Fogadj örökbe egy bíborost!
Kétségkivül mókás a cím, pedig komoly dologról van szó: imádkozz egy bíborosért, hogy a konklávé idején vezesse őt a Szentlélek, olyan pápát válasszanak, aki méltó Péter trónjára.
Társunkat keresve
„Én magam élő bizonyítéka vagyok (testvéreimmel együtt), hogy a Gondviselés elnyeréséért nekünk sem árt lépni. A szüleim úgy találkoztak, hogy apu hirdetést adott fel az Új emberben, miszerint nemdohányzó, katolikus hölgyet keres házasság céljából, jelige: Patrona Hungariae. Az 50 (!) válaszlevélből egyedül édesanyámnak válaszolt.”
Ha megsűrűsödik bennünk az élet…
“Ezt a hetet kihúztuk valahogy, de a jövő héten jönnek a számlák. Villany, gáz, telefon és víz stb.”- mondjuk feleségemmel szinte havonta, amióta nyugdíjas vagyok. De, úgy hiszem mindannyiunknak ismerős a fent leírt állapot. Dugjuk tehát strucc módjára a homokba a fejünket? Nem!
Isten és az emberi közvetítők
Flüe-i Szent Miklós
„Jézus nevével köszöntsétek egymást. Minden jót kívánunk nektek és azt, hogy a Szentlélek legyen legvégső jutalmatok.” Ezekkel a szavakkal
Az egység útja
I. Egy szökött rabszolga visszatér
A Szentírás egyik legkülönösebb írása egy levél, amelyet egy szökött rabszolga érdekében írtak. – Tudod, milyen sorsa volt az ókorban a rabszolgáknak! Arról is hallottál, hogy ha elszöktek, bárki megölhette őket. S ha egy ilyet elfogtak, a legcsekélyebb büntetés az volt, hogy tüzes vassal homlokára égették a szököttek jelét.
Manna
,,A legtöbb keresztény háromszori meleg étellel táplálja a testét naponta, míg a szellemét heti egyszeri hideg élelemmel, és aztán csodálkoznak,
Mária Jézushoz vezet
Kitől tanul a gyermek? Édesanyjától. A lelki életet tanulni kell. Ki tanít meg gyermeki egyszerűségre? Édesanyánk, Mária. Mellőzni akarod? Kihagyni a számításból? Büszkén, egyedül járni az utat? Igaz, hiszen te férfi vagy!
Dicsőítés kivetítéssel
Úgy jártunk legutóbb, hogy nem találtuk a dobozt a sárga könyvekkel. Igen, amit kiosztunk majd beszedünk, hogy legközelebb se legyen gond, ha valaki nem tudja a dalszöveget. Konzervatív, de működőképes megoldás volt eddig.
A tetszeni vágyás sodrásában
„Most tehát embereknek akarok kedvében járni vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10
Vesd fel a tetszeni vágyás témáját egy női csoportban, érdekes válaszokat fogsz kapni. Szinte mindenki azt mondja majd, hogy valamilyen szinten küzd vele.
Életige – 2013.január
Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Ha a bizalom próbatételén, a bizalmatlanságot gerjesztő körülmények sötét alagútján már átmentünk, akkor látjuk, és ennek átéléséből arra a meggyőződésre jutunk, hogy a fény legyőzi a sötétséget, az értelem az értelmetlenséget, a kilátás a kilátástalanságot, a személyesség, a személytelenséget, a hit a hitetlenséget, az erő a gyengeséget, az újjáépülés az összeomlást, a bátorság a gyávaságot, a nyugalom és a nyugtalanságot, az öröm a szenvedést; vagyis az életben található minden pozitivitás, az életben található összes negativitást.
Öregnek és fiatalnak
Amikor még kicsi voltál, sokat foglalkoztak veled, hogy megtanulj evőeszközzel enni, megtanítottak felöltözni, bekötni a cipőfűződet, begombolni az ingedet. Kicserélték a pelenkádat, megmutatták, hogy hogyan mosakodj és fésülködj.
Az ima súlyáról
Egy kopottasan öltözött nő lépett be az élelmiszerüzlet ajtaján. Odament az üzletvezetőhöz és halk, alázatos hangon arra kérte, hogy adjon neki hitelbe némi élelmiszert. Elmagyarázta, hogy a férje súlyos beteg és nem tud dolgozni, a négy gyereküknek pedig szüksége van az ételre.