„Valamit szeretsz benne, de nem őt”
Dr. Barsi Balázs atya nagyböjti harmadik konferenciabeszéde (2021. március 7.)
Dr. Barsi Balázs atya nagyböjti harmadik konferenciabeszéde (2021. március 7.)
Sok minden befolyásol minket. A környezetünk hatásait nem tudjuk teljesen elkerülni. A nyílt, egyértelmű befolyásolások ellen, amikor azok nem tetszenek, igyekszünk kibújni a hatásuk alól. De vannak tudat alatt befolyásoló tényezők, melyek ellen csak a tudatosítás után van esélyünk cselekedni, de akkor is igen nehéz a helyzetünk.
A mai társadalomban sokféle, sokirányú probléma feszül. A felszínes dolgok foglalkoztatják az emberek zömét, a lényeggel, a mélyben húzódó dolgokkal nem igazán akarnak foglalkozni ma már az értelmiségiek sem. Ez is tulajdonképpen egy tudat alatti befolyásoltság eredménye, mely a folyamatos nagy leterheltségünk révén befolyásol minket. A leterheltségünk, rohanásunk miatt nincs időnk semmi igazán lényegesre: Istennel történő beszélgetésre, imára, illetve embertársainkkal történő beszélgetésre.
Míg a hithű katolikusok hálásak azért a nyilatkozatért, melyet a múlt héten öt püspök tett közzé az egyenlőségi törvény okozta fenyegetésekkel kapcsolatban, ez túl kevés és túl későn érkezett. A Crisis Magazine több mint két éve kongatja a vészharangot az esélyegyenlőségi törvény (Equality Act, USA) okozta fenyegetések miatt – ezt a múlt héten fogadta el a képviselőház 224-206 arányú szavazattal. A figyelmeztetést a Crisis olvasói megértették: a törvény veszélyezteti a nők és minden hívő ember polgári jogait, az egyenlőségi törvény nem csak lerombolja az egyenlő bánásmódot azon nők esetében, akik nem biológiai férfiak (ezt az ellentmondásos kifejezést a mai nevetséges szóhasználat tette szükségessé), de megszünteti az összes védelmet is, amit a vallásszabadságról szóló törvény nyújtott számunkra a múltban.
Ti kisded Édesanyátok kicsi gyermekei vagytok. Enyéim, győzelmes tervem támpontjai vagytok! A tisztaságnak, a szeretetnek és alázatnak értékes koszorúját alkotjátok a bölcső körül, amelybe engem helyeztek. Engedjétek, hogy tápláljalak, neveljelek, engedjétek engedelmesen, hogy vezesselek benneteket. Engedjétek, hogy anyai pecsétemmel megjelöljelek.
Ez az az idő, amikor a Krisztussal szembenállók követőit karjukon és homlokukon megjelölik!
Egy előre jelzett esemény 2021. március 6-án
A Vatikáni Rádió február 9-ei híradása szerint Ferenc 2021. március 5-én pénteken indul Róma Fiumicino repülőteréről Bagdadba, és megkezdi útját Irakban a „testvériség jegyében”.
A látogatás második napján, március 6-án, szombaton délelőtt útnak indul Bagdadból, és repülőgéppel Nedzsefbe utazik, a fővárostól délre, a síita iszlám egyik központjába, ahol látogatást tesz Ali al-Szisztani nagyajatollahnál. Utána Nasszirijába utazik, az Eufrátesz partjára, ahol vallásközi találkozón vesz részt Ábrahám hazájában (vö. Ter 11,31), az Ur-síkságon. Itt beszédet mond, majd visszatér Bagdadba, ahol este szentmisét mutat be a Szent József káld székesegyházban, a tizenegy iraki katedrális egyikében.
Az elmúlt év során, még mielőtt bárki valaha is hallott COVID-19-ről, kaptam e-maileket emberektől, akik magasztalták a lelki áldozást, mint ami még jobb is, mint a szentáldozás fizikai vétele. Nathaniel Peters egyik friss cikke a First Things honlapján (Lelki áldozás) megpróbálja feltárni a teológiát, mely mind az áldozás, mind a lelki áldozás alapját képezi. Bár Peters esszéje határozottan kiegyensúlyozott, azon kaptam magam, hogy vajon mindig elég gondosan fogalmazott-e, amikor azt írja: „A fizikai vétele jó, de a lelki áldozás a legfontosabb.”
Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy a szentmisét és a szentségek elérhetőségét Isten népe számára biztosíthassuk.
Szeretnék még egyszer előhozni néhány sürgős aggályt a COVID-19 szabályozással kapcsolatban – mind állampolgárként, mind papként.
Varga László püspök atya elmélkedése az Irgalmasság Háza lelkinapján Kaposvár, 2021. 02.27.
Elfeledett pápai megnyilatkozások – II.
Sorozatunkban olyan pápai enciklikákat és megnyilatkozásokat veszünk elő, amelyek újra aktualitással bírnak, ugyanakkor kikoptak a köztudatból. A második részben ugyancsak a liberalizmus és liberális katolicizmus elleni megnyilatkozásokat ismertetjük, kiegészítve a kommunizmus és szocializmus első pápai kritikájával is, ezúttal Boldog IX. Piusz pápa korszakalkotó enciklikáját megismerve.
Varga László püspök atya homiliája
A félelem a legádázabb ellenségünkké válhat, ha belép az életünkbe. Azonban miután felismertük, legyőzhetjük Isten szavával. Ahogy Szent Pál is emlékeztet minket a Timóteushoz írt második levelében: „Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Íme nyolc félelem, amelyek mindannyiunkat megkísérthetnek, és amelyekre a Biblia mind-mind megoldást kínál.
Ezt írta hírként a Magyar Kurír: itt megismerhetjük a mandalák világát, keresztény vonatkozásait és betekintést nyerhetünk – saját tapasztalaton keresztül – a mandala készítésébe.
Dr. Barsi Balázs OFM nagyböjti első konferenciabeszéde 2021. február 21.
„Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.” 1
Nyolc éves korom óta rendszeresen, de legalábbis néhány havonta élek a gyónás szentségével. Sokan talán nevetségesnek tartják, de számomra nagy ajándék, üdítő vízforrás, amellyel kapcsolatban Oswald Spengler mintegy száz évvel ezelőtt papírra vetett gondolataival értek egyet: Csak, aki a feloldozásban megadott tehermentesítésből születő belső felszabadulás boldogságát átérezte, az tudja felfogni annak igazi értékét.2