Juhász Ferenc: Akinek szívére fújt az Isten
Jaj, az Isten ráfújt a szívemre!Aranyat fújt az Isten szívemre!Füstöt, aranyport, kövér ködöt.Gödreibe tűzkását köpött. S így virágzók én az
Jaj, az Isten ráfújt a szívemre!Aranyat fújt az Isten szívemre!Füstöt, aranyport, kövér ködöt.Gödreibe tűzkását köpött. S így virágzók én az
kath.net – 2009. augusztus 18.
Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció előző prefektusa augusztus 16-án, egy Manilában bemutatott szentmisén óvott a liturgiával kapcsolatban az inkultúráció hamis koncepcióitól. Arinze bíboros az ázsiai püspöki konferencia záróülésén arra buzdította a püspököket, hogy erősítsék az eucharisztikus imádatot.
Ferenc pápa szerint a sírás megtisztít és nyitottá tesz mások fájdalmára. Szavai megmutatják, hogy a sírás nem a gyenge emberek sajátja, hanem mindannyiunk életének fontos része. Az Aleteia nyomán idézzük a Szentatya néhány mondatát, amelyben a könnyek ajándékáról szól.
Mutatós óriásplakát, provokatív ruha és kiegészítő, a Hollywood-i divat messzire eljut, szuggesztív célozgatások, gyenge viccek, illetlen filmek, és az internet mindig jelenlévő veszélye, hogy meglátogasd a számos mérgező honlapok egyikét – mindezek és az egyéb csábító kísértések csapdába ejtheti még a legjobbakat is közülünk, hogy bűnbe essünk és vétkezzünk a tisztaság erénye ellen. Bizonyos értelemben a világot mint egy erkölcsi szárazföldi bombaként lehetne ábrázolni, ahol minden sarkon és az úton van egy erkölcstelen spirituális bomba, amire ha rálépnek, felrobban! Legyünk őszinték és pontosak, veszélyes és gyakran káros képek társadalmában élünk.
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki.
Az újszövetségi iratok némelyikével egykorúaknak tekinthetők az ún. apostoli atyák írásai. A Tizenkét apostol tanítása (Didakhé) egyes fejezetei még az I. század vége felé megíródtak, ugyancsak az I. század utolsó évtizedéből való Római Szent Kelemen levele, a II. század első évtizedeiből származnak Antiochiai Szent Ignác levelei, a második század elején, a század első felében nyert végleges formát Hermasz Pásztora.
Pietrelcinai Szent Pio atyát sokan tisztelik, számos történetet megírtak már a közbenjárására történt csodákról. José María Zavala könyve („Pio atya: A stigmák szentjének ismeretlen csodái”) az újabb tanúságtételekből válogat.
Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! A nyugalom nagy kincs. Akinek nyugodt és békés élete van, még ha itt-ott nélkülöznie is kell, érezze magát úgy, mintha főnyereménye volna. Ez semmivel föl nem cserélhető életállapot. Ha pedig ez nem adatott meg neki, akkor minden erővel erre kell törekednie, hogy „beszerezzen” magának egy békés szívet.
Egy jó éve már… Kisírt szemű özvegy iskolai takarítónő keresett fel. Négy gyermeke közül a legnagyobb, akiről az orvos azt állapította meg, hogy szívgyenge, megszökött hazulról. Hetek múlva kapott csak levelet a jó édesanya, a határon túlról. Most vissza akarja hívni. Hogy kell ezt csinálni? Írjam meg neki. Megírtam. Maga is írjon hozzá valamit, saját kezével. Az többet érne, mint az én hosszú levelem. Leül. Szemüveget tesz. Mélyet sóhajt.
Minden játékőrület nálunk is megjelenik – most a Pokemon Go. Ideje feleleveníteni a szellemi hátteret. A szerk.
Górcső alatt egy divatos játék
Japán, az USA és Ausztrália után már az európai gyerekekét is megfertőzte a Pokémon-láz. Hamarosan mindenütt találkozhatunk velük: plüssállatkák képében, kulcstartókon ágyneműn, gumilabdán stb. De kik is ezek a Japánból származó furcsa kis lények, akik egy csapásra globális szupersztárokká lettek?
Itt a nyár, a táborok, a strandolás és a fesztiválok ideje, ám van egy meglehetősen ősi tevékenység, ami kezd kiveszni a divatból: a zarándoklat. Pedig jobban fel tud tölteni, mint pár nap a plázson.
Fiatal papként látom, hogy több hagyományos hitéleti tevékenység (vagy “ájtatossági gyakorlat” – látjátok, már normális szavunk sincs rá) valahogy átcsúszott az idősebb korosztály hatáskörébe. Ki az a fiatal, aki meghallván a szót, hogy “zarándoklat” hanyat homlok rohan jelentkezni?
Robert Sarah bíborossal beszélget Nicolas Diat
Hogyan határozná meg a Cor Unum dikasztériumot, amelyben több évet szentelt az életéből a minden nyomor elleni küzdelemre? Egyébként miért beszél olyan gyakran Isten és a szegények szoros kapcsolatáról?
Az Evangélium nem jelszó. Ez áll a mi munkánkra is, amelyet az emberi nyomorúság enyhítéséért végzünk. Nem beszédről, szónoklatról van szó, hanem alázatos munkáról és mélységes tiszteletről a szegények iránt. Például emlékszem, mennyire fellázadtam egy katolikus karitatív szervezet nyilvános jelszavát hallva, amely szinte sértette a szegényeket: „Harcoljunk a zéró szegénységért…” Egyetlen szent se – és egyedül Isten ismeri a szeretet szentjeinek oly nagy számát, akiket az Egyház szült kétezer év óta – mert soha így beszélni a szegénységről és a szegényekről.
Ministráns lányok és asszonyok, illetlen tánc, illetlen ruha, rockzene Forrás