Imáink

Szűz Mária édes szívéhez való imádság

1531-ben a Nyulak-szigetén, a mai Margitszigeten soror Kata, domonkos apáca a Thewrewk kódexben gyönyörű imádságot írt le Szűz Mária Szívéhez. Mily ékes bizonyítéka ez annak, hogy őseink már ötszáz évvel ezelőtt is szeretve tisztelték Szűz Mária Szívét.

2 Minute
Olvasnivaló

XVI. Benedek: Sarah bíborossal jó kezekben van a liturgia

Amióta először olvastam Antiochiai Szt. Ignác leveleit az 1950-es években, különösen nagy hatással volt rám az efezusiakhoz írt levelének egy részlete: “Jobb hallgatni és (kereszténynek) lenni, mint beszélni és nem annak lenni. A tanítás nagyszerű dolog, feltéve ha a tanító gyakorolja, amit tanít.

4 Minute
Hitvédelem

Engesztelni – vele lenni

Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a boldogságunk ő maga legyen. Az embernek csak Isten elég. A bűn elszakította az embert Istentől, megszakadt a kapcsolat vele. Önmaga erejéből az ember nem tudja helyreállítani ezt a kapcsolatot, így nem is válhat boldoggá. Isten jött segítségünkre, hogy Isten és ember kapcsolata helyreálljon, azaz megtörténjen a kiengesztelődés.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (18)

18. FEJEZET

AZ ALVÁS, AZ IMA ÉS A KÖZÖS ZSOLOZSMA

       1. Az alvás bizonyos mértékben természetünk támasza, a halál képmása, az érzékek pihenője. Az alvás ugyan egy, de annak is, mint a vágynak, sok előzménye és oka van: pl. természetünk, némely ételek, démonok, vagy talán a túlzott és tartós böjt is, amelytől a testünk elgyöngül, és alvással kívánja magát felüdíteni.

       2. Ahogy az iszákosság megszokás dolga, úgy a túl sok alvás is. Küzdjünk hát ellene főleg a világról való lemondásunk kezdetén, mert az erősen berögződött szokást már nehéz orvosolni!

4 Minute
Olvasnivaló

A hajléktalan Jézus Pécsett

Washington, London, Vatikán és a világ számos nagyvárosa után Pécsett is látható lesz az együttérzés jelképévé vált Hajléktalan Jézus szobor.  A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Pécsi Egyházmegye és keresztény szervezetek „fogadják” az alkotást, hogy mindannyiunk figyelmét felhívja, és kérdéseket megfogalmazva válaszokat adhassunk önmagunk számára, hogy megteszem–e mindazt embertársaimért, amire lehetőségem van.

1 Minute
Imáink

Pietrelcinai Szent Pio kilencede Jézus Szent Szívéhez

„az ellenállhatatlan kilenced”

Ezt imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének” nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre – és hitetlenre is – kegyelmének csodálatos jeleit.

2 Minute
Olvasnivaló

Lelki erőmű Felsőmocsoládon

Nagyböjti lelkigyakorlat a sebzettségről, a bűnről, a bűnbánatról, a kiengesztelődésről, a gyógyulásról és a Szentlélek munkájáról

A karizmatikus megújulás ismert alakja, Margaritha Valappila, a Németországban élő, indiai származású szerzetesnővér, valamint az ugyancsak német Manfred Huber atya tartott nagyböjti lelkigyakorlatot a felsőmocsoládi Kacskovics-Bánó-kastélyban.

8 Minute
Olvasnivaló

Meg kell fertőzni az embereket a szeretet jó hírével

A Kaposvári Egyházmegye új főpásztora május 18-án sajtótájékoztatót tartott a kaposvári püspökségen, Lőrincz Sándor újságíró, az egyházmegye kommunikációs bizottságának tagja; Kiss Iván marcali esperes, plébános, a kommunikációs bizottság vezetője, valamint a média munkatársainak részvételével.

6 Minute