Hitvédelem

XII. Piusz: A családi szentélyt ne szentségtelenítse meg a televízió

Nem árt figyelmeztetni a katolikusokat, főleg a tradícióhoz ragaszkodókat, arra a kötelességükre, hogy vigyázzanak otthonaikban a tévénézéssel. A TV annyira elterjedt, hogy kevesen fogják fel a családi életre és az fiatalok alakulására gyakorolt romboló hatását. XII. Piusz pápa alábbi bölcs szavai ébresszék fel a katolikus hitet és akadályozzák meg a káros következményeket.

4 Minute
Olvasnivaló

Az empátia mérhetetlen értéke

Egy jelentősebb texasi kórház 165 millió dollárért építtetett egy korszerű orvosi egységet, ám a személyzet legnagyobb megdöbbenésére a hatalmas tőkeberuházás ellenére a betegek elégedettségi szintje csupán 1%-ot ért el. A kórház vezető igazgatója a Washington Post-nak adott nyilatkoztában elmondta, egy tanulmányt készítettek annak érdekében, hogy az elégedetlenség magas fokára fény derüljön. A hiányzó összetevő, a felsővezető szerint, az empátia volt.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Mária-jelenésekről: csodákat keresünk vagy Isten szavát?

Magyarok Nagyasszonya főünnepén, október 8-án Salvatore Perrella mariológus, szervita szerzetes, a Marianum Pápai Teológiai Fakultás emeritus igazgatója mutatott be szentmisét az angyalföldi Szent Mihály-templomban. Látogatása alkalmából a Mária-jelenésekről kérdeztük.

– A kinyilatkoztatás Jézussal befejeződött. Mégis, a mai kor embere mintha ki lenne éhezve a csodákra, a jelenésekre…

– Így van ezzel a ma embere, a tegnap embere, a mindenkori ember. A kinyilatkoztatás mindenkinek szól, de nem mindenki fogadja be. A jelek, a csodák azonban mindenkinek a kíváncsiságát felkeltik. Erre mondja Jézus: ti jeleket vártok, nem engem, nem az én szavamat keresitek. Engednünk kellene talán ennek? Nem! Tudnunk kell, hogy a kinyilatkoztatás emberének lenni nehéz, csodákat kereső, babonás embernek lenni viszont nagyon könnyű. Nekünk Isten szavát kell keresnünk, amely mindenkihez szól, de sajnos, nem mindenki fogadja be azt.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az ördögűzés a kegyelem szolgálata

Ebből a svájci ördögűzővel való beszélgetésből kiderül, hogy az ördög nincs ott mindenhol, ne is keressük.

Modern mentalitásunkból következik, hogy az ördögűzés és a démoni megszállottság tárgyai általában a bámulat és a nyílt hitetlenség közötti reakciót inspirálják. Ez többnyire filmek tárgya, de egyben elgondolkodtató dolog is.

12 Minute
Imáink

A család felajánló imája

Szentséges Szív! Te, a szeretet lángoló tűzhelye, tüzed melegével világíts be otthonunkba. Neked ajánljuk atyánk áldozatos felelősségét, édesanyánk derűs szeretetét, mindnyájunk segítőkészségét.

Jézusunk, Szentséges Szíved enyhítse a mindennapok nehéz, fáradt perceit és emlékeztessen arra, hogy átszúrt Szívedben mindig megértésre talál minden bajunk, minden nehézségünk, minden fáradalmunk.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (14)

14. Felkészítés a házasságra

14. 1. A felkészítés szükségessége

Mindenki érzi, hogy a házasságra való felkészítésnek jelenlegi formája, a házasságkötést közvetlenül megelőző, 3-4 beszélgetésből álló jegyesoktatás legfeljebb szükségmegoldás. Néhány kiragadott vallási téma vázlatos áttekintése nem vezetheti el a hitre azokat, akik eddig vallástalanul éltek[20], hogy a párválasztás felelősségéről felesleges beszélni akkor, amikor az esküvő napja már ki van tűzve, és hogy a házaséletre való felkészítést nem lehet elintézni néhány jó tanáccsal.

17 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (28)

Harmadik rész:

AZ EDDIGIEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA

       1. Az erős hit a lemondás szülője. Az ellenkezője nyilvánvaló. A szilárd remény a közömbösség kapuja. Az ellenkezője nyilvánvaló. Ha Istent szeretjük van értelme idegenként élni. Az ellenkezője nyilvánvaló.

       2. Az önkritika és egészségvágy engedelmességet szül. Az önuralom szülőanyja a halál gondolat, valamint az Urunknak adott ecet és epe állandó emléke. Az önmegtartóztatás alapja és támasza a csöndes nyugalom. A szenvedély tüzét a böjt oltja el. Az ocsmány gondolatok ellenszere a töredelmes lelkület.

13 Minute
Olvasnivaló

Hamisnak bizonyultak a sümegi Newman Központ vezetői ellen felhozott vádak

Az összefoglalót a Newman Központ volt igazgatója bocsátotta rendelkezésünkre. A szerk.

A Newman Központ célja

Az universitas-eszmény talaján, a hit és az értelem szimbiózisában (fides et ratio), katolikus keresztény világnézet szerint, hitében és tudásában biztosan álló, tanúságtevő, jót s jól cselekvő, erényes életre neveljük a hallgatóinkat. Eszményünk az igazság iránti vágyakozás, és a megtalált igazság teljes elfogadása. Törekvésünkben azonosulunk Newman bíboros jelmondatával: „Cor ad cor loquitur” (Szív szól a szívhez).

6 Minute
Olvasnivaló

Fatima nagy napja

1917. október 13.

Október 13. Fatimában nagy, döntő nap. Ezen a napon kell megvalósulnia annak, amit az „Asszony” megígért: 1. Kicsoda Ő és mit akar. 2. Meg kell történnie a nagy csodának, hogy általa mindenki higgyen a jelenéseknek. Ezeket a jövendöléseket az időre már szerte az országban ismerték. Mindenki, hívők és gúnyolódók egyaránt örültek a merész jövendölésnek, amely előre meghatározott napon, órában és helyen nagy csodát ígért. Ez a legkönnyebb és leghatásosabb eszköz arra, hogy vele igazoltassék a fatimai jelenések valódisága. Érthető tehát a nagy kíváncsiság, amellyel egész Portugália várta október 13-át.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Protestánsak a gyorséttermek?

Amikor kicsi voltam, mindig úgy gondoltam, hogy sok mindent megvonnak tőlem. Például soha nem mentünk Fast-Food-étterembe. Apám vonakodott – a mi véleményünk szerint csökönyösen és makacsul – bármit is megenni, amit ő „nem igazi ételnek” tekintett. Így mindig családi körben étkeztünk, saját magunk által főzött ételt ettünk, előételként levest vagy salátát fogyasztottunk.