Szalézi Szent Ferenc imája
Ma, Istenem, meg akarom ismételni ígéretemet, amelyet a keresztségben fogadtam: ellene mondok az ördögnek, a világnak, az érzékiségnek, a pompának,
Ma, Istenem, meg akarom ismételni ígéretemet, amelyet a keresztségben fogadtam: ellene mondok az ördögnek, a világnak, az érzékiségnek, a pompának,
A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109)
„Mikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket.” (Mk 11,25)
A megbocsátás az élet sok területére kiterjed, sok szempontot magában foglal és sokféle jelentése is van. Minden ember másképpen látja. Megpróbáljuk ezt a sokféleséget néhány gondolattal megvilágítani. Ezért játsszunk most egy kis szójátékot. Az angol nyelvben a MEGBOCSÁTANI ige úgy hangzik, hogy: FORGIVE. Haladjunk végig ennek a szónak minden egyes betűjén, s reméljük, hogy sikerül így mélyebben megértenünk ennek a keresztény életben oly fontos fogalomnak a jelentését.
„Vesd az Úrra gondodat, s ő majd gondoskodik rólad; nem engedi soha, hogy ingadozzék az igaz.” (Zsolt 55,23)
Mikor két kislányt adoptáltunk Afrikából, tudtuk, nem lesz könnyű. De hogy mennyire nehéz, arról fogalmunk se volt.
Öttagú családunk (a férjem, három fiunk és én) tisztán hallottuk Isten szólítását. Legyen héttagú a családunk. Mikor pedig megláttuk a szemétkupacon álló két kis testvér képét, a szívünk jelezte, hogy ők a mi gyermekeink. Túlcsorduló örömmel hoztuk haza őket új otthonukba, s ez az öröm el is tartott – úgy egy hétig.
Dr. Fábry Kornél atya sorozata a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve
Amire, sajnos, ritkán jut időm, azt most megtehettem. Elnéztem konferenciánk időpontját, és egy fél órával hamarabb érkeztem a Stuttgarti Katolikus Házba. Mivel azonban vakítóan napos volt az idő, ezúttal nem a székesegyházba mentem be, hanem a kastélykertbe. Leültem egy padra, és néztem a sok embert, akik a fűre telepedve beszélgettek, nevetgéltek…
I. rész
A lelki embert, az Isten Lelkétől vezetett embert arról lehet megismerni, hogy tud hallgatni – oda-hallgatni. Nem arról, hogy mindent tudna, sőt nem is akar mindent tudni. Még saját magát is mindig újra megkérdőjelezi. A lelki ember életét nem a maga elképzelései, kívánságai szerint rendezi el, hanem megkérdezi az Élet Urát: Mi a Te akaratod? Mit akarsz tőlem, itt és most?
Frappáns bemutatása annak, hogy sokszor az Istentől kapott életünket hogyan osztjuk be. És hogy egyedül annak nem szenteljük az életünket,
Szent II. János Pálnak egy eljövendő antiegyház felemelkedéséről szóló 1976-os prófétai figyelmeztetése, amely antievangéliumot hirdet, éppen beteljesedni látszik a mai Katolikus Egyház vezetői közreműködésével, és még a klérus legmagasabb köreit is érinti, ahogy azt egy pap a mai római katolikus konferencián tartott beszédében kifejtette.
Linus Clovis atya azt mondta a Voice of the Family által szervezett Római Élet Fórumon tartott beszédében, hogy a hamis egyház antievangéliuma gyakran megkülönböztethetetlen a szekuláris ideológiától, amely eltörölte a természeti törvényeket és a Tízparancsolatot.
Lehet, hogy Szűz Mária nem „modern” sok kortársunk szemében, pedig a modern világnak szüksége van őrá, hogy az élet olyan értékeire emlékeztessen bennünket, amelyek ebben a világban feledésbe merültek.
Szűz Mária nem modern, mert nem voltak feltűnő gesztusai, szónoklatai, nem volt közéleti tevékenysége, nem modern egyszerűen azért, mert egész életével igent mondott Istennek, és mert ő adta ajándékul az embereknek Krisztust, aki megmentette a világot.
Második rész:
AZ ÉLESEN MEGKÜLÖNBÖZTETŐ BELÁTÁS
1. Ahogy a szarvas epedve vágyik a folyóvízre, úgy vágyódnak a szerzetesek az isteni akarat, a jó megértésére, sőt azzal vegyes és még az azzal ellenkező felismerésre is. Ezekről igen sok mondanivalónk volna, de nehéz megmagyarázni.
Például: Melyik dolgunkat kell intézni haladéktalanul, minden várakozás és késlekedés nélkül, mint amire az is figyelmeztet, aki így szól: „Jaj neked, aki napról napra”, azaz alkalomról alkalomra „késlekedsz”, és melyiket illő körültekintéssel, mint ahogy az bíztat, aki ezt mondta: „irányítás kell a hadviseléshez”, majd pedig „Minden illő módon és rendben menjen végbe.”
„Az ördög és Amorth atya” címmel készült el William Friedkin, „Az ördögűző” rendezőjének új filmje, amelyet a szeptember elején zajló Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. A dokumentumfilmben egy valódi ördögűzés látható.
Az amerikai rendező leghíresebb alkotása, Az ördögűző negyvennégy éve készült, ám Friedkint azóta is foglalkoztatta a téma. A Francia kapcsolat, az Élni és meghalni Los Angelesben és más fontos filmek mellett nem feledkezett meg róla, és az utolsó pillanatban sikerült filmet készítenie az idős Amorth atyával, aki nem sokkal később meghalt.
Részlet Francis Arinze bíboros egy 2007-es előadásból. Arinze bíboros az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa volt 2002-2008 között.
62 katolikus pap és tudós szerint a pápa „eretnekségek terjedését” segítette elő
„Mély fájdalmat” és „hívő odaadást” fejez ki az a 62 katolikus pap és világi tudós szerte a világból, akik szeptember 23-án „Hívő korrekciót” adtak ki, azt állítva benne, hogy Ferenc pápa tanítása „eretnekségek terjedését” segítette elő.
A 25 oldalas levél formájában íródott korrekcióban az aláírók azt állítják, hogy Ferenc pápa eretnek álláspontot támogat a házasság, az erkölcsi élet, és az Eucharisztia egyes kérdéseiben, amelyek „eretnekségek és egyéb más tévedések” terjedését okozta a katolikus egyházban.