2021 júniusában a Wall Street Journal több tucat hamis fiókot hozott létre a TikTokon kitalált tizenhárom évesek nevében, hogy megnézze, milyen tartalmak jelennek meg ott. Alig néhány hét elteltével az algoritmus több ezer, étkezési rendellenességekkel és egészségtelen testképpel kapcsolatos videót javasolt, köztük olyan tippeket, hogy hogyan lehet napi háromszáz kalóriánál kevesebbet fogyasztani, hogyan lehet napokig kizárólag vizet fogyasztani, és melyik hashajtót érdemes bevenni túlevés után.

Ezt az eredményt széles körben a közösségi média káros hatásainak tragikus megnyilvánulásaként értékelték, különösen a fiatal felhasználók esetében. Ezt a konkrét eredményt azonban nem szabad elszigetelten értelmezni. Azt szeretném sugallani, hogy ez a megállapítás nem egy egyébként ártalmatlan algoritmus véletlen hibája, hanem annak a szükségszerű következménye, hogy a testet egy technokratikus világnak tesszük ki.

Egészség és homogenitás egy technokratikus világban

Azok, akik a technokrácia kulturális normáit védik, hajlamosak gyűlölni mindazt, ami más. Amit a technokratikus elme – talán mindenekelőtt – kíván, az a homogenizáció. Valóban, a technokrácia eredendő bűne az, hogy az egyetemest az egyedi felett részesíti előnyben, hiszen a technokraták tévesen úgy vélik, hogy az „eredmények” elsősorban széles körben valósulnak meg. A technokráciában hatalmat gyakorlók imádják, ha minden egyforma, hiszen a hasonlóság a hatékonyság és az ellenőrzés táptalaja – ezt mindenki elismeri, a neomarxista Theodor Adornótól („A kultúraipar”) egészen Ferenc pápáig (Laudato Si’). Hasonlóképpen a technokrácia a kiszámíthatót keresi és jutalmazza, hiszen ez az a kiszámítható felület, amelyen a technológia zökkenőmentes működése a legnagyobb profit felé haladhat. Egy technokráciában a ruháink mind ugyanúgy néznek ki, akárcsak az otthonaink, a karrierpályáink, városaink tervezése és a zene, amit hallgatunk.

Ma az emberi test a technokratikus ellenőrzés elsődleges határterülete. Mivel a környezetünket már homogenizáltuk, már csak magunkat kell homogenizálnunk.

A test természetesen, mint személyiségünk anyagi megnyilvánulása, a legsebezhetőbb a technokratikus ellenőrzés anyagi eszközeivel szemben. Ez a technológiai ösztönzés rendkívül eltérő formában jelenik meg olyan alkalmazásokban, mint a CRISPR génszerkesztő rendszerek és a Neuralink. Ugyanakkor ennek az ellenőrzésnek az a paradoxona, hogy kizárólag egy előre meghatározott „szabvány” vagy „normális” érték megvalósítása érdekében létezik (a génszerkesztés a megelőzhető betegségek felszámolását ígéri; a Neuralink pedig az értelmi fogyatékossággal élők kognitív képességeinek javítását ígéri). Csak a legszélsőségesebb transzhumanisták vágynak olyan technológiákra, amelyek radikálisan kibővítik az emberi képességeket. És még ebben az esetben is a legvalószínűbb kimenetel a homogenitás, még ha ez a homogenitás csupán egy másik standardérték alapján is valósul meg.

A megtestesülés különlegessége tehát egyfajta botrányt jelent a technokratikus gondolkodásmód számára. Valamilyen rejtélyes módon testünk határt biztosít számunkra – egy határt önmagunk és minden más között, ami nem mi magunk vagyunk.

Míg digitális létezésünket könnyen átrendezhetjük úgy, hogy egy pixelt egy másikra cserélünk, addig konkrét, hús-vér létezésünk nem ennyire folyékony. Aquinói Szent Tamás még azt is állította, hogy míg minden angyal önmagában egy fajt alkot, az emberi testiség az a mechanizmus, amelynek révén egész fajunk egyedi emberekre oszlik. Megtestesülni azt jelenti, hogy nem cserélhető vagyunk, hogy szilárdak vagyunk egy egyébként folyékony világban. Az egységességért fizetett technokrata számára ez a botrány csak még nagyobbá válik, ha belegondolunk abba, hogy testünk eredeti kialakítása nagyrészt kívül esik az irányításunkon. A robotokkal vagy a digitális platformokkal ellentétben testünk alakját ajándékként kell elfogadnunk (legalábbis kezdetben). Így a testünk konkrét sajátosságainak figyelembevétele megvédhet minket a technokratikus korrupció gátlástalan terjedésétől.

De ha körülnézünk, a test falai, hogy úgy mondjam, mindenhol belülről omlanak össze.

Az a társadalmi nyomás, hogy a testünknek „bizonyos módon kell kinéznie”, természetesen mindig is az emberi bűnök egyik alapvető eleme volt. Valószínűleg nem volt olyan korszak a történelemben, amikor a pubertással járó fizikai változásokat azok, akik átélték őket, kívánatosnak érezték volna. De a 2025-ben élő tizenhárom éves lány számára, aki hajnali 3-kor görnyedten ül az ágyán, a hiúság által a lélek megsemmisítésére szolgáló csatornák radikálisan kibővültek. A közösségi média mechanizmusai – a technokratikus logika egyik legtisztább formája – minden eddiginél jobban támadják a befolyásolható fiatal elméket.

A TikTokon való lapozgatás nem kis mértékben azt jelenti, hogy folyamatosan „szépségideáloknak” vagyunk kitéve, még akkor is, ha azok az egyéni önkifejezés álcájában jelennek meg.

Ráadásul egy korábbi korszakban a összehasonlítás céljából bemutatott mások testei – még ha a társadalmi normák által eltorzítva is – legalább más embereké voltak. Ma már nincsenek egyszerű halandók a TikTokon, csak mesterséges gépek. A TikTok-befolyásolók azért néznek ki úgy, ahogy, mert tudják, hogy ezzel követőket szereznek, mert olyan világban működnek, amely kénytelen követni az egységes képeket. Úgy vélik, hogy ha ilyen ívelt csípőjük, ilyen kicsi orruk, ilyen vékony karjuk van – amelyek mind mesterségesen, néhány csúsztatással megalkothatók –, akkor szeretni fogják őket. Tragikus módon ezeknek a képeknek a fogyasztása szinte mindig magánkörben történik, és gyakran késő éjszaka. Soha nem volt könnyű egy testbe születni, de a 2025-ös hetedik osztályos lányok számára ez különösen nehéz.

Ráadásul a test egészsége – amint azt az ősi bölcsesség tanítja – a teljességben és az egyensúlyban gyökerezik – két dologban, amelyet a technokráciák szintén nem tudnak elviselni. A technológia mechanizmusa nem az átlagok, hanem a szélsőségek felé terjeszkedik.

Az átlag – a közönséges, a hétköznapi, a megelégedett – az, aminek nem éri meg másnak lennie. Ezért kényszeríti egy teljesen technokratikus társadalom a nőket arra, hogy természetellenesen soványak legyenek, a férfiakat pedig arra, hogy természetellenesen erősek legyenek. A valóságban mindkét szélsőség a betegség egyik formája, és mindkettőt gyakran ugyanaz az alapvető erő okozza. A különböző részek közötti egységgel ellentétben – ahol mindegyik egyedülálló módon illeszkedik a saját hivatásához – a technokratikus világ torz szétesésen keresztül törekszik az egyformaságra. És mégis, amikor a testet ilyen módon eltorzítják, a fájdalom, a bánat és a betegség elkerülhetetlen következményei ennek.

Nem véletlen, hogy a COVID-19-járvány idején a serdülők étkezési rendellenességek miatti sürgősségi ellátásai megháromszorozódtak. A képernyőikhez ragadva, alig néhány valóságra emlékeztető dologgal, ami megalapozhatná képzeletüket, millióknyi gyermek rendszeresen olyan kísérletnek volt kitéve, amely nem sokban különbözött attól, amit a WSJ dolgozott ki.

Visszatérés Krisztushoz

Tehát, mit tehetünk?

Meglepően sokat vitatkoztak már Krisztus fizikai testéről – hogy erős vagy gyenge, csúnya vagy szép volt-e (Jót tett neki a mediterrán étrend? Hogyan javította fizikumát az apja műhelyében töltött órák száma?). Ezen szórakoztató teológiai megfontolásokon túl arra szeretném emlékeztetni a fiatalokat mindenhol, hogy Krisztusnak volt teste. A testünk ajándékához való visszatérés a gyógyulás alapvető munkája, ezért visszatérésnek kell ennek lennie Krisztushoz.

Ahhoz, hogy Krisztus tanítványai legyünk, meg kell becsülnünk saját testiségünket. A technológiai világ szokásaival ellentétben – amelyek hajlamosak elválasztani minket testünktől (és a testet manipulálható, sebezhető tárggyá teszik) –, szándékosan olyan szokásokat kell kialakítanunk, amelyek lehetővé teszik, hogy gondoskodjunk a nekünk adott testről.

Szerencsére az egyház számos liturgikus gyakorlata éppen ezt célozza meg – pl. térdet hajtani a Szentostya előtt, imádság közben áhítattal élvezni a tömjén illatát, olyan zarándoklatra indulni, amely rövid sétát igényel (pl. egy megáldott ikonhoz vagy kegyhelyhez és vissza), valamint teljes mértékben részt venni a liturgikus istentisztelet testtel kapcsolatos minden pillanatában (pl. éneklés, térdelés, egymás üdvözlése).

Ezek a cselekedetek mindegyike – ha csak kis mértékben is – visszavezethet bennünket testünk sajátosságához. Ezen kifejezetten testre irányuló cselekedeteken kívül imádságosan szemlélhetjük Krisztus testét, talán egy feszület előtt, vagy akár elgondolkodhatunk azon, hogy amikor mások testéről gondoskodunk (pl. gyermekeinkről, a betegekről stb.), akkor – amint azt Máté 25. fejezete hangsúlyozza – Krisztus testével is találkozunk.

Krisztus hozzáállása a testek fizikai gyógyításához mindig is egyedi volt. A szabványosított és tökéletesen méltányos közegészségügyi beavatkozással ellentétben Krisztus ezt a Bartimeust, ezt a vérzéses asszonyt, ezt a Péter anyósát gyógyította meg. Még akkor is, ha azt olvassuk, hogy Krisztus meggyógyította az összes jelenlévőt, ez nem jelenti azt, hogy a gyógyulás tömegesen történt. Ahogyan azt a The Chosen egyik epizódja gyönyörűen ábrázolja (2. évad, 3. rész), talán a betegek még hosszú sorokat is alkottak, hogy egyenként részesüljenek Krisztus gyógyításában, még akkor is, ha ő mindezt egyszerre is megtehette volna. Jézus név szerint szólít minket, és ezen a néven keresztül látja (és megváltja) testünk egyéniségét.

Mielőtt még több időt töltenénk az interneten, érdemes elgondolkodni azon, hogy a képernyőn felvillanó képek végső soron Krisztus emberségére és gyógyító erejére irányítanak-e minket, vagy éppen egy olyan test torzított változatára, amilyet a technokratikus kultúra szeretne, ha lenne nekünk. Amikor befejezzük a görgetést, milyen kép marad rólunk? Amennyiben ez a kép arra csábít minket, hogy még drasztikusabb kísérleteket tegyünk testünknek egy mesterséges ideálhoz való igazítására, ideje „kilépni” ebből a gépi teremtményből – egy olyan lépésből, amelyből a többségünk (bizonyára a bolygó minden hatodikos tanulója) valószínűleg profitálna.

Mi menthet meg minket a géptől?

A válasz tegnap, ma és holnap is ugyanaz: tekintsünk Krisztusra.

(És felejtsük el a TikTokot.)

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2026. szeptember 29.