HUMANUM 6
2014-ben a Vatikán nemzetközi és vallásközi kollokviumot tartott a férfiakról, nőkről és a házasságról „Humanum” címmel. Több mint 350 résztvevő,
2014-ben a Vatikán nemzetközi és vallásközi kollokviumot tartott a férfiakról, nőkről és a házasságról „Humanum” címmel. Több mint 350 résztvevő,
Részlet Dr. Ray Guarendi „Egyszerű lépések egy erősebb házasságért” című könyvéből Apák, most rajtatok a sor. Anyák, ti profitáltok ebből.
– Jerondasz, sok gyerek nehezen halad előre tanulmányaiban, mert nem határozták el, hogy melyik utat választják. Egyfolytában ez a dolog
2014-ben a Vatikán nemzetközi és vallásközi kollokviumot tartott a férfiakról, nőkről és a házasságról „Humanum” címmel. Több mint 350 résztvevő,
2014-ben a Vatikán nemzetközi és vallásközi kollokviumot tartott a férfiakról, nőkről és a házasságról „Humanum” címmel. Több mint 350 résztvevő,
Ha boldogtalan vagy a házasságodban, akkor is együtt kell maradnotok a gyermekek érdekében? Gyakran úgy gondolják, hogy erre a kérdésre
A termékenységi ráta az egész fejlett világban, így az Egyesült Államokban is, meredeken zuhan. De mi ennek pontos oka? Főbb
Óriási egyház-élményben volt része annak a több mint ezer embernek, akik részt vettek a Metropóliai Családnapon Debrecenben, június 14-én. A
Féléves házasságotok legnagyobb balhéja után ülsz itt velem szemben, annyira iszonyatosan összevesztetek, hogy összetörted a nászajándékba kapott tizenkét személyes porcelán
A TFP Student Action hétperces összefoglalója a lombikbébi programról, amit minden életvédőnek és kereszténynek ismernie kell. Magyar felirattal (CC gombra
27. Családjaink szentsége: a házasság 1. Ha valaki templomban esküszik és igent mond, elkötelezi magát, hogy jóban és rosszban hű
A pornóhasználattal és a házassággal kapcsolatban számos mítoszt kell eloszlatni. Ezáltal javulhat a párok gyógyulási képessége és helyreállhat a személyes
Bíró László püspök előadása XVI. Benedek gondolatai nyomán (2013. febr. 10.) A hit évében vagyunk. Benedek pápánk, amikor októberben megnyitotta a