…akkor lopakodik felénk, amikor a legkevésbé számítunk rá, csendesen közeledik hátulról. Kezét a szemünkre teszi, és egy pillanatra még azt sem fogjuk felismerni, hogy ki is ő.. De a léptei már közelednek.

Ha nem hiszed, gondolj vissza, amikor általános iskolában voltál, és a középiskolai végzősök annyira felnőttnek tűntek.. Emlékszel, amikor kislány voltál, és felpróbáltad az első fülbevalódat, és a harmincas éveikben járó nők hihetetlenül öregnek tűntek?

Emlékszel, hogy nevettél azon az ötleten, hogy az emberek ötvenben házasodnak, amikor felkészültél az első randevúdra?. Az igazság az, hogy a lelkünk sosem érzi igazán a korát. Csak a tükör, az ősz haj, és a fiatalabb idegen, aki hirtelen „asszonyom” vagy „uram” -nak hívja Önt, emlékeztet arra, hogy hány év telt el.

De nem kell félni az öregedéstől. Éppen annyi szépség van az öregkorban, mint a gyermekkorban és az ifjúkorban. Úgy tűnik, a gyerekek ösztönösen értik ezt. Olyan gyengédséggel ölelkeznek a nagyszüleikhez, mintha a legfiatalabb és a legidősebb közöttünk olyan titkot osztana meg, amelyet mindenki elfelejtett.. És a nagyszülők ugyanolyan melegséggel és feltétel nélküli szeretettel viszonozzák ezt a szeretetet.

Az isteni szeretet által a világra hozott emberi lények az élet minden szakaszában gyönyörűek. Képzeld el, milyen üres és színtelen lenne a világ, ha nem tudnánk többé megcsodálni a naplemente szépségét vagy az őszi erdő ragyogó vöröseit és aranyait.. Ezek a természet legnagyobb mesterművei közé tartoznak.

Az emberi élet évszakaiban az öregkor ugyanezt a csendes, rendkívüli szépséget hordozza.

Forrás

Létrehozva 2026. november 6.