Én elmegyek szavazni
Szalai Ákos tegnapi posztjában kifejtette, hogy a politikai választásokon való részvétel nem elvárás. Bár a megalapozott érvek alapján ez nem elvárás, én mégis részt fogok venni és megosztanám olvasóinkkal, hogy miért. Kicsit úgy érzem ezt az egész kérdést, mint az Anyaszentegyház öt parancsolata közül a harmadikat: „Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál!” Lehet, hogy nem elvárás, hogy évente többször is részt vegyünk az „Úr eucharisztikus közösségében”, mégis boldog a tudat, hogy részt vehetünk benne többször is. Nem kötelező szavazni, de az mégis nagyszerű dolog. Számomra mindig is megvan a boldog illúzió, hogy dönthetek, hozzászólhatok és ez jó. Erre kaptunk meghívást.