Egy sorozatgyilkos vs. rózsafüzér
Lúcia nővér, a fatimai látnok, tudta, hogy az ördög mennyire gyűlöli a rózsafüzért, és harcol az imádkozása ellen, mivel a rózsafüzér hatalmas világosságot áraszt a lelkekre. Ezt írta:
- Az egyes tizedekben lévő titkok egyszerű felidézése a lelkek füstölgő fáklyáját tápláló újabb fényesség. Ezért indított a ördög ilyen nagy háborút ellene.
A Sátán fél a Katolikus Egyház tanításától és szentségeitől. Féli továbbá Jézus Krisztus szent titkait is, amelyeket a Mi Asszonyunk áldott gyöngyein imádkoznak. Egy napon az Istenember ezt a kardot fogja használni, hogy végső csapást mérjen a sárkányra, amint azt Izajás próféta megjövendölte:
- „Azon a napon az Úr meglátogatja kemény, nagy és erős kardjával a leviatánt, a gyors kígyót, a leviatánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengeri sárkányt.” (Iz 27,1).
Egy sorozatgyilkos vs rózsafüzér
1978-ban a rózsafüzér megmentett egy fiatal nőt attól, hogy a hírhedt sorozatgyilkos, Ted Bundy megerőszakolja és megölje. A legalább 30 brutális és szadisztikus gyilkosságért felelős Ted Bundyt végül el fogták, és 1989-ben villamosszék-általi halálra ítélték. Halála előtt beszámolt gyilkos körútjainak egy olyan szempontjáról, amelyet még ő maga sem értett meg teljesen.
Január 15-én, vasárnap este Bundy betört a Florida State University egy diákotthonába, Tallahassee-ban, és brutálisan megtámadott és megölt több fiatal nőt. Az egyik nő a szobájában azonban teljesen érintetlenül maradt, mikor szemtől szemben találta magát a gyilkossal. Amikor a rendőrség a brutális gyilkosságok helyszínére érkezett, a fiatal nőt szinte katatón állapotban találták, aki senkivel sem volt hajlandó beszélni, csak egy pappal. Egy helyi papot, William Kerr atyát hívtak a helyszínre, hogy beszéljen a nővel. A nő elmondta neki, hogy miután Ted Bundy súlyosan bántalmazott két másikat a diákotthonban, és megölte őket, kinyitotta a szobája ajtaját, készen arra, hogy őt is megölje. Különös módon, amikor Bundy kinyitotta az ajtót, és meglátta, hogy az ágyán fekszik, elejtette a fegyverét, és elmenekült.
A fiatal nő elmondta Msgr. Kerrnek, hogy mielőtt elment volna a főiskolára, megígérte az édesanyjának, hogy mindennap, lefekvés előtt elmond egy rózsafüzért a saját védelméért. Azon az éjszakán, mielőtt lefeküdt volna, imádkozni kezdte a rózsafüzért. Elaludt, miközben a rózsafüzért imádkozta. A rózsafüzér a kezében volt, amikor Bundy kinyitotta az ajtót, és ránézett.
Hihetetlen módon, amikor Ted Bundy a siralomházban volt, William Kerr atyától kért lelkivezetést. Kerr atya ugyanaz a pap volt, aki a gyilkosságok éjszakáján beszélt a fiatal nővel. Beszélgetésük során Bundy elárulta Msgr. Kerrnek, hogy halvány lila gőze sincs, miért nem ölte meg azt a fiatal nőt. Azt mondta, amikor eljutott a szobájához, minden szándéka megvolt a megölésére, de egy titokzatos erő megakadályozta abban, hogy belépjen a szobájába, és ő elejtette a fegyverét, majd elmenekült. Nem tudta, mi volt az a titokzatos erő, de az a rózsafüzér volt!
A bejegyzés elolvasható itt.
Létrehozva 2026. november 2.