Hit és megtérés
Laci: A mi lelkiségünk, a Házas Hétvége ereje a házaspárok egymás iránti szeretetében rejlik. Ezért úgy gondoltuk, hogy ezt az erőt mutatjuk most be nektek.
Kata: Nem tudunk és nem ismernénk sem hitről, sem megtérésről teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni, de személyes példánkat, átélt tapasztalatainkat szeretettel hoztuk közétek.
Kedves Testvérek !
Tudom, kicsit későn írok a szegedi találkozóról, tanév eleji teendőim elszólítottak a géptől.
Közösségünk 12. alkalommal vett részt a találkozón, 30-an utaztunk Mágocsról /Baranya megye/ különbusszal. Eddig nagyfiam is többször eljött, most nem ért rá. 9 éves kislányom előző este megkérdezte, hová is megyek, mi lesz ez, stb.
Megpróbáltam lebeszélni az utazásról, hogy 5-kor indulunk, későn érünk haza, stb., de ott mindig nagyon jó együtt lenni. Elhatározta, hogy eljön velem, mindent „elvisel”, csak hogy velem lehessen. /Mindig ilyen édes!/ 6 évesen ugyanilyen megfontolásból képes volt eljönni velem Kecskemétre lelkigyakorlatra.
46 éves voltam, amikor megtértem. (Meg voltam keresztelve, eljutottam a bérmálásig is – akkor már csont hitetlenül 14 évesen; hit és Isten nélkül éltem 46 éves koromig. )
Sok év után ismét Keszthelyre indultunk, hogy egy hetet töltsünk a Balaton partján lévő egyetemi üdülőben. Útközben, mint mindig, megálltunk Sümegen és bementünk a Kegytemplomba, hogy elmondjuk a hála, a köszönet és a kérés szavait.
Győzelem a keresztben
A betegek világnapján szeretnék néhány gondolatot megosztani, mivel magam is a szenvedő, a betegséget jól ismerő emberek közé tartozom.
Miért van betegség, szenvedés, halál? Ez a kérdés minden ember életében felmerül.
Az Ószövetség a betegséget Isten büntetésének tartotta. Sajnos, ez a büntető istenről alkotott kép még ma is sokakban él. Pedig Isten, szerető mennyei Atyánk Krisztusban olyan Istenembert küldött a földre, Aki a mi betegségünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, a mi bűneinkért szúrták át és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Izajás 53,4-5)
A szenvedés nem büntetés, hanem részesedés Jézus Krisztus megváltó szenvedéséből.
93 éves, hólyagrákban szenvedő édesapámnak, a múlt év (2002) nyarán döntenie kellett, hogy hozzájárul-e egy cső veséjébe való beültetéséhez vagy sem. Ő ezt a lehetőséget első hallásra kereken elvetette mondván: „93 éves vagyok. Idáig jó mozgású, ép elméjű emberként élhettem. Nem akarom csővel, zacskóval folytatni az életemet; igaz közölte velem a főorvos, hogy így csak néhány napom van hátra még és beáll a mérgezés.
Ifjabb koromban kedves időtöltéseim közé tartozott a természetben való bóklászás.
E történet idején sporttársaimmal hódoltunk ennek a gyönyörű tevékenységnek. Vagány emberek voltunk, kilátók tetején, sziklaperemek -alattunk a nagy mélységek- szélén kézállásba, fejállásba, könyökmérlegbe lendültünk, az volt a menő, aki tovább bírta, s merészebben döntötte a testét a zuhanási vonal fölé. Ha valami veszélyes adódott, rögtön tetszeni kezdett nekünk, s versenyezni kezdtünk, ki tud félelmetesebb mutatványt. Az, hogy megálljunk egy szakadék szélén, lebámulva, hogy ki bátorkodik jobban a szélére, az semmiség volt.
1991-ben kötöttem házasságot. Négy gyermekem van. Örülök gyermekeimnek, de ez az öröm a kereszt öröme is. Úgy éreztem, mint anya és pedagógus csődöt mondtam Peti nevelésével kapcsolatban (négy gyermekem. közül ő a legidősebb).
Szombat esti szentmisére várva édesanyámmal a templom csendjében imádkozunk szeretteinkért, hazánkért, egyházunkért. Csendben belép, mint minden szombaton az idős néni, akit lánya vezet el rendszeresen a templomba, mert ereje alig van. Megáll a padsornál, ahol ülünk.
Olvasom a lapokban a Kormos Miklós káplánt és az Alfa Szövetséget súlyos pénzbírságra büntető, és az atyát hivatása tejesítése miatt bocsánatkérésre kötelező bírói ítéletet. (Szerették volna megakadályozni egy 13 éves lány terhesség megszakítását – a szerk.) A hírrel kapcsolatban szeretném a lap olvasóival (azaz a nagy nyilvánossággal) megosztani az alábbi történetet.
Kedves Testvérek !
Az alábbi beszámolókat remélem nem képzelődésnek, vagy valami pszichikai furcsaságnak tartjátok. Alapvetően „racionalista” beállítottságú vagyok, az alábbi eseteket is alaposan átgondoltam, reflektáltam az akkori érzelmi, lelki állapotomra. Megtérésem után még egy időnek kellett eltelni, mire az angyalok (és démonok) létezésének valóságát elfogadtam.
2006. december 28-án tudtuk meg, hogy feleségem rákos, 2007. december 28-án kaptuk meg a legutóbbi leletet, ami az előzőekhez hasonlóan negatív volt, így jelenleg kontrollra kell járnia, de a többi rendben.
Rengetegen imádkoztak értünk, és hisszük, hogy imáik, Isten kegyelme, a Szűzanya közbenjárása segített minket és hozott gyógyulást.
Egész álló nap ástam és kertet rendeztem, égtek izmaim a szokatlan munkától. A késő délután sötét színei beborították a Balatont, feltámadt a szél. Nemrég másztam ki a vízből és nagyon fáztam: magamra húztam kopott, kék pólómat, aminek elején Jézus Pantokrátor trónolt, rovásírásos felirattal körülvéve. Ültem a parton, magamba szívtam a beton melegét és lassan kortyoltam sörömet; a napszemüveg sötétre színezte a tavat.
Éppen egy éve, hogy az ethos 2001/2 számában részletesebben foglalkoztunk a Harry Potter-őrülettel, amely a tavaly év végén mozikba került első filmváltozat révén újabb csúcsponthoz érkezett. Eközben a közvélemény jó része továbbra is bagatellizálja azt a kétes hatást, amit a történetek a gyermekekre kifejtenek. Ezért a következőkben ismét szeretnénk felhívni a figyelmet néhány alapvető dologra, s ezzel is továbbgondolásra késztetni szülőket, pedagógusokat és mindazokat, akik felelősséget éreznek a jövő nemzedékért.