Szeretethimnusz
Dér Katalin könyvét nemrégen ismertettem, ezúttal egy másik írását ajánlom az Olvasó figyelmébe.
Dér Katalin könyvét nemrégen ismertettem, ezúttal egy másik írását ajánlom az Olvasó figyelmébe.
Nagy örömmel fedeztem fel Tibor atyja blogjának újraindulását – a skapuláré oltalmáról olvashatunk.
A vizsgálóbizottság valamennyi látnokot kihallgatta a Vatikánban. XVI. Benedek pápa február 25-én fogadta a bizottság elnökét, Camillo Ruini bíborost, hogy a vizsgálat állásáról tájékozódjék.
A međugorjei jelenéseket vizsgáló nemzetközi bizottság még idén állásfoglalással zárja munkáját. 2010 elején, a testület felállításakor a vatikáni szóvivő leszögezte, hogy a bizottság nem dönt, csupán vizsgálódása eredményeit és azok alapján kialakított véleményét terjeszti a döntésre jogosult Hittani Kongregáció, majd a pápa elé.
A böjt régi adomány, a böjt az atyák kincse. Egyidős az emberiséggel. Ádám ezt az első parancsot vette: A jó és rossz tudás fájáról ne egyél (Gen 2,17.) Ez pedig, hogy „ne egyél” a böjt és a megtartóztatás parancsa.
(Nagy Szent Bazil)
“Szent Ágoston legnagyobb jelentősége abban mutatkozik, hogy egyházatyáink közül ő jelölte meg legmaradandóbban az ókori bölcselet és a keresztény hittartalom viszonyának pontos határvonalait. Bölcseleti írásaival új fejlődési irányt mutatott az utókornak. Polemizáló könyveivel Egyházának egyik legnagyobb védője lett. Dogmatikus mélysége és eredetisége megszerezte számára a „Doctor gratiae” elnevezés nem múló jelentőségét.
„Sokat gondolkoztam, hogyan tehetnénk a megújulás idejévé a nagyböjtöt. Imádság közben kaptam az indítást: Oltsátok el a villanyt!” Egy többgyermekes édesanya tapasztalatai.
“Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7)
Ismét lánclevélként terjed Magyarországon egy kérés – ne dőljünk be a hamis üzeneteknek. A szerk.
Azt állítják, hogy az egyik medjugorjei látnok, Ivan Dragicevic kapta ezt a Szűzanyától, és sürgősen terjesszük, mert közel a háború. Aki ismeri a medjugorjei jelenéseket, annak rögtön feltűnik, hogy ez nem a Szűzanya stílusa, továbbá a medjugorjei üzeneteket pontosan lefordítják több nyelvre, és nem ilyen módon hozzák nyilvánosságra.
A Mária Rádió Hamvazószerdától, 2012. február 22-től nemzeti imát indít határon túli és anyaországi Mária-kegyhelyekről minden este 8 órától.
Már megint beelőztek bennünket. Már vannak, akik folyamatosan bírják Isten engedélyét és támogatását. Mi több, megrendelést lehet adni nekik, hogy Isten engedélyével és támogatásával,
Segíts rajtam, Uram, hogy tudjak erős lenni, amikor jön a megpróbáltatás órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé, hogy ne jajveszékeljek és
Azt mondja a mondás, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik” (Bis orat, qui cantat.) Hogy kitől származik, nem tudom. Egyesek szerint Szent Ágostontól, mások szerint Luther is használta.
…nézd meg ezeket a képeket a tanyavilágban élőkről. És adj hálát mindazért, ami mostanában történik veled. És imádkozz azokért, akiknek csak a képen látható körülmények jutottak. Van esetleg idős, ápolásra szoruló ember a Te közeledben is?…
Elgondolkodtató interjút közöl a Magyar Kurír Lázár Kovács Ákossal, aki teológus, esztéta és egyetemi oktató. Lehet, hogy át kell értékelnünk a vallásos-vallási művészet kategóriáit?