Olvasnivaló

Egy lengyel püspök sürgős kérése Pio atyához

1962-ben Karol Wojtyła krakkói segédpüspök Rómában tartózkodott a II. vatikáni zsinaton. Üzenetet kapott Lengyelországból: barátja és segítője, Wanda Półtawska lengyel orvosnő, négy gyermek édesanyja, halálos betegségben szenved.

Az orvosnő férjével, Andrzej Półtawskival támogatta Karol Wojtyłát, kiálltak a krakkói segédpüspök mellett a család intézményének védelmében a kommunista időkben.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tetszem Jézusnak, jól tudom

megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (Zsolt 18,19b)

Négyéves kislányomtól semmi mély mondanivalóra nem számítottam, mikor beszélgetni kezdtem vele azon a forró nyári napon, csak szerettem volna az asztalnál tartani örökmozgó gyermekemet, hogy fejezze be a mogyorókrémes szendvicsét, mielőtt továbbrohan játszani.

3 Minute
Olvasnivaló

Müller bíboros az Amoris Laetitiáról és más aktualitásokról

Május 25-én az EWTN katolikus televízió egy interjút közölt Raymond Arroyo The World Over című műsorában, amit egy héttel korábban rögzítettek Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával. Ebben az interjúban – amit angolul készítettek el – a német bíboros számos fontos ügyet érintett, amik a szélesebb katolikus nyilvánosságot is érdeklik. (Az interjú teljes szövegének leiratát Arroyo a saját Facebook oldalán közölte.)

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tudni, mikor és mi a helyes cselekedet

Egy tavalyi játékfilm, Sully – Csoda a Hudson folyón, feleleveníti az U.S. Airways amerikai légitársaság 1549. számú járatának eseményeit. A repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón New York-ban, miután hajtóműveit elvesztette egy madárrajjal való találkozás után. A film feldolgozza a baleset utáni vizsgálatot, mely nem kímélte a bátor pilótát, Chesley „Sully” Sullenbergert. A vizsgáló bizottság (National Transportation Safety Board) alapos kikérdezésnek vetette alá, hogy megállapítsák az okokat.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szűz Mária lelki anyaságának fényében

II. János Pál pápa beszéde Fatimában, 1982. május 13-án (részletek)

Az anyaság a gyermek életéről való gondoskodást jelenti. Szűz Mária mint minden ember Édesanyja, gondját viseli minden emberek. Az édesanya gondja kiterjed az egész emberre. Szűz Mária anyasága isteni Fiáról, Jézusról való anyai gondoskodásával kezdődik. Krisztusban fogadta el a kereszt alatt Jánost és így fogadott el minden embert és az egész embert.

10 Minute
Olvasnivaló

Megsejteni a békességet

Tihany. Sokak – köztük e sorok írója – szerint az ország szíve. De legalábbis a Balatoné. A Tihanyi-félsziget szellemi és látványbeli középpontja pedig az Apátság. Tihany látképe a mindenhonnan, földről, vízről, levegőből látható két templomtoronnyal valószínűleg fotók tízmillióin szerepelhet. De lehet vajon a turistahadak figyelmének középpontjában állva elmélyült munkát folytatni és elhíváson alapuló szerzetesi életet élni?

9 Minute
Olvasnivaló

A Péter-elv

Egy hierarchiában mindenki eléri saját hozzá-nem-értés-szintjét. Ez általában öt éven belül szokott bekövetkezni, mert szüntelen képzés nélkül a választott szakmában az ember megreked.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (20)

20. FEJEZET

A GYEREKES GYÁVASÁG

       1. Azt, aki monostorban vagy közösségben járja az erény útját, nemigen szokta gyötörni a gyávaság. Aki azonban csöndes magányban él, küzdjön, hogy úrrá ne legyen rajta a gyávaság, a hiúság kölyke, a hitetlenség leánya!

       2. A gyávaság gyerekes magatartás megvénült, hiú lélekben. A gyávaság a hit hiánya, ami a váratlan elővételezésére vonatkozik.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2017. május

Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az Úr Lelke, a Szentlélek, Ő az, aki feltámasztotta Jézust a halálból. Ő támaszt fel minket is a romlandóságból a romolhatatlanságba, az ideiglenességből a véglegességbe, a tökéletlenségből a tökéletesség létállapotába. Ő által fogja megújítani Jézusban, a megtestesült Igében az egész világot. Ő adott hitet szívünkbe Jézus iránt, s adott érzéket ahhoz, hogy megízlelhessük Isten, hozzánk lehajló szeretetét.

4 Minute
Olvasnivaló

Lelki beszélgetés…

Imre atya írása Stuttgartból

Mondod, de látom is, hogy új vagy a közösségben. A barátod ajánlotta Neked, hogy gyere el hozzánk, mert nálunk sok érdekes emberrel találkozhatsz…

Meg aztán arról is beszélt Neked – nem szívesen idézlek, mert öndicséretnek tűnhet –, hogy velem is nagyon jókat lehet beszélgetni…

3 Minute