Egyedül Isten gyógyít
Ha úgy keresünk gyógyulást, hogy ismeretlen eredetű szellemi erők előtt nyílunk meg, akkor nagy veszélynek tesszük ki magunkat. Minden csodás
Ha úgy keresünk gyógyulást, hogy ismeretlen eredetű szellemi erők előtt nyílunk meg, akkor nagy veszélynek tesszük ki magunkat. Minden csodás
“Számold az Úr tetteit, szívedet emlékeztesd, számold az Úr tetteit, s meglátod majd imádságodban, hogy a számuk végtelen” (Fr. Ephraim)
“Kézrátétellel gyógyítanak az Orosházi Kórház Egészségfejlesztő Irodájában” – írja a Telex tudósításában. “Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet
Egy gyermekét katolikus iskolába járató édesanya kért aggódva segítséget, mivel kislánya egyik osztálytársának anyukája „benne van ebben a dologban”, ami nagyon nem tetszik neki.
Azt írja, hogy „a [nő] lánya is megy kezelésekre, sőt már ad kezeléseket is, és mondta a lányom, hogy köveket tesz a vizébe, az energiákról beszél stb.” Ez a dolog megy iskolán kívül is, mert azt írja, hogy „egy barátom felesége is belekeveredett, el is váltak”.
Patti Armstrong írása
Susan Brinkmann korábban New Age feminista volt, most katolikus hitvédő, díjnyertes szerző, harmadrendi karmelita, író, rádió- és TV házigazda, dolgozik a Living His Life Abundantly-nak és a Women of Grace-nek.
Tudja milyen érzés rossz helyen keresni a boldogságot, és az életét a katolikus hit jó hírnevének megosztásának szentelte. Legutóbbi könyve a Katolikus útmutató a Mindfulnesshez figyelmeztet a legújabb keleti meditáció veszélyeire, és átfogóbb utat kínál a katolikusok részére, mely az Egyház szentjeinek és orvosainak bölcsességén alapul.
Az előadás a III. Katolikus Karizmatikus Kongresszuson hangzott el 1994. szeptember 17-én, a Margitszigeten
Egész keresztény életünknek ez a mottója:”Hirdessétek az evangéliumot! “ (Mk 16,15).
Az Úr Jézus – hogy ez sikerüljön nekünk- elküldte Szentlelkét, az örömhír lelkét. Amikor pedig a Szentlélek által Jézus népe el kezdte hirdetni az örömhírt, elkezdett cselekedni a missziós parancs szerint: akkor a Lélek által kapott más bíztatást is; többek között azt:
Riport Lynne Dickie-vel
Riporter: Kérlek, beszélj a reikivel kapcsolatos tapasztalataidról. Időnk van bőven. Arról hogyan kerültél bele, mivel találkoztál és hogyan jöttél ki az egészből. Tudom, hogy ez egy nagy téma, de vágjunk bele. Adj egy képet a hallgatóknak arról, honnan jöttél.
Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.
Mint katolikus keresztény (Szalézi Szent Ferenc Misszionáriusai Rend, a ford.), aki hagyományos katolikus családban született az indiai Keralában, de hinduk között élt, és most mint katolikus tanító és karizmatikus igehirdető 60 országban és minden kontinensen, el kell mondanom a jógának a keresztény lelkiségre és életre gyakorolt káros hatását.
Tudom, hogy szerte a világon nő az érdeklődés a jóga iránt, még a keresztények között is – ez az érdeklődés kiterjed más ezoterikus és New Age pratikákra is, mint a reiki, reinkarnáció, akupresszúra, akupunktúra, prána gyógyítás, reflexológia, stb. Ezek olyan módszerek, melyektől a Vatikán óva intett és figyelmeztetett a „Jézus Krisztus, az élő víz hordozója” című dokumentumban.
A szerző a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója.
Az egész világot – beleértve az emberi testet is – misztikus sugárzások, energiamezők és rezonanciák lepik el. Közös ezekben, hogy tudományos módszerekkel kimutathatatlanok, s mind kapcsolatban állnak az egészségünkkel. Betegséget az okoz, ha megsérül az energiamezőnk, vagy kibillen a spirituális egyensúlyunk. A lényeg a harmónia, melynek feltétele a pozitív energiák felvétele, s a negatívak kiküszöbölése. Az energiagyógyászok éppen ezt teszik: gyógyítanak kézrátéttel vagy anélkül, sőt sokan a távolból, akár az éteren keresztül is, mint a felejthetetlen Tihanyi „doktor”, aki akár női prosztatát is képes kikúrálni.
(A Virtuális Plébánia fórumából)
“Az eredeti kifejezés (rei khi) valami olyasmit jelent, hogy életerő, életenergia. De nem az az életerő, amit a multivitamin-reklámban emlegetnek; pontosabb fordítás talán az “éltető erő”.
Sosem kaptam vallásos nevelést, a családunkban nem volt szó hitről, Istenről. Már elmúltam harminc, amikor először a kezembe került a Biblia. Elolvastam ugyan elejétől a végéig, de nem értettem, és nem is mondott nekem semmit, így hát éveken át érintetlenül állt.
1984-ben a kisfiam egy könnyebb betegségből egy súlyosabb betegségbe esett. Abban az időben került a kezembe egy magazin talpmasszírozásról szóló cikke, mely a módszer eredményességét bizonygatta. Nagyon hamar kipróbáltam a családomon és magamon is.
A napokban híradás jelent meg a magyar médiában is a Hypnobirthing szülési módszerről, mellyel a helyszín és a mód, a “póz” is megválasztható a várandós nő döntése szerint.
„A New Age technikáknak az a célja, hogy tetszés szerint idézhessünk elő misztikus állapotokat, mintha az csak laboratóriumi anyag kérdése volna.
A tudatmódosítás veszélyeiről