Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Brandmüller bíboros a pápai hitvallás szükségességéről

Walter Brandmüller bíboros, a Pápai Történelemtudományi Bizottság nyugalmazott elnöke és az eredeti négy dubia bíboros egyike, augusztusban egy hosszabb cikket írt a német Die Neue Ordnung lapban az újonnan megválasztott pápák hitvallásának ősi egyházi hagyományáról.

„A pápa mint hívő és a hívek tanítója” című írásában a német bíboros arra emlékezteti az olvasókat, hogy Jézus Krisztus azután adta Szent Péternek a küldetést, hogy az a szikla legyen, melyre Jézus az Egyházat építi, hogy Szent Péter megvallotta hitét. Az Egyházban hamar kialakult annak a hagyománya, hogy az újonnan megválasztott pápák hitet vallanak, kifejezvén a saját egységüket az egyetemes hittel és pápaelődeik tanításával, és kifejezvén az Egyház hitben való egységét. Brandmüller bíboros figyelmeztet, hogy az Egyház hitbeli válságának idején újra időszerű lehet feleleveníteni ezt a hagyományt.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szeretnénk, ha szeretnének

„Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1Jn 4,11)

Mindenki szeretné, ha szeretnék, ha kedvelnék, ha tapsolnának neki. Szeretnénk, ha valaki elfogadna, történjék bármi. Szeretnénk, ha volna kihez fordulnunk krízis idején. Szeretnénk, ha valakinél biztonságban tudhatnánk titkainkat. És ez nem véletlen.

Kapcsolatokra teremtettünk. Meghitt kapcsolatokra.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az új, globális etika: az Egyház előtt álló feladatok

Marguerite A. Peeters, a Lateráni Pápai Egyetem, a Pápai Orbán Egyetem, a Kongói Katolikus Egyetem professzora, valamint a Világiak Pápai Tanácsa és a Kultúra Pápai Tanácsa szakértője, dolgozatában átfogó képet nyújt arról, milyen feladatok elé állítja a keresztényeket az az új etika, amely a hidegháború vége óta jutott érvényre a világban.

A KV szerkesztősége által kiemelt néhány bekezdés mutatja, hogy a szerző milyen éleslátással nyúl a témához. Az új globális etika fonákjának felismerése feltétele annak, hogy igazi evangelizációra legyünk képesek a posztmodern világban.

6 Minute
Olvasnivaló

A sátán él és nagyon aktív a Vatikánban

Interjú, melyet John Smeaton, a Társaság a meg nem született gyermekek védelméért (SPUC) és a Család hangja (Voice of Family) igazgatója adott a család-szinódussal kapcsolatban

Gloria.tv: Milyen benyomást szerzett a családi szinódusról?
John Smeaton: Azt hiszem, ez a legaggasztóbb időszak az egyház történetében. Prof. Roberto de Mattei úgy érvelt, hogy talán ez a legrosszabb időszak az egyház történetében, mert amit látunk, az egy munkadokumentum (az Instrumentum laboris), amire Ferenc pápa azt mondta, hogy ez az alapja a vitának a családi Szinóduson – ez szisztematikusan teszi tönkre az erkölcsi törvényt a családdal, az emberi szexualitással, és az élet szentségével kapcsolatban. Mi lehetne zavaróbb, mint ez?

11 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Töprengések pszichózisokról

 

1. Bevezetés

A kezdő pszichiáter napi gyakorlatában is időről időre feltűnnek olyan pszichotikus tüneteket, vizuális és akusztikus hallucinációkat, bizarr, misztikus tartalmú téveseszméket és ezek által irányított viselkedést mutató személyek, akiknek előtörténetében kiváltó vagy provokáló tényezőként kimutatható a napjaink divatos és rendkívül szerteágazó ezoterikus szellemiségének – amelyet összefoglalóan New Age néven ismerünk – valamelyik irányzatával való beható foglalkozás.

8 Minute
Olvasnivaló

Hinni a föltámadásban

Mária, mondd el nekem újra: mi történt azon a reggelen? Könnyű volt-e a születő Egyháznak, Péternek, az apostoloknak, a tanítványoknak meggyőződniük arról, hogy Jézus föltámadt?

Honnan jött ez a meggyőződés? Mert látták őt?

6 Minute
Olvasnivaló

Churchill az iszlámról

Winston Churchill írta 1899-ben

„Egy-egy muszlim ragyogó tehetséget mutathat fel, ezrek váltak a királynő derék és lojális katonáivá. Tudják, hogyan kell meghalni, de e vallás befolyása megbénítja a hívei társadalmi fejlődését. Nincs ennél nagyobb visszahúzó erő a világban.

Mily irtózatosak azok a tilalmak, amiket a mohamedánizmus ír elő a követőinek! A fanatikus őrjöngés mellett, ami oly veszélyes egy emberben, mint a veszettség a kutyánál, ott van az a félelmetes, fatalista apátia.

2 Minute
Evangelizáció

Buhfai Tham – egy maroknyi rizs

Benvin Sebastian SVD, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója írását közöljük a missziós világnap alkalmából.

Lalva harminckét éves négygyermekes édesanya. Kevesebb mint egy dollárt keres naponta. Azokhoz az asszonyokhoz tartozik, akik megújulást hoztak a mizorami Egyház életében. Az India északkeleti részén fekvő Mizoram államban rengeteg keresztény él, az Egyház növekszik. Ugyanakkor ez India legszegényebb államainak egyike, az emberek nagyon nehezen élnek itt. Néhányan létrehoztak egy mozgalmat, amelynek a Buhfai Tham nevet adták, ami annyit jelenti: egy maroknyi rizs.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ételkincsek a szemétdombon

„Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,7)

Jackson, a fiam, néhány éve írt egy iskolai dolgozatot a korrupcióról és kapzsiságról, mely polgárháborúhoz vezetett a szülőhazájában. Csakhogy ez a dolgozat nem egy történelmi esemény leírása volt kutatások alapján. Jackson és öccse, Mark maguk is átélték a szörnyű háború rémségeit. Életük első éveit a fiaim egy Isten háta mögötti árvaházban töltötték Libériában, Afrikában.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vassula Ryden kritikus szemmel

A boldogult dr. Antalóczi Lajos atya, egri plébános és érseki könyvtárigazgató, a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyv szerzője – neki köszönhető Szent Faustyna Kowalska Naplójának kiadása is. Jelen cikke az Igen, VII/17-18. (1995). számában jelent meg először

Vassula Ryden és a nevével fémjelzett terjedelmes írás (Igaz élet Istenben), amiből eddig három kötet jelent meg Magyarországon, egyre szélesebb körben válik ismertté. Sokan személyesen is megismerhették Vassulát budapesti látogatása alkalmával. Nemcsak könyvek, újságok foglalkoznak személyével, de videoszalagon is látható budapesti szereplése.

14 Minute