mit sem használ neki.

       14. Nekünk is, akik ki akarunk vonulni Egyiptomból, és menekülni szándékozunk a fáraótól, nekünk is okvetlenül szükségünk van Mózesre, mint közbenjáróra Istennél, aki egyúttal Isten után útmutatónk is lesz. Ő a gyakorlat és szemlélődés között állva tárja ki kezét értünk Isten felé, hogy vezetése alatt átkeljünk a bűnök tengerén, és megfutamítsuk a szenvedélyek Amalekjét. Tévednek tehát azok, akik önmagukban bíznak, és azt vélik, hogy nekik egyáltalán nincs szükségük vezetőre.

       15. Akik Egyiptomból jöttek ki, Mózest, akik pedig Szodomából menekültek, azok egy angyalt kaptak vezetőül. Az előbbiek azokhoz hasonlítanak, akik lelki szenvedélyeiket orvosi kezeléssel gyógyítják: ezek azok, akik Egyiptomból vonultak ki. Az utóbbiak a nyomorult test tisztátalanságából óhajtanak kivetkőzni, amihez angyalra, vagy hogy úgy mondjam, angyali életű segítőtársra szorulnak. Mert minél inkább elgennyesedtek a sebeink, annál hozzáértőbb orvosra van szükségünk.

       16. Igencsak meg kell erőltetniük magukat és szüntelen fájdalmakkal kell kínlódniuk azoknak, akik szeretnének testestül a mennybe jutni. Főleg az önmegtagadás elkezdésekor, amíg élvhajhász természetüket és érzéketlen szívüket töredelmes bűnbánattal az istenszeretet és tisztaság állapotára nem juttatják el.

       17. Mert erőfeszítésbe, valóban fáradságos munkába, sőt kimondhatatlan keserűségbe kerül – főleg a hanyagoknak –, míg elménket, ezt a mészárszék körül ólálkodó, koncleső kutyát gondos, egészen szelíd és egyre egyszerűbb lelkülettel a tisztaság és éberség kedvelőjévé nem tesszük. De hát bátorság! Még ha tehetetlenek is vagyunk, a szenvedélyek rabjai, rendületlen bizalommal valljuk meg és feddjük fel Krisztusnak erőtlenségünket és lelkünk gyöngeségét, hogy majd érdemünkön túl is biztosítsa nekünk az ő segítségét! Persze csak akkor, ha valóban folyton leszállunk az alázatosság mélyére.

       18. Aki ehhez a szép, kemény, s egyszerre nehéz és könnyű küzdelemhez” fog hozzá, tudja meg, hogy belépésével tűzhöz fog járulni, amennyiben elfogadja, hogy szellemi tűz lakjon benne. Vizsgálja meg hát magát mindenki, és úgy egye ennek az életnek a keserű salátával együttjáró kenyerét és igyon könnyekkel vegyített tartalmú poharából, nehogy ítéletet vonjon magára ezzel a küzdelemmel.

       19. Ha nem mindenki üdvözül azok közül, akik megkeresztelkedtek, arról, ami ebből következik, jobb nem is beszélni. Akik belépnek, mondjanak le mindenről, vegyenek semmibe a világon mindent, nevessenek ki és vessenek el maguktól mindent, hogy így jó alapot rakjanak!

       20. Jó háromréteges, hárompilléres alap az ártatlanság, a böjt és a józan önmérséklet. Ezekhez fogjon hozzá mindenki, aki gyermekké vált Krisztusban. Vegyen példát az igazi gyermekekről: soha nincs bennük semmi fortély, semmi álnokság, nincs kielégíthetetlen beképzeltség, sem telhetetlen gyomor, sem fölgerjedt, vagy vadállatként dühöngő hatalmas test. Talán később, ahogy egyre többet táplálkoznak, akkor gyarapszik, sőt lángra is lobban bennük az érzéki vágy.

       21. Valóban utálatos és veszélyes az, ha egy bajvívó mindjárt a küzdelem elején ellanyhul, hiszen ezzel mindenki előtt biztos jelét adja pusztulásának.

       22. Nekünk azonban derekas kezdésünk a később beálló ellanyhulásunk idején is bizonnyal hasznunkra lesz. Mert ha a már megerősödött lelket némi ernyedés fogja is el, érzékenyen érinti sőt ösztökeként szurkálja kezdeti buzgóságának emléke. Némelyek gyakran ennek segítségével kaptak újra szárnyra, mert olyanok lettek, mint a sas, melynek szárnya újra kinőtt.

       23. Valahányszor a lélek önmagát elárulva elveszíti áldott, szép buzgóságát, vizsgálja meg gondosan, mely hibája miatt nélkülözi azt, s az ellen szítsa fel újra egész ellenállását és kezdeti igyekezetét, hisz nem térhet vissza más kapun, hanem csakis azon keresztül, amin kiment.

       24. Aki csak félelemből menekült el a világtól, égő tömjénhez hasonlít, amely kezdetben illatozik, a végén azonban csak füstöl. Aki jutalom reményében mond le a világról, az malomkőhöz hasonlít, amely egyformán forog. Aki viszont Isten iránti szeretetből vonult el a világtól, az rögtön tüzet fog, ha pedig gyúlékony anyag kerül a közelébe, tüze még hevesebben terjed.

       25. Egyesek közvetlenül a kőre építik a téglafalat, mások a földre állítják a pilléreket, és vannak olyanok, akik előbb egy kis ideig szinte topognak és lassan járnak, csak miután az inaik és ízületeik bemelegedtek, akkor gyorsulnak fel.

       26. Isten, a Király hívott meg minket: fussunk készséggel, nehogy rövid életünk elteltével halálunk napján gyümölcs nélkül maradjunk éhen vesszünk! Keressük az Úr tetszését, mint a katonák uralkodójukét, hiszen majd a hadjárat után pontosan el kell számolnunk szolgálatunkról!

       27. Bárcsak az Úrtól is félnénk legalább annyira, mint az állatoktól! Láttam egyeseket, akik rabolni mentek, és Istent ugyan nem félték, de amikor a helyszínen kutyaugatást hallottak, tüstént visszafordultak. Lám, amit Isten félelme nem ért el, azt végbevitte az állatoktól való félelem!

       28. Szeressük az Urat, mint a barátainkat! Hiszen gyakran észrevettem, hogy némelyek megbántották Istent, de ügyet sem vetettek rá. Majd pedig azt láttam, hogy ugyanazok valami apró dologgal némi keserűséget okoztak szeretteiknek, erre aztán minden tőlük telhetőt megtettek mesterkedéssel, furfanggal, gyötrődéssel, bűnvallomással, hol saját kezükből, hol barátaik által átadott ajándékokkal, csak hogy a kettejük közötti hajdani szeretet helyreálljon.

       29. Lemondásunk elején bizony keserves kínnal gyakoroljuk az erényeket, de ha már valamelyest előbbre haladtunk, gond nélkül, vagy legalábbis kisebb vesződség árán meg tudjuk őket tartani. Miután pedig halandó gondolkodásmódunkat elnyelte, azaz hatalmába ejtette a buzgóság, akkor már teljes örömmel, buzgósággal, igyekezettel, lelkesen és Istentől kapott hévvel gyakoroljuk őket.

       30. Amennyire dicséretre méltók, akik mindjárt az elejétől fogva teljes örömmel és készségesen teljesítik a parancsokat, annyira szánalmasak azok, akik az aszketikus élet hosszas gyakorlása után is még mindig csak üggyel-bajjal tartják meg őket, ha egyáltalán megtartják.

       31. Ne irtózzunk a véletlen körülményekből adódó lemondásoktól sem, ne ítéljük el. Hiszen láttam én olyanokat, akik menekülés közben találkoztak össze véletlenül az arra járó uralkodóval, beálltak a testőrségébe, aztán bementek vele együtt a palotába, és vele étkeztek.

       32. Láttam magot, mely véletlenül esett a földre, mégis dús termést hozott – mint ahogy láttam az ellenkezőjét is.

       33. Megfigyeltem, hogy valakit, aki valami egész más ügyben jött a rendelőbe, az orvos kedvessége úgy lenyűgözött, hogy aztán vizsgálatra is sor került, és sikerült eloszlatni a szeme világát borító homályt, úgyhogy a véletlen itt is hatékonyabbnak és biztosabbnak bizonyult, mint amit egyesek maguk akartak.

       34. Azon az alapon senki se mondja magát méltatlannak a szerzetességre, hogy neki túlságosan sok illetve súlyos bűne van. Ne higgye, hogy az az alázat, ha érzékiségtől indíttatva lebecsüli magát, és bűnökre hivatkozva mentegetőzik. Hiszen ahol már elfertőzött a seb, éppen ott van nagyobb szükség alapos kezelésre, hogy a fertőzés megszűnjön. Aki ugyanis egészséges, az nem megy orvosi rendelőbe.

       35. Ha egy földi uralkodó hívna meg, és azt akarná, hogy álljunk személyes szolgálatába, nemigen késlekednénk, nem mentegetőznénk, ha– nem mindent elhagyva szívesen csatlakoznánk hozzá. Vigyázzunk magunkra, nehogy amikor a királyok Királya, az uralkodók Ura, az istenek Istene hív bennünket ebbe a mennyei rendbe, lustaságból vagy hanyagságból visszautasítsuk, ama nagy ítélőszék előtt pedig mentség nélkül maradjunk!

       36. Lehet ugyan a világ ügyeivel és ólomsúlyú gondjaival megbéklyózva is haladni, de csak igen nehezen. Mert igaz ugyan, hogy a megbilincseltek is tudnak járni, de folyton botladoznak, s a lábuk is kisebesedik.

       37. A nőtlen ember, akit csupán a munkája köt a világhoz, olyan, mint akinek a bilincs csak a kezén van. Ezért ha a szerzetesi élet felé igyekszik, mi sem akadályozza. A nős embernek viszont a keze is és a lába is meg van kötve.

       38. Meghallgattam néhány hanyagul élő világinak hozzám intézett kérdését: „Hogy követhetnénk mi, közügyekkel terhelt, nős emberek a szerzetesi életmódot?” Így válaszoltam nekik: „Tegyetek meg minden jót, ami csak tőletek telik! Senkit se gyalázzatok, senkitől ne lopjatok, senkinek ne hazudjatok, senkit ne nézzetek le, senkit ne gyűlöljetek. Az istentiszteletekről ne maradjatok el, könyörüljetek meg a szűkölködőkön, senkit meg ne botránkoztassatok! Elégedjetek meg a saját feleségetekkel, mint saját osztályrészetekkel, s a máséhoz ne közeledjetek. Ha így tesztek, nem álltok távol a mennyek országától.”

       39. Lépjünk be örömmel és félelemmel a nemes küzdelembe! Ne ijedezzünk ellenségeinktől, mert ők láthatatlanul is figyelik lelkünk arckifejezését, és ha látják, hogy az a félelemtől elváltozott, akkor – mivel észrevették az alattomosak, hogy megijedtünk – csak még dühösebben fegyverkeznek ellenünk. Tehát vértezzük föl magunkat, hiszen az elszánt harcossal senki sem mer kikezdeni!

       40. Az Úr gondviselése folytán megkönnyíti az újoncok küzdelmeit, nehogy mindjárt kezdetben visszatérjenek a világba. Örüljetek hát mindenkor az Úrban, mindnyájan, Isten szolgái! Tudjátok meg, hogy ez az első jele bennünk az Úr irántunk való szeretetének, s annak is, hogy ő az, aki meghívott benneteket.

       41. Az is gyakran előfordul, hogy Isten a következőképpen jár el: amikor derék lelkeket lát, mindjárt kezdettől hagyja, hogy küzdelmekben legyen részük, mert hamarosan meg akarja őket koszorúzni.

       . Nem mutatja meg az Úr a világiaknak, milyen kemény – bár inkább azt mondanám, könnyű – küzdelem van ezen a pályán, mert ha meglátnák, a világon senki sem szánná el magát az önmegtagadó életre.

       43. Add készséggel ifjúságod küszködését Krisztusnak, hogy öregkorodban élvezhesd a szenvedélyektől mentes élet kincsét! Amit ifjúságunkban gyűjtünk, az öregségünkben, az elerőtlenedés idején táplál és vigasztal. Fáradozzunk buzgón már fiatalon, igyekezzünk odaadóan, hiszen halálunk időpontja bizonytalan!

       44. Igazán gonosz, ádáz, alattomos, furfangos, hatalmas, éber, láthatatlan, anyagtalan ellenségeink vannak, akik kezükben tüzet tartanak és az Isten templomát a bennük égő láng martalékává szeretnék tenni.

       45. Egyetlen fiatal se fogadja meg azt, amit ellenségei, a démonok sugallnak: „Ne sanyargasd a tested, nehogy megbetegedj vagy elerőtlenedj!” Hiszen különösen ebben a mai nemzedékben már alig akad olyan, aki a mindhalálig tartó sanyargatást választja: még ha a bőséges és ízletes ételeket némelyek meg is vonják maguktól. Ennek a démonnak éppen az a célja, hogy már a küzdőtérre lépésünket is lanyhává és egészen hanyaggá, a pályánk végét pedig ehhez a kezdethez méltóvá tegye.

       46. Akik igazán akarnak szolgálni Krisztusnak, mindenekelőtt azon vannak és arra törekszenek, hogy lelki atyjuk segítségével és tudásuk alapján magukhoz illő helyet, életmódot, állapotot és foglalkozást válasszanak. Mert nem mindenkinek való a közös élet, a falánkság miatt, a remeteség sem való mindenkinek, az indulatosság miatt. Ki-ki fontolja meg, hogy melyikre alkalmas!

       47. A szerzetesi élet minden változatát magában foglalja ez a három legáltalánosabb életmód: hősiesen, azaz teljes magányba elvonulni, egy vagy két társsal remetéskedni, illetve közösségben kitartóan megmaradni. „Ne térj le se jobbra, se balra!” – mondja a Prédikátor hanem haladj a királyi úton, az említettek közül ugyanis a középső az, amely sokaknak megfelel. Mert „jaj a magányosnak, ha kedvetlen csüggedésbe vagy álomba merül, hanyagságba vagy kétségbe esik”, nincs ugyanis az emberek között olyan, aki felsegítené. Viszont „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” – mondja az Úr.

       48. Ki tehát a hűséges és okos szerzetes? Az, aki olthatatlanul megőrizte buzgóságát, és kimúlásáig nap mint nap nem szűnik meg ezt a tüzet tűzzel, buzgóságát buzgósággal, igyekezetét igyekezettel és szeretetét szeretettel gyarapítani.

Első fok. Aki rálépett, ne forduljon vissza!

Létrehozva 2021. március 23.