Tizenegyedik fejezet

A Szentháromság

Most eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a Szent Háromságról kívánunk beszélni. Miközben a Szent Háromságról szóló részre készültem, két lehetséges ellenvetés jutott eszembe, amelyeket talán ti is felvethettetek volna az eredendő bűn kapcsán, és ezeket röviden át is vehetnénk. Az egyik ellenvetés a következő lehetne: „Miért kell nekem Ádám miatt szenvednem? Semmi közöm nem volt hozzá. Nem vettem részt a bűnében.” A válasz: igen, köze volt hozzá. Nekem is. Mindannyiunknak köze volt hozzá, egyszerűen azért, mert Ádám az emberi nemzetség feje volt. A forrásánál szennyezett folyó hatással van az egész folyásra. Ha a szülők megfertőződnek, a fertőzés átterjed a gyermekeikre is. Amikor az elnök hadat üzen, háborúban állunk anélkül, hogy mi magunk külön nyilatkozatot tennénk, mert az elnök az országunk feje. Ádám volt az emberi nemzetség feje. Amit ő tett, azt mi is megtettük. Ahogyan egy ember gonoszsága hatással lehet egy egész nemzetre, úgy az apa jósága és becsülete is hatással lehet a családra. Egyetlen ember, Ádám engedetlensége mindannyiunkat érintett. Isten irgalmában helyrehozta ezt a kárt az új Ádám, azaz áldott Urunk engedelmessége által.

Az eredendő bűn ellen felhozott második kifogás a következő: „Miért kellene nekem elveszítenem azokat az áldásokat, amelyek Ádámnak a bűnei miatt jártak? Van-e igazságtalanság Isten részéről abban, hogy megfoszt attól a sok kegyelemtől, amelyben ő részesült pusztán azért, mert ő vétkezett?” Emlékeznünk kell arra, hogy nincs szó igazságtalanságról, mert az igazságtalanság azt jelenti, hogy valakit megfosztanak attól, ami az övé. Amikor Ádám vétkezett, csupán azokat az ajándékokat vesztette el, amelyeket Isten adott neki, nem pedig azokat a dolgokat, amelyekre természete alapján jogosult volt. Karácsony napján ajándékokat adhatsz minden barátodnak. Ha nem adnál nekik semmit, azzal nem fosztanád meg őket attól, ami járna nekik. Ráadásul, bár elvesztettük az ajándékokat, mindet visszakapjuk. Visszakapjuk az Istennel való közösséget a kegyelem által. Azokat az ajándékokat, amelyeket Ádám elveszített, csak az általános feltámadáskor kapjuk vissza, és többet kapunk vissza, mint amennyit elveszítettünk! Ahogyan a pap mondja, amikor vizet önt a borba a mise felajánlásakor: mirabiliter condidisti et mirabilius reformasti. „Amit olyan csodálatosan teremtettél, azt még csodálatosabban újítottad meg.”

Ha ezeket az ellenvetéseket magunk mögött hagyjuk, eljutunk a Szentháromsághoz. Tudjátok, hogyan kell megáldani magatokat: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen.” Amikor azt mondjátok: „Az Atya nevében”, a kezeteket a homlokotokra teszitek. Amikor azt mondjátok: „a Fiú nevében”, a kezeteket lefelé, a mellkasra teszitek. Amikor pedig azt mondjátok: „a Szentlélek nevében”, a kezeteket először a bal vállatokra, majd a jobbra helyezitek. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen. Figyeljétek meg, hogy miközben ezt teszitek, egyúttal keresztet is rajzoltok, a megváltásunk jelét. Megkeresztelkedtetek a Szentháromság nevében, és áldott Urunk gyakran beszélt erről, amikor azt mondta: „Menjetek el, és tanítsatok minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”[1]Áldott Urunk nem azt mondta, hogy „neveikben”, hanem azt, hogy „nevében”, mert csak egy természet létezik, Isten természete. A Szentháromság azt jelenti, hogy három személy van Istenben, és csak egy természet.

Anélkül, hogy túl mélyre mennénk a természet és a személy fogalmának magyarázatába: a természet a „mi” kérdésre ad választ, a személy pedig a „ki” kérdésre. Ismétlem: Istenben három személy van, és csak egy természet. A Szentháromságban lévő személy nem ugyanazt jelenti, mint egy személy ebben a világban. Így a Szentháromságban lévő személy nem valaki, akinek keze, lába és szakálla van. A Szentháromságban lévő személy egy viszonyt vagy kapcsolatot jelent. Például van egy út  amely Chicago és New York között vezet. Van egy út, amely New York és Chicago között vezet. Ugyanaz az út, de különböző kapcsolatok keretében különböző útnak számít. Látjátok, hogyan jön létre a sokféleség egy dologból?

Emlékeztek a kémiára? A víz kémiai jelölése H₂0. Ez a természete. Csak egy természete van. De lehetséges-e, hogy egy adott természet keretein belül különböző viszonyok létezzenek? Minden bizonnyal, a H₂O lehet folyadék, lehet jég, és lehet gőz is. A folyadék más természetű, mint a H₂O? Nem. A jég? Nem. A gőz? Nem. Valahogyan a három egyben van, éppen úgy, mint a napban, ahol anyag, fény és hő van, mégis csak egy nap van.

Emlékszem, egyszer egy órán át a Szentháromságot hasonlatokkal magyaráztam valakinek, aki tanácsot kért tőlem, és ragaszkodtam hozzá, hogy ez egy rejtély. Amikor befejeztem, a kedves hölgy azt mondta: „Az elején azt mondta, hogy ez egy rejtély. Számomra már nem rejtély. Teljesen világossá tette!”

„Nos” – mondtam –, „asszonyom, ha tökéletesen világossá tettem önnek, akkor nem magyaráztam el helyesen. Rejtélynek kell maradnia.”

Különböző módokon lehet megközelíteni ezt a témát. Én az élet összetettségével fogok kezdeni; majd fokozatosan, analógiák segítségével eljutok az élettől egészen a Szentháromságig. Úgy tűnhet, mintha egymillió mérföldre lennék tőle, de kérlek, legyetek türelmesek velem. Remélem, a magyarázatom nem lesz olyan, mint egy zavaros ügyvédé, aki a bíró előtt érvelve hosszú történetbe bocsátkozott az ügyekről, jogi döntésekről és precedensekről. Halvány gyanúja támadt, hogy nem fejezte ki magát teljesen világosan, és így szólt a bíróhoz: „Bíró úr, követi a gondolataimat?”

A bíró így felelt: „Igen, követem, de ha tudnám, hogyan jutok vissza, most azonnal elmennék!”

Ezért kérem, legyenek türelmesek velem. Az élet rejtélyes módon összefonódik minden örömünkkel és sorsunkkal, legyen az izgalmas vagy szomorú. Néha a legnagyobb ajándéknak tűnik, máskor pedig a legterhesebb tehernek. Az élet, amelyet legjobban ismerem, és amelyet a legkevésbé ismerem – mi is az valójában? Az első kézenfekvő választ a körülöttünk lévő hétköznapi dolgok adják meg nekünk. Mindig valamilyen mozgással vagy tevékenységgel társítjuk az életet. Ha egy állatot látunk mozdulatlanul feküdni egy mezőn, az felveti a gyanút, hogy lehet, hogy az állat meghalt, mert látszólag nincs mozgás. Amikor egy gyermek tele van élénkséggel és örömmel, azt mondjuk, hogy tele van élettel. Figyeljük meg, hogy az életet a mozgással társítjuk. Ha tudományosabb meghatározáshoz jutunk, kiderül, hogy a mozgásnak vagy a tevékenységnek úgynevezett immanensnek kell lennie; a dolog belsejében kell lennie.

Van egy másikfajta mozgás is, amelyet tranzitívnak nevezünk: például a fény, amely úgy tűnik, hogy a foszforból származik. A radiátorból áradó hőnek nincs saját hőtermelő képessége; csupán kívülről jut be. A szén tevékenysége tisztán tranzitív; ugyanígy a rádiumé is. A dombról leguruló kőnek is tranzitív tevékenysége van. Az életnek viszont van egy másfajta tevékenysége, amelyet immanensnek nevezünk; belülről fakad.

Próbáljunk meg egy, az életre vonatkozó törvényt találni. Figyeljétek meg alaposan: minél nagyobb az immanens aktivitás, annál magasabb szintű az élet. Más szavakkal, minél inkább az élőlény belsejéből fakad az aktivitás, annál magasabb szintű az élet. Az egész teremtés, mint tudjátok, egy piramis. A piramis alapját a anyagi-kémiai rend alkotja; majd jönnek a növények, az állatok, az ember, az angyalok, és Isten.

Alkalmazzuk ezt a törvényt. Annyira általános érvényű, hogy minden egyes rendben igazolható. A kőnek, mint tudjuk, nincs immanens tevékenysége, bár amikor Michelangelo befejezte Mózes szobrát, vésőjével megütötte, és azt mondta: „Beszélj!” Olyan élethűnek tűnt, hogy szinte beszélnie kellett volna, de nem volt belső tevékenysége. De a növényben van belső tevékenység. Mindig az Anyatermészet kebléhez fordítja száját, és felveszi az összes szükséges életerőt. Ha az állathoz érünk, annak magasabb rendű élete van, mint a növénynek. A növény rendelkezik a vegetáció erejével; megvan a szaporodás erejével, a magok létrehozásának erejével. De az állatnak két belső ereje van, ami a növénynek nincs. Az egyik a mozgás képessége, a másik pedig a látás, ízlelés, tapintás és szaglás képessége, amit érzékszervi tevékenységnek nevezünk. Egy növény nem dönthet úgy télen, hogy New Yorkból Floridába vagy Kaliforniába költözik. Egy állat elmozdulhat a fénytől az árnyékba. Érzékszervi ismereteinek köszönhetően a külvilágot magába fogadja. Az állatoknak van belső világuk; egy kutya felismeri gazdája hangját.

Ha az emberre térünk, van-e magasabb rendű tevékenység? Igen, a gondolkodás és az akarat. Az ember rendelkezik a növények és állatok összes immanens tevékenységével, de van még valami, ami a növényeknek és állatoknak nincs: a tudás és a szeretet. Először is, olyan gondolatokat fogalmaz meg, mint a hit, az igazságosság, a remény, a kapcsolat és a bátorság. Honnan származnak ezek a gondolatok? Nem a külvilágban találhatók. Soha nem láttál hitet sétálni. Soha nem láttál bátorságot desszertet enni. Soha nem láttál kapcsolatot dombot mászni. Honnan szedted ezeket az ötleteket? Az elméd teremtette őket. Az elméd termékeny. Ne gondold, hogy az egyetlen fajta teremtés a világon az a fajta, amelyben az állat és az ember a saját fajtáját nemzi. Van az elme tisztességes teremtése is, az a képesség, hogy ötleteket vagy szavakat teremtsen.

Amikor az elme létrehoz egy gondolatot, az, amit létrehoz, nem esik le róla, mint ahogy az alma esik le a fáról, vagy ahogy egy állat esik ki a saját fajtájából születésekor. Elménk gyümölcse az elme belsejében marad. Csak annyit kell tennünk, hogy belenézünk az elmébe, és ott is van. Különáll az elmétől, de soha nem válik el tőle. Amikor egy gondolatot akarok megtalálni, egyszerűen visszatérek az elmémbe. Nem egy polcon keresem.

Van akaratunk, és választhatunk. Szerethetünk, és akaratunknak köszönhetően megvan az erőnk ahhoz, hogy azt szeressük, amire gondolunk. Szerethetjük az igazságot a saját elménkben. Nem kell mindig a külső dolgokat szeretnünk. Az akaratunkban az a csodálatos, hogy szeretetünk, akárcsak gondolataink, immanens lehet bennünk.

Menjünk Istenhez! Isten a tökéletes Élet; ezért Őneki is tökéletes immanens tevékenysége van. Azt mondom, hogy tökéletes immanens tevékenysége. Mivel Ő szellem, ezt a tökéletes immanens tevékenységet a sajátunkhoz hasonlóan kell megértenünk; nevezetesen az értelmünk és akaratunk alapján. Belenézünk önmagunkba, hogy találjunk némi halvány hasonlóságot ezzel az isteni Élettel. Amit elménkben teszünk, az a gondolkodás és a szeretet. Isten gondol egy gondolatot vagy szót, amely megkülönböztethető Tőle, de nem különálló Tőle, ahogyan az én gondolatom sem különálló az elmémtől, bár megkülönböztethető tőle. Nekem sok gondolatom van; neked is, de Istennek csak egy gondolata van. Abban az egyetlen gondolatban benne van minden lehetséges tudás. Istennek nincs szüksége más szóra, csak arra az egyre, amely az Ő lényének képe és ragyogása.

Emlékezzünk János evangéliumának szavaira: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott.”[2] Ki az az Ige, aki testté lett? Isten Fia, a Szentháromság második személye, Isten gondolata. Miért nevezzük Őt Isten Fiának? Erre nem nehéz válaszolni. Nem azt mondtuk, hogy te teremted meg a gondolatot az elmédben, vagy a szót az elmédben? Nem azt mondtuk, hogy van egy magasabb rendű teremtés, mint a testi nemzés? Isten teremt egy örök Igét.

Most alkalmazzuk ezt az emberi rendre. Hogyan nevezzük a teremtés elvét? Apának, nem igaz? Mi a teremtés kifejezése a földi rendben? Fia. Ahelyett, hogy Istent, aki gondolkodik, Gondolkodónak neveznénk, és ahelyett, hogy Isten gondolatát vagy szavát csupán gondolatnak neveznénk, miért ne nevezzük Istent, aki gondolkodik, Atyának? És miért ne nevezzük Istent, vagy azt a Személyt, aki a Gondolat, Fiúnak? Így az Ige, aki testté lett, Fiúnak nevezhető. A zsoltáros így szólt: „Te vagy az én Fiam, ma szültelek téged.”[3] Isten Fia, aki emberré lett, Jézus Krisztus, a mi Urunk. Vegyünk egy másik példát. Ott van a Szentháromság harmadik Személye. Azt mondtuk, hogy nemcsak gondolkodunk, hanem szeretünk is. A szeretet egy kapcsolat; az a szeretett felé való elmozdulás, hogy egyesítsük őt önmagunkkal. Szeretlek egyszerűen azért, mert az igazságot közlöm veled. A szeretet nem valami bennem; a szeretet nem valami benned.

A szeretet egy titokzatos kötelék, amely mindkettőnket egyesít. Bár a szeretet elkülönül a gondolattól, mégis a gondolatból és a gondolkodóból fakad. Isten szereti a saját tökéletességét; minden lény szereti a saját tökéletességét. A szem tökéletessége a szín; szereti a színt. A fül tökéletessége a harmónia; szereti a harmóniát. A gyomor tökéletessége az étel; szereti az ételt. Isten Atya tökéletessége Isten Fia. A Gondolkodó Isten tökéletessége Isten Igéje. És az Atya szereti a Fiút. A szeretet nem csupán az Atyában létezik. A szeretet nem csupán a Fiúban létezik. A szeretet egy titokzatos kötelék, amely a kettőt egyesíti, és itt nem a személyesről és a biológiaiakról van szó, hanem valami végtelenről. A szeretet nem fejezheti ki magát énekekkel, szavakkal vagy ölelésekkel. Nem fejezheti ki magát oly módon, hogy bármihez hasonlítsuk, ami ezen a földön létezik. Csak azzal fejezheti ki magát, ami az adás teljes teljességét jelenti; nevezetesen egy sóhajjal, valamivel, ami túl mély ahhoz, hogy szavakba önthető legyen. Minden mély szeretet szótlan, és az Atyát és a Fiút egyesítő szeretetet Szent Lélegzetnek, Szentléleknek és Szent Szeretetnek nevezik. Ahogyan a rózsa színe, illata és szépsége nem három rózsát alkot, hanem egyet; ahogyan én is: gondolkodom és szeretek; mégis csak egy természetem van. Sokkal rejtélyesebb módon három személy van Istenben, és csak egy Isten.

Hatalmas, mindent átfogó szeretet van Istenben. Isten az Élet, az Igazság és a Szeretet. Most már tudjuk, hogy az Élet az Atya; az Igazság a Fiú; és a Szeretet a Szentlélek. És John Donne-nal együtt mondjuk:

Csapj le szívemre, háromszemélyű Isten! Hiszen Te
eddig csupán kopogtattál, lélegzettél, ragyogtál és javítani igyekeztél;
Hogy felkelhessek és állhassak, dönts le engem, és hajlítsd meg
erődet, hogy megtörj, felrobbants, megégess és újjá teremts.
Én, mint egy elfoglalt város, mely másnak tartozik,
Igyekszem befogadni téged, de ó, hiába,
Az értelem, a helytartód bennem, védenie kellene engem,
De fogságban van, és gyengének vagy hűtlennek bizonyul.
Mégis nagyon szeretlek, és szeretnék szeretve lenni, szívesen,
De eljegyeztek az ellenségeddel:
Válassz el, oldd fel, vagy törd meg újra azt a csomót,
Vigyél magadhoz, zárj be, mert én
Hacsak nem rabszolgává teszel, soha nem leszek szabad,
És soha nem leszek szűz, hacsak nem ejtesz foglyul.[4]

[1] Mt 28:19

[2] Jn 1:14

[3] Zsolt 2:7

[4] Isteni versek, XIV. szent szonett

Létrehozva 2026. szeptember 28.