Második rész:

AZ ÉLESEN MEGKÜLÖNBÖZTETŐ BELÁTÁS

1. Ahogy a szarvas epedve vágyik a folyóvízre, úgy vágyódnak a szerzetesek az isteni akarat, a jó megértésére, sőt azzal vegyes és még az azzal ellenkező felismerésre is. Ezekről igen sok mondanivalónk volna, de nehéz megmagyarázni.

       Például: Melyik dolgunkat kell intézni haladéktalanul, minden várakozás és késlekedés nélkül, mint amire az is figyelmeztet, aki így szól: „Jaj neked, aki napról napra”, azaz alkalomról alkalomra „késlekedsz”, és melyiket illő körültekintéssel, mint ahogy az bíztat, aki ezt mondta: „irányítás kell a hadviseléshez”, majd pedig „Minden illő módon és rendben menjen végbe.”

       Mert ilyen fogas kérdésekben bizony nem akárki tud biztos helyzetfelismeréssel dönteni. Hiszen az Istentől ihletett Dávid is, aki által a Szentlélek beszél, sokszor úgy látszik, ezért imádkozik. Hol így szól: „Taníts meg engem, hogy a te akaratodat cselekedjem, mert te vagy az én Istenem!”, hol meg: „Vezess igazságod szerint…”, aztán pedig ismét: „Mutasd meg, melyik úton járjak…”, mert az élet minden gondjától, szenvedélyétől „hozzád emelem föl lelkemet”.

       2. Mindazoknak, akik szeretnék megismerni az Úr akaratát, előbb ki kell irtaniuk a magukét, majd pedig ha hittel és ártatlan egyszerűséggel imádkoztak, és alázatos szívvel és kétségtől mentes elmével kérdezték meg az atyákat akár a testvéreket is, úgy fogadják azok tanácsait, mintha Isten szájából származna, még ha történetesen a maguk szándékával ellenkezik is, amit mondanak, s még ha a megkérdezettek nem is olyan szentek.

       Mert nem igazságtalan az Isten, hogy megtévesztené a lelkeket, akik ártatlan hittel, alázatosan elfogadják embertársuk tanácsát és döntését. Még ha a kérdezettek értelmetlenek is lennének, az aki szól, szellemi láthatatlan.

       Aki a fenti szabályt habozás nélkül követi, azt mélységes alázat vezeti. Hiszen ha volt, aki hárfadallal oldotta meg problémáját, nem gondoljátok, hogy óriási különbség van az értelmes elme és a szellemi lélek meg az élettelen zengés között? Sokan, akik önmaguktól még nem érték el ezt a tökéletes, és egyébként könnyű erényt, hogy magukban és maguktól próbálják megérteni, mi igazán kedves az Úr előtt, sokféle és igen bonyolult magyarázatot adtak nekünk erről.

       3. Azok közül, akik ezt [az Istennek tetsző megoldást] kutatták, némelyek visszavonták elméjüket a lélek mindkét irányú minden törekvésétől, attól is, hogy bármire is vállalkozni akarjanak, de az ezzel ellenkező szándéktól is. Majd pedig saját akaratukról teljesen lemondva, meghatározott számú napon át elméjüket buzgó imával az Úrhoz emelték. Így lehet eljutni az Ő akarata ismeretére: vagy úgy, hogy már a szellemi Értelem beszél értelmünkkel szellemileg, vagy úgy, hogy a két lehetőség közül az egyik elgondolás teljesen eltűnik a lelkünkből.

       Mások a vállalkozásukkal járó gyötrelmekből és az ellene szegülő erőkből értik meg, hogy mi az, ami az Istentől való, hasonlóan ahhoz, aki így szól: Többször is „el akartunk hozzátok menni, … de a sátán megakadályozott benne. Mások viszont épp ellenkezőleg, az ügyük váratlan megsegítéséből értették meg, hogy azt Isten szívesen veszi; ezt a mondást idézve: „Segít az Isten mindenkinek, aki a jót választja.”

       4. Aki megvilágosodás folytán elérte azt, hogy Isten lakjon benne, az mind a sürgős, mind a halasztást igénylő ügyeiben az imént említett módon szokott teljes bizonyosságra jutni, különösebb időveszteség nélkül.

       5. Az, ha valaki döntéseiben bizonytalankodik és sokáig kétségek között tipródik, felvilágosulatlan és nagyravágyó lélekre vall. Nem igazságtalan az Isten, hogy elzárkózzék azoktól, akik alázattal zörgetnek. Mindenben, akár sürgős, akár halasztást igényel az ügyünk, az Úrra kell összpontosítanunk minden szándékunkat: mindazt, ami tiszta a ragaszkodástól, mentes minden szennytől, és valóban az Úrért, nem pedig másért történik, még ha nem is egészen jó, a javunkra fogják írni. Ha viszont olyasmit erőltetünk, ami képességeinket meghaladja, az már veszélyes kimenetelű vállalkozás.

       6. Az Úr ránk vonatkozó döntéseit képtelenség szavakba öntenünk. Sokszor ugyanis a javunkat akarva szándékosan elrejti előlünk akaratát, mert tudja, hogy ha fölismernénk, akkor sem követnénk, s akkor már engedelmességért járó súlyosabb büntetést kapnánk.

       7. Az egyenes szív már megszabadult a bonyodalmas ügyektől, és veszélytelenül hajózik az ártatlanság hajójában.

       8. Vannak derék lelkek, akik Isten iránti szeretetből, szívbeli alázattal fognak erejüket meghaladó feladatok végzésébe, és vannak, akik kevély szívvel teszik ugyanezt. Mert ellenségeink szándéka gyakran az, hogy erőnket meghaladó dolgokat tanácsoljanak nekünk, hogy miattuk elkeseredve attól is elessünk, amire képesek vagyunk, és teljesen nevetségessé tegyük magunkat ellenségeink szemében.

       9. Láttam lelkileg és testileg betegeket, akik vétkeik sokasága miatt erejüket meghaladó küzdelmekbe fogtak, és nem is bírták azokat. Megmondtam nekik, hogy Isten a bűnbánatot az alázat, nem pedig az erőlködés nagysága szerint ítéli meg.

       10. Néha neveltetésünk a lehető legsúlyosabb hibák oka, néha viszont a társaság is, amelyben forgunk, ám nemegyszer a romlott lélek maga képes önnön vesztét okozni. Aki szakít az első kettővel, az talán a harmadiktól is megszabadul. De aki a harmadik bajba jutott, annak már sehol sincs menedéke, hiszen az égnél biztosabb hely nincs is.

       11. Ha olyanokkal vitatkozunk, akik – hitetlenségük vagy téves hitük miatt – rossz szándékkal támadnak bennünket, egy-két figyelmeztetés után hagyjuk abba a beszélgetést, azokkal viszont, akik meg akarják tudni az igazságot, fáradhatatlanul tegyünk mindig jót! Bánjunk azonban mindnyájukkal úgy, hogy ez lelkük és saját szívünk megerősödését szolgálja!

       12. Ugyancsak oktalan, aki a szentek természetfölötti erényeiről hallva kétségbe esik, hiszen azok szépen rávezetnek e két tanulság egyikére: egy buzgóságra gerjesztenek szent bátorságukkal, vagy mély önismeretre és a bennünk rejlő gyöngeség elismerésére vezetnek legszentebb alázatukkal.

       13. Vannak gonosznál gonoszabb tisztátalan démonok, akik azt sugallják, hogy a bűnt ne magunkban kövessük el, hanem azon vannak, hogy mások is csatlakozzanak hozzánk a rosszban, mégpedig azért, hogy büntetésünket súlyosbítsák. Megfigyeltem, hogy valaki egy rossz szokást mástól tanult meg, csakhogy aki tanította, észre tért, bánni kezdte bűnét, majd fel is hagyott a rosszal, ám tanítványa tettei miatt hatástalan volt a bűnbánata.

       14. Valóban nagy, mégpedig felfoghatatlanul nagy a szellemek gonoszsága, kevesen látják meg, sőt úgy vélem, azok sem teljes mértékben. Hogyhogy kényelemben és jóllakottan éberen virrasztunk, böjt és sanyarúság közepette pedig nyomorultul álomba merülünk? Vagy például magányban élve megátalkodunk, de másokkal együtt élve magunkba szállunk. Éhen kísértéseink vannak álmunkban, tele hassal viszont kísértéstől mentesek maradunk. Szükségben komorak és töredelmetlenek vagyunk, borozgatás közben meg egyszerre vidámak és szint csupa töredelem. Aki ért hozzá, az az Úr segítségével világosítsa föl ezekről a dolgokról a felvilágosításra szorulókat, mert az ilyen dolgokban mi magunk is felvilágosításra szorulunk. Annyit azért elmondunk, hogy az ilyen visszásság nem mindig a démonoktól való, hanem néha ettől a nekünk adott vegyes alkattól is, mely nem is tudom hogy s mint mocskos, mohó testiségbe burkol.

       Ami a fönt említett dolgoknak ezt a nehezen belátható fonákságát illeti, esedezzünk őszintén, alázatosan az Úrhoz, és ha könyörgésünk után és az alatt azt tapasztaljuk, hogy ugyanúgy előfordul a dolog, vegyük tudomásul, hogy nem a démonoktól, hanem a természetünktől van. Sokszor azonban az isteni gondviselés ellentétes úton akar jót tenni velünk, és mindezzel önhittségünket csökkenti. Súlyos dolog Isten szándékainak a mélységét kíváncsian kutatni, mert a kíváncsi az önhittség hajójában utazik, de bizonyos dolgokat mégis meg kell említeni a többség gyöngesége miatt.

       15. Valaki megkérdezte az egyik tisztán látó férfitól: „Ugyan miért tüntet ki Isten kegyelmi ajándékokkal és csodajelekkel némelyeket, mikor előre tudja, hogy elbuknak?” Ő így felelt: „Hogy a többi lelki embert is óva intse; hogy az akarat szabadságát megmutassa; hogy a bukottak minden mentségét elvágja az ítéleten.”

       16. A törvény, minthogy tökéletlen, azt mondja: „Vigyázz magadra”, ám az Úr, minthogy ő több mint tökéletes, testvérünk javítását is megparancsolta, mikor így szólt: „Ha vétkezik ellened a testvéred…” Ha tiszta és alázatos a feddésed, helyesebben intésed, ne vond ki magad az Úr parancsának teljesítése alól, főleg azok között, akik elfogadják, de ha még nem jutottál el odáig, akkor legalább a törvény előírása szerint teljesíts szolgálatot!

       17. Ne ütközz meg azon, hogy barátaid is ellened fordulnak! A könnyelműek ugyanis a démonok eszközei, főleg azok ellenségei körében.

       18. Egyvalami bennünk ugyancsak elgondolkoztat. Noha az erények dolgában a mindenható Isten, az angyalok és a szentek vannak segítségünkre, az ellenkezőjükben pedig csupán a gonosz démonok, hogyhogy könnyebben, mohóbban hajlunk a szenvedélyekre? Erről én nem akarok, nem is tudnék részletes kifejtést adni.

       19. Ha a teremtmények megtartják eredeti természetüket, akkor hogy lehetek Isten képe s egyszersmind agyag keveréke (ahogy a nagy Gergely mondja?) Ha pedig a teremtett lények valamelyike valahogy másképp van, mint ahogy létrejött, okvetlenül egyre csak sóvárog eredeti állapota után.

       20. Minden ügyességünket arra kell fordítanunk, hogy a porhüvelyt (testünket) mintegy Isten trónjáig emelve trónra ültessük. Ne hozzon hát fel senki kifogásokat előrehaladása ellen, mert nyitva a kapu és az út.

       21. A szent atyák teljesítményeiről szóló szó hallgatása buzgóságra serkent lelket, elmét; a buzgókat pedig az oktató szó hallgatása szokta azok utánzására vezetni.

       22. A józan belátás lámpa a sötétben, a tévelygők visszavezető útja, fény a vakoskodóknak. Aki tisztánlátó, egészségre tesz szert és sokféle betegséget űz el.

       23. Mindazok, akiket csekélységek csodálóinak mondanak, kétféleképpen esnek ebbe a hibába: vagy teljes tudatlanságból, vagy alázatosságból embertársaik dolgait nagyítva, magasztalva.

       24. Igyekezzünk ne csak birkózni a démonokkal, hanem hadakozni is ellenük. Az előbbi ugyanis hol leterít, hol elterül maga is, az utóbbiak viszont egyre csak üldözik az ellenséget.

       25. Aki szenvedélyt győz le, az démont sebesít meg. Aki szenvedélyt színlel és azzal becsapja ellenségeit, az legyőzhetetlen marad velük szemben. Egyszer az egyik testvért gyalázattal illették, mire ő minden belső felindulás nélkül gondolatban imádkozott, majd elszomorodást színlelve kezdett keseregni a megaláztatásokon, hamis szenvedéllyel rejtve el szenvedélytelenségét. Egy másik testvér jóllehet egyáltalán semmi része nem kívánta az elöljárói tisztet, azt, színlelte, hogy töri magát utána.

       Hogy is foglaljam szavakba annak a tisztaságát, aki látszatra bűn elkövetése végett beugrott a bordélyházba, és a kéjnőt rávette az erényes élet követésére? Az egyik remetének meg valaki jókor reggel hozott egy fürt szőlőt. Erre ő – az illető eltávozása után – színleg mohón, étvágytalanul felfalta, a démonok előtt torkosnak mutatva magát. Másvalaki pedig miután elvesztett néhány pálmalevelet, egész nap úgy tett, mintha keseregne. Az ilyeneknek viszont nagyon vigyázniuk kell, nehogy noha az ellenfelet akarják becsapni, ők maguk menjenek lépre vagy essenek saját csapdájukba. Ezekre illik igazán a mondás: „Mint csalók, és mégis igazak.”

       26. Aki szent testet akar felajánlani Krisztusnak és tiszta szívet akar bemutatni neki, az ügyeljen a higgadtságra és az önmegtartóztatásra, mert ezek nélkül minden fáradságunk hasztalan.

       27. Ahogy szemünk fénye változó, úgy sokféle a szellemi napnak lélekben keletkező árnyalata, mert más és más a testi vagy lelki könnyek útján, a testi vagy szellemi szemek által, az ige hallgatásából vagy a lélekben sajátos módon gerjedő öröm, megint más a magányos életből, más az engedelmességből fakadó, ezen túl pedig sajátos módon más az ami elragadtatás útján, kimondhatatlan módon, szellemi fényben állítja az elmét Krisztus elé.

       28. Vannak erények és vannak anyaerények. Ha van eszünk, az anya megszerzésére törekszünk. Ezekre az anyákra saját működésével maga Isten tanít, a lányaikra viszont sokan.

       29. Vigyázzunk, nehogy böjtöléskor az étel hiányát túl sok alvással pótoljuk! Az oktalanok tesznek így, mint ahogy ellenkezőleg is. Láttam „munkásokat”, akik csak bizonyos körülmények között engedtek egy kicsit a gyomornak; a derék férfiak pedig egész éjjel állva gyorsan meggyötörték a nyomorultakat, és megtanították rá, hogy azontúl kész örömmel kerülje a jóllakottságot.

       30. A kapzsiság démona keményen küzd a szegényekkel, és ha nem bír velük, akkor már a nélkülözést hozva fel ürügyül rábírja az anyagiak iránt közömbösöket, hogy anyagiasakká legyenek.

       31. Mikor levertek vagyunk, egyre forgassuk fejünkben az Úr Péternek adott parancsát: hetvenhétszer megbocsátani a vétkezőnek. Amit ugyanis másnak parancsolt, azt ő maga még sokkal inkább meg fogja tenni.

       Ha viszont egészen felfuvalkodunk, jusson megint eszünkbe aki így szól: Aki megtartja az egész lelki törvényt, ám egyetlen szenvedéllyel vétkezik, t. i. a kevélységgel, az mindegyikért felelős.

       32. Vannak az irigy gonosz lelkeknek bizonyos rendjei, melyek önként visszavonulnak a szentektől, nehogy vesztes csaták esetén győzelmi koszorúk szerzésére adjanak alkalmat azoknak, akiket zaklatnak.

       33. „Boldogok a békességszerzők” – ezt senki sem vitatja; de én láttam már boldog viszálykeltőket is. Két testvér parázna viszonyt tartott fenn egymással, mire aztán az egyik bölcs belátású szerzetes – igen tekintélyes férfi – kölcsönös gyűlöletet szerzett nekik: az egyiket megrágalmazta a másik előtt, mintha az őt becsmérelte volna, az előtt pedig emezt hasonlóképpen. És mivel igen bölcs férfi volt, képes volt így emberi furfanggal elhárítani a démonok gonoszságát, azaz viszályt kelteni, ami aztán feloldotta a paráznaság kötelékét.

       34. Van, aki parancs miatt hág át parancsot: Láttam ifjakat, aki Isten akarata szerint közel álltak egymáshoz, és mégis, hogy most lelkiismeretének ne ártsanak, kölcsönösen megállapodtak abba, hogy egy időre elválnak egymástól.

       35. A lakodalom nem fér össze a temetéssel, a kevélység is összeegyeztethetetlen a kétségbeeséssel. Ám a démonok állhatatlansága miatt mégis lehet olykor egyszerre látni mindkettőt.

       36. Némely tisztátalan démonok kezdetben a Szentírás értelmezésére biztatnak bennünket. Ezt főleg a hiú emberek szívében szeretik megtenni, és leginkább azokéban, akik már jártasak a világi tudományokban, hogy apránként megtévesztve istenkáromló eretnekségbe vezessék őket.

       A magyarázat alatt lelkünkben érzett zavarból és ömlengő, alantas örömből ismerjük majd föl a démonok teológiáját vagy helyesebben halandzsáját.

       37. A teremtett dolgoknak megvan a Teremtő adta rendjük, a kezdetük, némelyiküknek még a végük is, ám az erény határa határtalan. Mert ahogy a zsoltáros mondja. „Minden tökéletes dolognak láttam a végét, de a te parancsod igen tágas” azaz határtalan.

       38. Ha némely derék munkás a gyakorlati tevékenység erejéből eljut oda, hogy szemlélődésre lesz ereje, és ha „a szeretet nem szűnik meg soha” és ha „az Úr őrzi félelmed bejáratát és szereteted kijáratát”, akkor ennek a határa valóban határtalan, és folyton haladunk benne mind a jelen, mind a jövő világban, és az ismeret világát világossággal gyarapítjuk. Noha sokak szemében talán furcsának tűnik állításunk, mégis kijelentjük. A fenti elv értelmében, tisztelt barátom, én azt mondanám, hogy még a szellemi lények sincsenek haladás nélkül. Állítom, hogy dicsőségre dicsőséget és tudásra tudást halmoznak.

       39. Ne csodálkozz, ha a démonok gyakran jó gondolatokat sugallnak nekünk, majd azoknak észjárásunknak megfelelően ellentmondanak. Ellenségeink szándéka ugyanis az, hogy ezzel elhitessék velünk, hogy ismerik benső gondolatainkat is.

       40. Ne légy szigorú bírája azoknak, akik szóval nagyszerűen tanítanak, ha látod, hogy lomhák a gyakorlatra, mert a tett hiányát sokszor kárpótolja az épületes szó. Nincs meg okvetlenül mindenkinek egyaránt minden. Némelyekben ugyanis a szó múlja felül a tettet, másokban viszont az utóbbi múlja felül az előbbit.

       41. Rosszat az Isten sem nem okozott, sem nem teremtett. Tévedtek hát azok, akik azt mondták, hogy lelkük bizonyos szenvedélyei természetesek. Nem értették meg, hogy mi változtattuk át természetünk elemi tulajdonságait szenvedélyekké. Például: természettől fogva van bennünk mag gyermekek nemzésére, mi azonban paráználkodásra fordítjuk. Természettől fogva van bennünk indulat a kígyó ellen, mi meg embertársunk ellen használjuk. Természettől fogva van bennünk igyekezet, hogy az erényekre törekedjünk, ám mi a rosszra törekszünk vele. Természetes hogy a lélek dicsőségre vágyik, ám csak a mennyeire! Természetes az önérzet, de csak a démonokkal szemben. Ugyancsak természetes dolog örülni, mégpedig az Úrnak és embertársunk sikerének. Kaptunk némi haragtartást is, de lelkünk ellenségei ellen. Kaptunk étvágyat, de nem kéjvágyat.

       42. Az elszánt lélek felingerli maga ellen a démonokat, s ahogyan szaporítja az összecsapásokat, szaporodnak a diadalkoszorúk is. Akit az ellenség nem sebesít meg, az még nem okvetlenül nyer ilyen koszorút, aki viszont nem csügged el az esetleges bukások miatt, azt az angyalok mint bajnokot dicsőítik.

       43. Három éjszakát töltött egyvalaki a földben, majd egyszer s mindenkorra életre kelt. Aki pedig a három karon úrrá lett, az már nem hal meg.

       44. Ha gondviselő fenyítésként bennünk való fölkelte után a nap elhatározza első lenyugvását, biztosan a sötétséget tette rejtekhelyévé és éjjel lett, és ekkor majd ránk támadnak a korábban visszahúzódott vad oroszlánkölykök, vagyis a szenvedélyek szúrós bozótjának minden vadja. Ordítanak, hogy elragadják a bennünk élő reményt, és követelik Istentől maguk számára a szenvedélyek táplálékát, akár tettel, akár gondolattal.

       Homályt elviselő alázat útján aztán ismét fölkel a napunk. A vadak erre összegyűlnek és tanyájukba, azaz gyönyörhajhászó szívekbe térnek nyugodni és már nem bennünk. Akkor azt mondják majd a démonok egymás között: „Az Úr irgalmában megint nagy dolgot művelt velük” mi meg nekik: „Nagy dolgot művelt az Úr velünk: minket öröm töltött el, titeket pedig kiűztek.” „Lám, az Úr könnyű felhőre száll”, bizonyára minden vágyon felülemelkedett lélekre, és „Egyiptomba érkezik”, amint az imént még elsötétült lélekbe, „és megrendülnek az ember alkotta bálványok”, vagyis az elme okoskodása.

       45. Ha Krisztus mindenható létére testileg menekül Heródestől, tanulják meg a vakmerők, hogy ne vessék magukat kísértésekbe. Hiszen így szól az Írás: „Ne ingadozzék a lábad, és nem szunnyadozik, ki téged őriz.”

       46. Összefonódik a gőg a bátorsággal, mint a közmondásos kúszónövény a ciprusfával. Egyre azon legyünk, hogy még csak eszünkbe se jusson bármi erényt magunknak tulajdonítani, hanem kikutatva mindegyiknek sajátos jellegét, vegyük fontolóra, vajon valóban megvan-e bennünk, és akkor biztosan belátjuk fogyatékos voltunkat.

       Szüntelen vizsgáld a szenvedélyek ismertetőjeleit is; akkor megtudod, hogy sok van benned belőlük, amiket betegek lévén vagy gyarlóságból vagy bűneinkből eredő mélységes előítéletből képtelenek vagyunk felismerni.

       47. Isten a szándékot nézi, a tőlünk telhető dolgokban pedig kegyesen megköveteli a véghezvitelt is. Nagy ember, aki nem mulaszt el semmi tőle telhetőt, ám nagyobb, aki alázattal arra vállalkozik, ami meghaladja erejét. Sokszor a démonok megakadályoznak a könnyű, de hasznos dolgok végzésében, és inkább arra ösztönöznek, hogy fáradságosabbakkal próbálkozzunk.

       48. Úgy vélem, József azzal nyert elismerést, hogy elfordult a bűntől, nem pedig azzal, hogy szenvedélymentességről tett tanúságot. Vizsgáljuk meg, hány és milyen bűn elkerülésével jár jutalom! Jó az árnyékot kerülni, de az igazság napjához járulni még fenségesebb.

       49. A homály botlásra vezet, a botlás bukásra, a bukás meg halálba. A vízgőz gyakran víztől tisztul, a szenvedélyek köde meg könnyektől.

       50. Más a zavaros látás, más a hályog és megint más a vakság. Az elsőt az önmérséklet gyógyítja meg, a másodikat a magány, a harmadikat pedig az engedelmesség és az értünk engedelmeskedő Isten.

       51. Mi az evilági tisztítók két példájából kiindulva feltételezzük, hogy a túlvilágot szem előtt tartók megtisztulásának is két módja van: Az Úr akarata szerint élő közösséget például ványoló malomnak mondjuk, amely ledörzsöli a lélek szennyét, durvaságát, otrombaságát.

       Az elvonultság pedig kelmefestő műhely volna azoknak, akik már kivetkőztek a bujaság, a haragtartás, az indulatosság szenvedélyéből, és azon túljutva már a nyugalom állapotára törekszenek.

       52. Némelyek azt állítják, hogy azért esünk vissza ugyanazokba a bűnökbe , mert hiányzik belőlünk a kellő bűnbánat, mely korábbi vétkeinkért megfelelő elégtételt ad. Vizsgáljuk azonban meg, vajon kellő módon tartott-e bűnbánatot mindenki, aki nem esik vissza ugyanabba a hibába.

       53. Némelyek vagy azért estek vissza ugyanazokba a hibákba, mert előbbi hibáik mély feledésbe merültek, vagy mert Istent érzékiségből tekintik kegyesnek, vagy mivel lemondtak, üdvösségükről. És ha nem volna aki hibáztatna érte, azt állítanám, hogy már képtelenek ezt az ellenséget megkötni, mert az a megszokás hatalmával zsarnokoskodik rajtuk.

       54. Megfontolandó: Hogyhogy a lélek, noha testetlen, nem látja a hozzá érkező, vele azonos jellegű jövevényeket, hogy kifélék? Vajon talán testhez való kötöttsége miatt, amit csak az ismer, aki összekötötte?

       55. Megkérdezett egyszer az egyik bölcs tudású ember: Mondd meg nekem, mondd meg, mert tudni akarom: melyik szellem szokta a bűn nyomán megalázni és melyik fennhéjázóvá tenni az elmét? S minthogy zavarba jöttem a kérdéstől, és esküvel állítottam, hogy nem tudom, az érdeklődő így szólt: Néhány szóval neked adom a belátás kovászát, aztán hagylak, hogy fáradozz a továbbiak kutatásán:

       A test, a harag, a has imádása, a fásult csüggedtség és az álom démona nemigen szokta pöffeszkedővé tenni az elmét, de a pénzsóvárság, uralomvágy, bőbeszédűség és sok másé rosszat rosszal szokott tetézni. Ezért áll ezekhez egészen közel a megítélés szelleme is.

       56. Ha valaki világiakat látogat meg vagy fogad, és egy óra, vagy egy nap múltán azok távozásakor fájdalmat, nem pedig olyan örömöt érez mint az, aki akadálytól vagy csapdától szabadult meg, az vagy a hiúság vagy az érzékiség játékszere.

       57. Mindenekelőtt azt fürkésszük, honnan fúj a szél, nehogy ellenszélben találjuk kifeszíteni a vitorlákat!

       58. Szerezz szeretetből vigasztalást a gyakorlott öregeknek, akik sanyargatással elcsigázták testüket, biztosíts nekik egy kis pihenőt! Tanítsd önmegtagadásra az ifjakat, akik bűnökkel elcsigázták lelküket: juttasd eszükbe az örök büntetést!

       59. Képtelenség, mint már föntebb is említettük, mindjárt kezdettől a torkosságtól és a hiúságtól teljesen megtisztulnunk. De azért ne kezdjünk lakmározással harcolni a hiúság ellen, a torkosság legyőzese ugyanis hiúságot szül – kezdőkről beszélek –, tehát inkább szűkös élettel mutassuk vele szemben fölényünket! Mert eljön majd az óra, sőt azok számára, akik akarják, már itt is van, hogy az Úr ezt is lábunk alá vesse.

       60.Szerzetes életet kezdve a fiatalok és az idős emberek nem ugyanazok ellen a szenvedélyek ellen harcolnak, mert sokszor éppen ellenkező jellegű betegséggel jöttek. Ezért áldott az áldott alázat, mert a bűnbánat fiataloknak és időseknek egyaránt biztonságos és lehetséges is.

       61. Ne zavarodj meg amiatt, amit most mondok: Eléggé ritkák ugyan, de azért vannak egyenes, ártatlan lelkek, gonoszságtól, tettetéstől, rosszakarattól mentesek, akiknek mindenképp ellenére van az emberekkel való érintkezés, és akik képesek vezetőjükkel a magányból, mint valami révből, fölmenni a mennybe anélkül, hogy a közös élettel járó bajokra szükségük volna vagy botrányokról akár csak tudomást is szereznének.

       62. A bujákat meg tudják gyógyítani az emberek is, a gonoszokat pedig az angyalok, ám a kevélyeket csakis Isten.

       63. A szeretet nemegyszer ilyen formát is ölthet: Hagyjuk, hogy hozzánk látogató embertársunk tegyen csak mindent tetszése szerint, mi magunk pedig zavartalan jókedvet mutassunk.

       64. Gondolkodjunk el azon, hogyan, milyen mértékben, mikor és vajon egyáltalán van-e törlő hatása a jótettek megbánásának, mint ahogy van a rossztettek utáni bánatnak!

       65. Vezessen minket mély belátás abban, hogy mikor tartozunk helytállni, a szenvedélyeket szító elemekkel szemben milyen esetekben és meddig kell megbirkózni és mikor kell kitérni előlük. Meglehet ugyanis, hogy gyöngeségünk miatt jobb menekülni, hogy meg ne haljunk.

       66. Figyeljük meg, és vigyázzunk, milyen alkalommal és hogyan önthetjük ki keserűségünkben haragunkat, a démonok közül melyek magasztalnak fel, melyek aláznak meg, melyek tesznek keménnyé, melyek vigasztalnak, melyek borítanak homályba, melyek színlelik – ellenkezőleg – azt, hogy felvilágosítanak, melyek tesznek minket restekké, melyek rosszindulatúakká, melyek komorakká, melyek vidámakká!

       67. Ne lepődjünk meg, ha a küzdőtéren azt látjuk, hogy még mélyebben süllyedünk a szenvedélyek rabságába, mint amikor a világban éltünk! A betegség okait kell mindenképp megvizsgálni, úgy áll majd helyre egészségünk. Hiszen addig lappangtak a bestiák, nem látszottak.

       68. Ha a tökéletességhez közeledők valami csekély dologban véletlenül a démonoktól vereséget szenvednek, azonnal mindent el kell követniük, hogy annak százszorosát ragadják vissza tőlük.

       69. Ahogyan néha a szél, mivel a tenger csöndes, annak felszínét, néha meg, mivel haragos, a mélyét szokta felkavarni, úgy képzeld el a gonoszság sörtét szeleit is: a szenvedélyek rabjaiban magát a szív érzékenységét szokták felzaklatni, az előhaladottakban pedig az elme felszínét zavarják. Ezért az utóbbiak hamar vissza is nyerik nyugalmukat, mivel szívük. szenny nélkül maradt.

       70. A tökéletesekre jellemző, hogy lélekben mindig felismerik, melyik gondolat jön a saját elméjükből, melyik az Istentől, melyik a démonoktól. Kezdetben ugyanis nem kizárólag rosszat sugallnak a démonok. Ezért valóban homályos kérdés ez, s nehéz megoldást találni rá.

       Két szemünk mint érzékszerv a testünk világa, lelki szemünk fénye pedig az érzéki és szellemi dolgokban való tisztánlátás.

Létrehozva 2017. szeptember 26.