A reiki veszélyeiről
Riport Lynne Dickie-vel
Riporter: Kérlek, beszélj a reikivel kapcsolatos tapasztalataidról. Időnk van bőven. Arról hogyan kerültél bele, mivel találkoztál és hogyan jöttél ki az egészből. Tudom, hogy ez egy nagy téma, de vágjunk bele. Adj egy képet a hallgatóknak arról, honnan jöttél.
Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.
Aztán kurzusokra mentem, megtanultam, hogyan kell a halottakhoz beszélni. Az ördög szándéka az, hogy sokkal különlegesebbnek gondold magad, mint amilyen vagy. Ez egy nagyon általános jelenség.
Mindig megpróbálják éreztetni veled, hogy nagyon különleges vagy. Mindig ugyanazzal fogják meg az embert:hogy sok száz előző életed volt, hogy gyógyító képességed van. Az első szó, amit hallasz: a gyógyító. Milyen nagyszerű – mondod magadnak – gyógyító vagyok. Ezután találkoztam egy hölggyel, aki magával a reikivel foglalkozott.
Miután részt vettem az első reiki kezelésen, a lelkem el lett adva. Nem sokkal azután egy kurzust tartott, és megkérdezte, nem akarok-e magam is reiki gyógyító lenni. A lelkek, akiket megszólítottam, megerősítettek: igen, ez a te feladatod, sorsod. Attól kezdve a figyelmem teljesen ezek felé a lények felé fordult, akikkel kommunikáltam. Az egyik Ábrahámként mutatkozott be. Mindenben irányítottak.
Azon a ponton voltam, hogy majdnem azt is megszabták, mit vegyek fel. Vannak, akik idáig is eljutnak. Utána elvégeztem a kurzust, ami nem volt ingyen, 350 dollárt fizettem érte. Megtanultuk művelni a reikit. Nagyon érdekes volt. Nagyon hatékony. Ez nem egy olyan dolog, ami nem működik.
A kurzuson adtak egy üveg vizet. Energiát irányítottunk bele, aztán megittuk. Nincsenek rá szavaim, hogy mennyire félrevezető, agyafúrt ez, És… mennyire rabul ejti az embert. Ezután pedig olyan volt, mint…
Elkezdtem kommunikálni egy különleges lénnyel – a nevét nem mondom ki többé – azt hiszem, már említettem… De a hallgatóság kedvéért csak kimondom ennek a démonnak a nevét: NEBU-nak hívták. Akkor ez kezdte irányítani az életemet. Lényegében teljesen átadtam neki az életemet.
Miután ezen a beavatáson átestem, a reiki mester szimbólumokat helyezett el a koronacsakrámon. Ez olyan, mint egy tornádó az ember feje tetején. Így kaptuk meg tehát a szimbólumokat. Ezek állítólag ott is maradnak. Ettől kezdve jogosult vagy arra, hogy közvetítsd a szeretet energiát és gyógyítsd az embereket. Sőt, bizonyos, időszakokat is tudtunk a reikivel befolyásolni. Mondjuk, van 12 óra, és ebbe az időszakba is küldhettél szeretet energiát. Ami nagyon furcsa. Nagy távolságoknál is hatékonyan tudsz reikizni. Sok mindent tudsz ezzel megtenni.
Aztán az egészet ki kellett dobnom az ablakon, mert mindent, amit tanultam a reikiről, ezek a démonok másként mondtak el. Másként kellett tartanom a kezem. Egy reiki beavatkozásnál az ember általában összeteszi a kezét, és az energia a koronacsakrán át a kezeken keresztül az azt fogadóba áramlik. Az illető, aki reiki beavatkozásnak veti alá magát – csakúgy, mint én magam is – valamit megtapasztal.
Érzed, hogy valami árad beléd. Amikor ezt először végeztem, behunytam a szemem, és láttam a szivárvány minden színét, ahogy váltakoznak. Ezt sokszor láttam. Látomásaid vannak, színeket látsz. Később aztán arcokat kezdtem látni… Amennyire láttam, eléggé rendhagyóan tettek mindent. A szellemi lények, akikkel kommunikáltam, azt mondták, hogy az energia, amit én közvetítek, egyenesen Istentől, a forrástól jön. Úgyhogy én a jobb kezemet mindig az ég felé tartottam, a másikat pedig a befogadóra helyzetem. Ami végülis ellentéte annak, amit a reikiről tanultunk. Elkezdtem gyógyítani az embereket. És az emberek meggyógyultak. Egyszerűen elkezdtem érzékelni, ha valaki beteg volt. sötétséget, láttam a teste bizonyos pontjain.
Energia jelenlétét érzékeltem. Éreztem, ahogy forróság árad ki az emberekből. Az egész elkezdett annyira különleges lenni… Mi is a megfelelő szó… elkezdtem gyógyítani az embereket. De tudtam, hogy ez nem az én művem. Mondtam is mindenkinek, hogy Isten az, aki gyógyít.
Itt lép be Isten a képbe. Mindig is hittem Istenben, Jézus Krisztusban. Tudtam, hogy ki Isten és ki Jézus. De ennél többet nem igen tudtam. Elkezdtem hinni a reinkarnációban. Szóba jöttek az emberek előző életei. Amikor az embereket gyógyítottam, eljöttek ezek a lények, és az embereknek üzeneteket hoztak. Ezeknek az embereknek a gyógyító padon különböző tapasztalataik voltak, miközben reikit végeztem rajtuk. Levitáltak, mások meg, amikor bejöttek a szobába, látták a lényeket, ahogy kezükben egy pálcával végigmérik a beteg testét. Kb. 20cm hosszú pálca volt, és olyan a színe, mint az elektromos kisülésnek.
Végigvizsgálták a testet, aztán fel és le mozgatták, mint amikor (……) Végül az illető szemei közé helyezték, és csináltak vele valamit. Mindig történt valami nagyon különleges. Sokakat egy űrhajóra vittek, ahol találkoztak kicsiny, 3 láb magas lényekkel, de itt nem a tipikus, kedves kis lényekről van szó. Ezek alacsony lényecskék voltak. Volt egy keresztény barátom, aki segített meglátnom a világosságot, és Krisztus felé fordulnom. Elmesélte, hogy az Úr figyelmeztette, hogy ne jöjjön a házamba. Ő mégis eljött. Engedetlen volt. De mindenesetre, ez rá és a Mennyei Atyára tartozik. Nekem egy szavam se lehet, mert végül megmenekültem, és mindezektől megszabadultam.
Az Úr megváltott, és én ezt megköszönöm neki minden nap. Hálás vagyok azért, hogy eljöhetek ide, és elmondhatom,mennyire gonosz dolog ez. Látom, hogy a keresztények foglalkoznak ilyesmivel, és ez megrémít, mert az embereknek fogalmuk sincs róla, mit tesznek, amikor életükben teret engednek ezeknek a démonoknak.
-Lynne, sokan, akik benne vannak a reikiben azt mondják, hogy tisztában vannak a démonok létezésével, de nem ezek a „belső vezetőik”. Sőt, azt mondják, hogy a reiki segítségével ördögűzést is végeznek, meg hasonló állításokat. Mondanál néhány további érvet amellett, hogy itt valóban démonokról van szó, és hogy ezeknek ártó befolyásuk van?
Ha ezek a „belső vezetők” valóban azok, akiknek kiadják magukat, miért igyekeznek lealacsonyítani Jézust? Sonanda-nak hívják. Miért vannak rajta annyira, hogy egy emelkedett tanítónak tüntessék fel? Ez az, mit soha nem értettem: Ha tényleg olyan jók, és azon dolgoznak, amit mondanak, miért van az, hogy soha… soha nem ejtik ki Jézus nevét? Sonanda-nak nevezik őt, meg még egy csomó más nevet használnak, melyekre most nem emlékszem. Jézust valójában mindig lejáratják.
Nem sokat beszélnek erről, vagy csak annyit, hogy egy a többi emelkedett mester között, úgy, mint Buddha – egy tanító ő is. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen játékba mennek bele.
Ha az emberek azt gondolják, hogy az ördög nem gyógyít meg, akkor nagyon-nagyon tévednek. Az ördög meggyógyít. Láttam egy csomó embert meggyógyulni… és nem tudom…
-Azt mondtad, hogy ezek a lények barátságosak voltak: mindig a szeretetről, békéről, meg hasonlókról beszéltek. Megmutatták valaha is igazi kilétüket?
-Csak miután újjászülettem. Akkor tudtam meg, hogy kik is voltak igazán.
-Ez egy megrendítő tapasztalat volt?
-Folyamatosan az. Pedig ennek már 2 éve. Már nem minden éjjel történik meg, de még eljönnek, és próbálnak megbénítani, gyötörni és letaszítani az ágyról, lefogni. Mostanában olyan, mintha egy kötél lenne körülöttem, mely egyre szorosabbá válik. De úgy látom, idővel az Úr Jézus Krisztus egyre inkább megakadályozza, hogy ezek történjenek. Azt hiszem, az ember tobozmirigyét veszik igénybe. Mintha egy átjáró lenne számukra. Valamiféle jeleket küldenek. Ha nem kérem Jézus vérének oltalmát, akkor lebénulok. Ilyenkor gondolatban kell ezt megtennem és az egész megszűnik egy csapásra.
De mostanában – kb. 2 hónapja… jeleket küldenek, de már nem bénulok le többé. A múltkor olyan erősen éreztem fejemben a hangot, mintha felcsavarták volna a hangerőt, de a bénulás nem történt meg. Úgy gondolom, ennek fokozatai vannak.
Valószínű, hogy, sokaknak fogalmuk sincs arról, amiről itt beszélek. Az a helyzet, hogy erre nincsenek igazán jó hasonlatok. Ez ugyanis tapasztalati tudás. Én pedig csak erre tudok hivatkozni, úgy amint a Szentlélek mutatja.
– Ez egy érdekes tapasztalat. Azoknál, akik kiszabadultak az okkultizmusból, és az Úrnak átadták az életüket, legtöbbször azonnal megszűnnek a zaklatások. Az egész sokkal gyorsabban elmúlik. Nálad ezek szerint, egy lassúbb folyamatról van szó. Talán az lehet az oka, hogy nálad egy bizonyos kapu olyan szélesre lett nyitva, hogy most tovább tart annak bezárása? Vagy mit gondolsz, miért tart még mindig ez a dolog a te esetedben?
– Úgy gondolom, hogy ha valaha is pénzt kértem volna klienseimtől a reikis gyógyításért – mint ahogy ezek a lények akarták – nem menekültem volna meg. Ez volt az egyetlen dolog, ami megmentett engem attól, hogy az Úr átadjon engem a sátánnak.
Valóban azt gondolom, hogy ez volt az egyetlen mentségem – hogy ingyen dolgoztam és nem voltam haszonleső. Ez mentett meg. Hisz gyakorlatilag az egész életemet átadtam már a démonoknak. Nem tudtam, hogy itt a sátánról van szó. De teljesen mindegy is, hogy tudod-e vagy sem. Nem ezen múlik. Nekem fogalmam se volt róla. De tény az, hogy más isteneket imádtam. Más isteneket állítottam Mennyei Atyám elébe.
Úgy látlak téged, mint aki … megszabadultál a bűntől, teljesen… de ott vannak még annak következményei. Mint egy volt alkoholistánál: maradandó májkárosodása lehet, miközben Jézusban megtisztult a bűntől. Mégis megmarad egyfajta seb. Ezért gondoltam, hogy valahol ki lett nyitva egy kapu. Ezért van, hogy Isten szabályokat állított – a bűn miatt. Nem viccből, hanem azért, mert tudja, mi válik a javunkra.
Pontosan. A Biblia szerint tilos a halottidézés. Ennek oka van. Azért, mert ezek gonosz lelkek. Valahol a Szentírás azt mondja, hogy egy nagy szakadék van, mely a holtaktól elválaszt. Egy valaki kérte, hogy menjen át hozzá (Lázár), és hűsítse nyelvét. De a válasz az volt: nem. Senki sem jöhet át onnan ide, és innen oda. Nagy szakadék van a földi világ és azon világ közt, ahol a halottaink vannak. Nem jöhetnek át onnan, hogy meglátogassanak. Még mielőtt bármibe belementem volna, apám, aki már 16 éve halott, eljött álmomban, és azt mondta: „a megvilágosodás felé haladsz.” Csakhogy ez nem az apám volt.
Itt megnyílt egy ajtó, és én el akartam menni egy halottidézőhöz, hogy többet beszélhessek apámmal. Valóban azt hittem, hogy ez ő.2001-ben történt először, hogy elhagytam a testemet. És akkor még nem is foglalkoztam az okkultizmussal. Egy nagyon bűnös kapcsolatban éltem. Azonos nemű kapcsolatban éltem akkor, mégpedig nagyon hosszú időn keresztül. Az okkultizmus a legrosszabb, amibe belementem, de más ajtókat is megnyitottam. Hallottam másoktól, hogy amikor az ember belekeveredik az okkult dolgokba, mint ahogy én is… van egy függöny, amit Isten helyezett oda, hogy megóvjon minket a szellemi világtól, hogy távol tartsa ezeket a…Akinek nem volt dolga az okkultizmussal, nincsenek ilyen tapasztalatai.
Ez a függöny szétszakad, amikor valaki belekeveredik az okkultizmusba. Bár abban nem vagyok biztos, hogy teljesen eltűnik, vagy csak elszakad. De az biztos, hogy a démoni világ befolyása alá kerül az ember. Sokakkal beszéltem, és megerősítették ezt. Sokakat vezetett hozzám az Úr, és megszabadultak. Dicsőség érte az Úrnak! De ez nem az én érdemem. Csak egy eszköz vagyok, egy bűnös. Ennyi vagyok, senki. Minden dicsőség az Úré. Ez így van rendjén. Az emberek hallják a történetemet, fényképeznek, aztán az Úr valakit egyszer csak megszólít, olyant, aki hasonló cipőben járt, mint én. Hiszem, hogy ezt a tanúságtételt is használni fogja az Úr azok javára, akik ezt hallják, akik reikiznek – és talán azt gondolják, hogy ez keresztény dolog. Lehet, hogy templomba járnak. Sose gondolták, hogy valami rosszat tesznek. Most talán azt mondják magukban: ajaj! És bűnbánatot tartanak.
– Beszéljük most egy kicsit a reikiről, és az általánosan elterjedt hazugságokról azzal kapcsolatban. Elsőnek hadd utaljak arra, amit mondtál: hogy az, akivel beszéltél, valójában nem az elhunyt édesapád volt. Sokaknak van az a félrevezető tapasztalata, hogy elhunytjaikkal beszélnek. Ez a „meghalt”, vagy inkább jelenés pedig tud valami olyanról, amit csak az illető szülei tudhattak. Természetesen, a démonok, akik ebben a helyzetben tevékenyek, tudatában vannak, hogy csak az illető szerettei előtt – és előttük ismeretes az a dolog. Mondhatjuk, hogy a démonok ilyen módon becsapják az embert?
– Mindenképpen. Követik a rokonsági vonalat. Ezek a démonok be vannak osztva mellénk, tudnak rólunk mindent. Minden apróságot tudnak az elhunytjainkról: hogy voltak felöltözve, milyen ruhát viseltek a temetésen, a legrejtettebb részleteket is ismerik. Így azután képesek utánozni a megholtakat.
Röviden idézzük fel néhány igazságot, amit a Biblia alapján tudunk az angyalokról és démonokról. Tudnak beszélni, van emlékezetük, szabad akaratuk, vannak érzéseik, érzelmeik – félelem, harag, látnak, körbejárnak a földön, hogy nyugtot keressenek, emberek dicsőítését keresik, és el is fogadják, intelligensek, tudják, hogy rövid idejük van hátra, tanúsítják Jézus Krisztus istenségét, hiszik, hogy egy Isten van, tudatában vannak végzetüknek, és van befolyásuk az emberi tudatra.
Ezek tehát a Szentírási utalások, amelyeket sok helyen megtalálunk.Beszéljünk a reikiről. Amennyire tagnap láttam, a beavatás, de legalábbis annak kezdeti stádiuma, azok számára, akik egyébként nem különösebben érdeklődnek az okkultizmus iránt, olyan irányított folyamat, melynek során megnyílnak a démoni befolyásra, néha egészen a megszállottságig.A videókat nézve és utána olvasva, úgy tűnik, a beavatás legfontosabb része a kezdeti rész, amikor kérik, hogy szólítsd meg az angyalodat, és légy nyitott, akármi is történik. Tehát ez – a megszólítás és a megnyílás folyamata – az a lényeges elem, amelyre a démonoknak szükségük van. Más szóval a szabad akaratunk. Itt nyílik meg a lehetőségük a befolyásolásra. Úgy tűnik, hogy a többi már csak hab a tortán, hogy az illető úgy érezze: nagyon különleges. Mit gondolsz a beavatás folyamatáról? Hogyan történik?
A beavatási folyamat során démonokat helyeznek az emberbe – ez egy megszállás – és nagyon veszélyes. E lények felé való megnyílás nem jó, bár talán úgy tűnhet, hogy igen. Sok emberrel beszéltem, akiknek nem voltak rossz tapasztalataik. Nekem sem voltak, amíg újjá nem születtem. Addig soha nem volt rossz élményem. Amikor Lynn Marsoulli-val beszéltem, azt mondta: „Meglátod majd, hogy azok a lények nem jók!” Ő is megjárta azt az utat, amelyet én is. Benne volt a buddhizmusban, hinduizmusban meg hasonlókban, átadta magát ezeknek, és tudta miről beszél. Elmondta nekem és én beláttam. Az álarc végül lehullott.
Az emberek nem értik, hogy az, ami rossz, nem hozhat semmi jót. ….Howard Pittling, aki egy langyos keresztény és igehirdető volt, amikor meghalt, felvitetett a 3. égbe, és olyan édes hangot hallott, amely semmi máshoz nem hasonlítható. A hang azt mondta neki: „Hagyd abba a lélegzést és minden fájdalmad megszűnik” Akkor rájött, hogy a sátán beszélt hozzá, aki el akarta venni szabad akaratát. Mert ha abbahagyja a lélegzést, valószínű, hogy a pokolba jutott volna, hiszen nagyon lanyha keresztény volt. Ezután felébredt.Az embereknek meg kell érteniük, hogy a lelkeket szükséges megvizsgálni. A keresztények, akik reikiznek, vizsgálják meg a lelkeket.
– Amikor reikiztél, volt egy szellemi vezetőd. Szokványos dolog a reikinél, hogy szellemi vezetője van az embernek?
– Akiket én reikizni láttam, azoknál igen. Egy hölgy, aki mentorom volt, „Ábrahámmal” beszélt. Ez a hölgy férjnél volt. „Ábrahám” minden reggel 4-kor felébresztette, és ilyenkor testen kívüli élményei voltak 3 órán keresztül. Hogy honnan tudta, hogy 2-3 óráról volt szó, fogalmam sincs, hiszen e fizikai világon kívül nincs idő. A szellemi vezetők információt adnak az emberekről. Hol van valami betegség a testében, hol van egy rákos daganat, vagy gyomorbaj… hol van egy érelzáródás, meg sok minden más.Gyakran korábbi életekre hivatkoznak.
Volt egy lány, akit gyógyítottam. Fájdalma volt a gyomra táján, a bordái alatt, amióta az eszét tudja. Rátettem a kezem és egyszerűen kiemeltem onnan ezt az energiát. A fájdalom megszűnt. akkor belül hallottam az információt, hogy ez a lány évezredekkel ezelőtt egy harcos volt, és egy kard szúrta át. És ez állítólag egy energia-lenyomat volt az asztrális testén. És ez lett volna az ő fájdalmának oka. Úgyhogy az ember egyre inkább megnyílik az ilyen gondolatokra. Egy re jobban eltávolodik Istentől és a Szentírástól. Ezek a lények nem a Szentírásról beszélnek.
Igen, ez az a körmönfont dolog, amely igazolni látszik az emberek meggyőződését – nem csupán azt, hogy ők maguk különlegesek, hanem a más dimenziók gondolatát is. És ha valaki azt mondaná nekik, hogy itt démonokról van szó, teljes mértékben ellenállnak minden érvelésnek. Hiszen bebizonyosodott, hogy a dolog működik. Az okkultizmus terén, ha megkérdőjelezed a dolgokat, ellenállnak, mert ők láttak bizonyítékokat. Néha pedig azt látjuk, hogy a démonok először betegséget okoznak, aztán pedig gyógyítanak, úgyhogy végül az egész tapasztalat egy gyógyulásról szól. Visszatekintve, találkoztál olyannal, hogy a démonok okozták a gyógyulást?Azt gondolom, hogy bajokat idéznek elő, annak érdekében, hogy…
Az a helyzet, hogy amikor az ember ilyen úton gyógyul meg… Például a szemeim. Reiki gyógyításon vettem részt. Mélyen benne voltam az okkultizmusban. Megszállottan hittem a reikiben. De nem voltam gonosz. Nem akartam rosszat senkinek. Nem imádtam a sátánt. Őszintén elmondhatom, hogy jó ember voltam. Azon voltam, hogy segítsek az embereken. Nem kértem fizetséget sem. Még annak ellenére sem, hogy a lények ezt hajtogatták.Nagyon félrevezető, el sem tudom mondani, hogy mennyire félrevezető – hiszen az ember nem tudja, kivel van dolga.
Vessünk egy pillantást egy másik szempontra, ami a földönkívüliekkel kapcsolatos. Ez nem egy szokványos dolog, vagy igen? Gyakori a reikizők közösségében ez a fajta tapasztalat? Úgy gondolom, hogy ez egy összetett kérdés. Elmondható-e, hogy egyre több kapu nyílik meg a szellemi kapcsolatokra?
Elmondom, hogy nálam hogyan nyíltak meg a kapuk. Minden azzal indult, hogy elkezdtem beszélgetni a halottakkal. És hogy ezt megtanuljam, elmentem halottidézőhöz. Itt nyíltak meg a kapuk. Aztán jöttek a kristályok meg hasonlók. Akkor kezdtek ezek a lények beszélni hozzám. Azt mondták, hogy a bolygó körül egy kört alkotnak. Ekkor léptek a képbe a földönkívüliek. Azt mondták, másik bolygóról jöttek. Azt mondták, hogy kék testük van. Leírták magukat olyannak, amilyennek általában az emberek elképzelik az ARKTURIÁNUSokat.
A saját és a mentorom tapasztalatáról beszélek. Másoknak más tapasztalatuk van a földönkívüliekről, pl. ha valaki sámánizmusba bonyolódik (egyes amerikai őslakók vallása), akkor indiánokként jelennek meg nekik – a jellegzetes hajdísszel, meg hasonlókkal. Alkalmazkodni tudnak ahhoz, amit látni akarsz. Ha én kis szürke földönkívülieket akartam volna látni, valószínűleg láttam volna őket. Eleget tettek volna ennek a vágyamnak.Én annakidején inkább angyal típusú lényeket akartam látni. Nem tudom, miért.
Az ARKTURUSZ lakókkal kezdődött, aztán később már Isten angyalaiként jöttek – mint az ARKTURUSZ bolygó lakói, és a földönkívüliekhez hasonlítottak. Sajátos gondolatokat fűznek hozzá, amik közismertek. Körülnéztem az interneten. Sok ember hasonlóról számol be, mint amit én is tapasztaltam. Most már egy fal választ el ettől, amióta megtudtam az igazságot erről az egész szemétről.Sok ember hisz az ún. „felvételben”. Vagyis, hogy valamiféle fordulat közeleg, és hogy mi, keresztények haszontalan evők-ivók vagyunk. Azt mondják, nagy változás van készülőben, sok minden történik, és még csak tudomásunk sincs róla, mert mi is részei vagyunk ennek. Egyszer megtörtént velem, hogy meg kellett halnom és elhagynom ezt az anyagi világot. Felvettek egy űrhajóra minden éjszaka, hogy különféle műveleteket végezzenek rajtam. És mindez a reikivel jött.Mert ezek az emberek, akik reikiznek…
Láttam honlapokat, ahol megjelenik az ún. „keresztény reiki”, meg a „gyógyító érintés terápia” – amit már kórházakban is végeznek. Abban a tudatban élnek, hogy a Teremtő energiáját közvetítik a rászoruló embereknek.De elképzelhető-e, hogy fogok valamit, ami önmagában rossz, és azt mondom, hogy én jóra használom fel? Van ezzel kapcsolatban egy ige, azt hiszem, tudod, mire gondolok.
– A nagy fordulat, amiről beszéltél, megjelenik a mai okkultizmus minden szintjén – nemcsak a reikiben. Az ún. „igazság-mozgalomban” mindenki egy felemeltetésről beszél. A démonokra hallgatnak, de persze úgy gondolják, hogy talán földönkívüliekkel kommunikálnak, vagy éppen a halottakkal. Mindenesetre ez nemcsak a reikiben van meg.Az egyik dolog, amire rámutatok a „2012 – a megtévesztés szelleme” c. filmben, hogy az ún. felemeltetés állítólag azért történik meg, mert a keresztények ragaszkodnak a régi, rossz világhoz, amely háborúkat szül. A világ összes fájdalma tehát a keresztényekre van terhelve. Mintha ők lennének, akik mindenkit visszatartanának ettől a nagy megvilágosodástól. Úgyhogy ennek a felemeltetésnek van egy velejárója: meg kell szabadulni a keresztényektől. Olyan, mintha egy nagy népirtás készülődne. De ehhez szükséges, hogy a világ eléggé megváltozzon.
Valóban. És ha körülnézel… van egy érdekes szó, amit megtanítottak nekünk, és aminek én is részese lettem: „christed ones” (felkentek). Mikor kezdő voltam, próbáltam valahol fellelni ezt a szót, de nem találtam. Most meg lépten-nyomon erről beszélnek az emberek. Meg az űrhajókról… meg arról, hogy fognak mindenkit felvenni. Mindez nagyon nagy őrület már. Igen, valóban megérdemeljük az „ellenség” elnevezést, mert ezt visszatartjuk.
– Valamire tényleg készülnek. És a pokol erői készülnek már a nagy félrevezetésre.Ok. Még néhány kérdés a reikivel kapcsolatban. Mi a véleményed a kristályokról?Szerves része a reikinek a kristályok használata? Vagy ez egy külön téma?
A kristályokkal a gyógyító tevékenységem folytán kerültem kapcsolatba. A kristályokat arra használtam, hogy a különböző csakrákon megfelelő színek szerint helyezzem el azokat. A kristályok energiái valamiféle befolyással bírnak: feltártak dolgokat, eltávolítottak valamit, elvettek energiát, bejuttattak energiát. Sok mindenre képesek. Némelyik kristály a Mestereket is képes volt behívni.Volt egy hálószobám, az mögött a fürdőszoba, és ez mellett volt a reiki gyógyító szoba.
Maguk a démonok mondták el telepatikus úton, hogyan rendezzem be a szobát – hogy milyen kristályokat milyen módon helyezzek el. Mindezt annak érdekében, hogy kapukat nyissak meg számukra. Szükségük volt kapukra, hogy képesek legyenek ki-be járni, különböző szándékkal. Az egyik az volt – amit már említettem – hogy éjjelente elvigyenek engem az űrhajóra. A másik céljuk a kapukkal az volt, hogy azokon belépve, rajtam keresztül gyógyításokat hajtsanak végre. Abban az időben azt gondoltam, hogy tiszta angyalok, nem pedig, hogy démonok. Eljöttek, gyógyították az embereket, használták a már említett pálcákat. Az emberek látták őket… attól függően, hogy milyen beállítottságúak voltak, úgy tapasztalták meg őket.
Ahogy már mondtam, néhányukat űrhajóra vitték.Ezek a kristályok energiákat őriztek. Én magam egy „ajtónálló” voltam. A lelkem, a szívem volt az ajtónálló, és megakadályozta ezeket a lényeket attól, hogy belépjenek. Nagyon okosak és ravaszak. Nem butuska lényekről van itt szó.
Összegezve eddigi tapasztalataidat, mi a véleményed a kristályok erejéről?
Démoni eredetű.
A kristályokhoz démonok társulnak. Amikor energiákat társítanak a kristályokhoz, akkor erősen energetizált kristályokká lesznek. Mondtad, hogy láttál erősen démonizált kristályokat.
Így van.
Emlékszel arra az esetre, amely édesanyád házában történt?Mhm.De akár ha más történet is eszedbe jut, bármi ami szemlélteti, hogy eleve az ilyen kristályoknak a közelsége is hatással van az emberre.
Amikor még Austinban laktam, egyik alkalommal meglátogattam édesanyámat. Akkorra már megszabadultam a kristályoktól és újjászülettem. Szóval, lejöttem anyámhoz, de éjszaka még éber álom tapasztalataim voltak. Igazán szörnyű volt. A Szentlélek eszembe juttatta, hogy van ott egy kristály, amit még régebben elrejtettem anyám házában. Valahogy kiment a fejemből. Ez egy nagyméretű, ún. „angyal-kristály” volt. A kristályok energiákat közvetítenek és fogadnak be. Ez a kristály hozta be hozzám a démonokat. Ez egy kapu volt. De megtaláltam a Szentlélek segítségével. Kivittem, és az utcán a földhöz vágtam. Egy hatalmas kristályról van szó. De csak egy apró darab tört le belőle. Meg is döbbentem, hogy micsoda kemény kristály.
Aztán másodszorra is a földhöz csaptam. El is vágtam az ujjam. De amikor földet ért, millió részre robbant szét. Annyi démoni energia volt benne. Össze kellett takarítani az utcán, nehogy valakinek defektje legyen. Hihetetlen, egyszerűen felrobbant. Annyira tele volt démoni energiával. Ezután Krisztus vérének oltalmát kértem magamra és másokra is, akikre hatással lehetett a kristály. Próbáltam megtenni mindent, amit akkoriban tudtam a szellemi harcról. Egyszerűen csodálatos, ahogyan a Szentlélek segítségével megtaláltam ezt a kristályt.
Érdekes jelenség az ún. teológiai sátánizmus, amikor az emberek tudatlanul is démonokkal lépnek kapcsolatba, és olyan szertartásokat végeznek, melyek esetén démonok társulnak bizonyos tárgyakhoz, ajándékokhoz.Úgyhogy eléggé elterjedt dolog démonokat társítani bizonyos tárgyakhoz. Van erre példa a bibliában is. Azt hiszem, Józsuéval kapcsolatban van egy történet, amikor isteneknek szentelt bálványokat találtak a katonáknál. Szóval, van rá példa, hogy ez létezik.Mindenesetre szeretnék itt még egy példát elmondani. Valaki egyszer emailben jelezte, hogy neten vásárolt egy ún. Organit-ot, vagy valami hasonlót.
Attól a naptól kezdve, hogy elhelyezte a szobájában, rettenetes ún. ébren alvó tapasztalatai voltak. Látta éjszaka a démonokat a szobájában, meg hasonlók történtek vele. Egy hétbe telt, míg rájött, hogy mindezt az a tárgy okozza, amit vásárolt. Megnézte, és a hátulján azt találta, hogy egy reiki mester által „megáldott” tárgyról van szó. Szóval az ilyen fogalmak, mint a reiki áldás, spirituális élet-erő energia, igazából csak új nevek annak a valóságnak, ami egyértelmű, hogy démoni.Ok. Ha esetleg még elmondanád, hogyan jöttél ki ebből az egészből, mintegy zárszóként azok számára, akik jelenleg foglalkoznak reikivel.
Elsősorban azt kell az embereknek megérteni, hogy nem minden az, aminek látszik. Lehet valami látásra vagy hallásra vonzó… Különösen azoknak mondom ezt, akik keresztényként behozzák az egyházba a reikit, vagy a jógát, meg hasonlókat – ezek valójában kéz a kézben járnak – kutassátok a Szentírást, kérjétek a Szentlelket, hogy mutassa meg nektek, mi a jó és a rossz. Ezek tisztátalan dolgok, és nem szabad ilyennel foglalkoznunk. Abban az esetben sem, ha az ember úgy gyakorolja, mint én tettem: Jézus Krisztus nevében imádkoztam a reiki előtt. Ez tulajdonképpen valami rossznak jóként való bemutatása. Ezt nem tehetjük.
Kérem az embereket, hogy szabaduljanak meg ezektől a dolgoktól, mielőtt túl késő lenne. Jézus újra el fog jönni, és készen kell állnunk. A reiki nem fog ebben segíteni. Fel kell hagyni vele. Én is azt gondoltam, hogy helyesen cselekszem, de most itt vagyok, és azt mondom: rosszul gondoltam.
Nem Istent szolgáltam a reikivel, semmilyen formában.
Létrehozva 2023. augusztus 21.