Hitvédelem

Imádság hazánk lelki megújulásáért

Irgalmas Istenünk!

Legmélyebb alázattal, érdemtelenségünk és méltatlanságunk tudatában borulunk le szent színed előtt, hogy súlyos vétekinkért engeszteljünk. Felajánljuk imáinkat és egyesítjük Szent Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak értünk vállalt tökéletes engesztelő áldozatával.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozata a pásztói Mária szobrok könnyezéséről

2017. november 16-ai határozatom alapján Zahar Béla kerületi esperes, pásztói plébános 120/2017. számú levelében jelentést küldött a pásztói Mária-szobrokat érintő jelenségekről. Állítása szerint a három szobor közül az egyiknél a könnyezés állandó jellegű.

A fentiek és egyéb már korábban hozzám érkezett információk alapján 1722/2017.sz. levelemben hivatalos vizsgálatot rendeltem el. A vizsgáló bizottság elnökévé dr. Varga Lajos váci segédpüspök, általános helynököt, továbbá Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébánost és dr. Turay Alfréd nyugalmazott teológiai tanárt jelöltem ki.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vona Gábor és a katolikus hit

Lehet-e egyszerre Nietzsche, Evola, Guénon, Mohamed és Jézus Krisztus tanítványának lenni? Lehet-e a kettős keresztet magasba tartani és aztán Allah nevét kiáltani? Nevezheti-e Krisztus tanúja az iszlámot a világ reménységének és világosságának?

Vona Gábor és a Jobbik saját magát „nemzeti-keresztény” identitásúnak vallja. Az elnök és a párt világnézeti háttere azonban kezdettől fogva aggasztóan zavaros és ellentmondásos. A teológus számára égető a kérdés: miféle kereszténységet jelent ez?

34 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Adj neki új nevet

„Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont a Benjámin nevet adta neki.” (Ter 35,18)

Mi kéne ahhoz, hogy életed végén el tudd mondani: „Jól van az én lelkem”***?

Néhány hónapja életem egyik legnehezebb időszakát éltem át. Édesanyámnál agydaganatot állapítottak meg, és legfeljebb hat hónapot adtak neki az orvosok. Nagyon váratlan volt, és nagyon fájdalmas időszak következett.

4 Minute
Közösségek, szolgálatok

A „Világítani fogok” csapat

Kerecsend községben húsz éve működik a Világítani fogok névre keresztelt ifjúsági tábor. A táborban cigány és magyar fiatalok együtt vesznek részt.

Az elmúlt nyáron a ShoeShine alkotói közösségének abban a megtisztelésben volt része, hogy filmet készíthetett a kerecsendi Világítani fogok csapat életéről.

1 Minute
Evangelizáció

Mindig állj készen a válasszal!

Miért is dolgozol? Erre a kérdésre sokféleképpen lehet válaszolni. Természetesen egyrészt mert meg kell élni valamiből. Másrészt – ha szerencséd van – olyan hivatásod, munkád van, amit élvezel és megelégedéssel tölt el. Az általunk nyújtott termékeken és szolgáltatásokon keresztül a munkánk mások javát szolgálja. És persze van olyan is, akinél a munka a hétvégék közötti idő kitöltésére szolgáló tevékenység.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Kellermayer Miklós: Az élet

ELŐSZÓ (Invokáció)

Sürgetően nagy szükség van ma egy olyan könyvre, amelyik az életről szól. A teljes igazságról, ami számunkra, emberek számára az életről tudható, meg­ismerhető. Azért sürgető, mert megbetegedtünk, nagy bajba jutottunk, és „az igaz pillanat hamar elmúlik”. Az idő, ameddig még lehet tenni, ameddig még lehet gyógyítani, ameddig még lehet a gyógyulásban reménykedni, valóban hamar elmúlik. Gyógyítani, gyógyulni azonban csak igazságban, az igazság ismeretében, a teljes igazság teljes ismeretében lehet. Hazugságban sem élni, sem gyógyítani nem. Ezért kell ismernünk a számunkra, emberek számára mérhető teljes igazságot az életről.

22 Minute