Juhász Ferenc: Akinek szívére fújt az Isten
Jaj, az Isten ráfújt a szívemre!Aranyat fújt az Isten szívemre!Füstöt, aranyport, kövér ködöt.Gödreibe tűzkását köpött. S így virágzók én az
Jaj, az Isten ráfújt a szívemre!Aranyat fújt az Isten szívemre!Füstöt, aranyport, kövér ködöt.Gödreibe tűzkását köpött. S így virágzók én az
Pietrelcinai Szent Pio atyát sokan tisztelik, számos történetet megírtak már a közbenjárására történt csodákról. José María Zavala könyve („Pio atya: A stigmák szentjének ismeretlen csodái”) az újabb tanúságtételekből válogat.
Itt a nyár, a táborok, a strandolás és a fesztiválok ideje, ám van egy meglehetősen ősi tevékenység, ami kezd kiveszni a divatból: a zarándoklat. Pedig jobban fel tud tölteni, mint pár nap a plázson.
Fiatal papként látom, hogy több hagyományos hitéleti tevékenység (vagy “ájtatossági gyakorlat” – látjátok, már normális szavunk sincs rá) valahogy átcsúszott az idősebb korosztály hatáskörébe. Ki az a fiatal, aki meghallván a szót, hogy “zarándoklat” hanyat homlok rohan jelentkezni?
Athanasius Schneider püspök első látogatása Magyarországon
A John Henry Newman Oktatási Központ a Szent István Könyvhét alkalmából jelentette meg azt a kötetet, melyben a hazánkba látogató püspökkel kapcsolatos emlékezések, tanítások és egy egy exkluzív interjú is megtalálható.
Most a Központ igazgatójának bevezető írását adjuk közre. A szerk.
Ötven évvel ezelőtt, 1966. június 29-én született Pál Ferenc. A kerek fordulóról, ajándékokról, hivatásról, népszerűségről kérdeztük az ötvenéves Pál Ferit születésnapja alkalmából.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendszeres imádságról, és ha egyszer-egyszer mégiscsak sort kerítünk rá, akkor is csak magunkkal, a saját problémáinkkal, kéréseinkkel vagyunk elfoglalva. Úgy látom, hogy meglehetősen rossz állapotban van az európai imádság-kultúra, sok mindent kellene újra-felfedeznünk ezzel kapcsolatban. Ezúttal a közbenjáró imádságról szeretnék írni, amely az egyik legjobb lehetőség az Istennel való találkozásra.
Július 2-n van az ünnepe. Ebben az évben éppen ezen a napon volt kis közösségünk szokásos első szombati egész napos szentségimádása. Sajnos általában igen kevesen vesznek rajta részt, de a szent maradék kitartóan szeretettel buzgólkodik és imádkozik.
Én is vállaltam egy csendes benső órát… és amint ott ültem az Eucharisztia előtt egy ismeretlen személy megérintette a vállamat és megkérdezte, hogy ráérek-e éppen.
Sarah bíboros megkérte a papokat, hogy a következő adventtől kezdve a szentmiséket kelet felé fordulva mondják
A Szentszék liturgikus cselekményekért felelős főtisztviselője kijelentette, hogy a papok ’mind az Egyház, mind pedig a hívek számára üdvös’ dologként lássák a javasolt változást.
Május elején ezeket a kérdéseket tettem fel nektek, és néhányan kedvesen válaszoltak is. Mivel nem emészthetetlen mennyiség jött be, és feltételezem, hogy kíváncsiak vagytok egymás válaszaira ezért névtelenül közzéteszem őket (némi kommentel). A beküldőknek külön köszönöm, és imádkozom hitetekért és küldetésetekért!
Ez az egyik legnehezebben elsajátítható dolog az egész világegyetemben. Ahhoz, hogy az ember ráhangolódjon valakire vagy valamilyen tevékenységre, egy nagyon fontos készséget kell kiművelnie magában: ez pedig a figyelem.
Haláláig – pénteki napokon, – átéli Krisztus szenvedését, hordozza Vele a terheket, lelkeket ment és engesztel. 1930. év nagyböjtjében Jézus oldalsebét is megkapja. Máriácska továbbra is jön hozzá, ápolja.
„Különben Máriácska is ígérte segítségét, és csakugyan minden pénteken magam mellett láttam, amint letörli a vért a kezemről. Csak Ő tudta ezt olyan gyengéden csinálni, hogy nem okozott fájdalmat.”
Andreas Laun bécsi segédpüspök Hit és Élet című sorozatának előző kötete 2014-ben jelent meg, A keresztény ember a modern világban címmel. Most kiadott könyvében a katolikus egyház jóról és rosszról szóló tanítását mutatja be. Mindkét kiadványt a Kairosz Kiadó gondozta.
Andreas Laun kiemeli: amikor az ember jól vagy rosszul cselekszik, hasonló ahhoz, ahogy egy párbeszéd zajlik. Bensőnkben halljuk a lelkiismeret hangját, amely megmondja, hogy mit kellene tennünk.
„Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” (Zsolt 139,14)
Felszálltam a buszra – nyakamban jelvény, kezemben az ebédem, lelkemen teher. Rachel lányomat és speciális olimpiai csapatát kísértem focizni.
Önkéntes szállítóként segítettem már régóta a csapatot, és minden ilyen alkalom különleges volt. Ezen a napon viszont volt bennem még valami vágyakozás, amit nem tudtam megfogalmazni.
A tegnapi hihetetlen meccs után záporoztak a focis bejegyzések, megosztottuk egymással ezt az örömöt. Egy különleges posztra hívjuk most fel olvasóink figyelmét, ami megmutatja, hogyan fordulhatunk egymás felé ebben a mámorban átlépve saját határainkat.