A foltok mögé látni
„Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.” 1Tessz 5,11
„Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.” 1Tessz 5,11
Ian Higgins és Dominic Higgins filmjében a Mária-jelenések után húsz esztendővel Lúcia dos Santos mint kármelita szerzetesnővér idézi fel a történteket.
Az RU-486 méreg. Akkor öli meg a magzatgyermeket, mikor már dobog a szíve. Eddig 11 terhes nő haláláról tudunk. Ki következik?
„Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki nem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.” 2Kor 7,10
Azt súgja a szívem ma reggel, hogy ideje abbahagyni. Nem a szolgálatot. Nem egy kapcsolatot. Azt, hogy állandóan bíráljak valakit, akit nagyon szeretek.
„Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” 1Kor 13,13
Felém nyújtotta a rózsaszín szalaggal díszített, puha, fehér kötött takarót. „Nem biztos, hogy oda akarom adni neki” – mondta. A szemek talán kicsit tágabbak voltak, mint édesanyám régebbi kézimunkáiban, de a takaró minden megkötött darabkája szeretetről beszélt.
Ez az írás egy 9 gyermekes édesanyától származik, aki őszintén elmondja nekünk a megélhetéssel, hittel kapcsolatos felismeréseit, tapasztalatait. Krisztina gyermekei rendszeresen ministrálnak templomunkban, a Kertvárosban.
„Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel és amikor fölkelsz.” (MTörv/5Móz 6,6-7)
Elvárod tőle, hogy 44 éves hite legyen, pedig alig töltötte a 14-et!
„Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök teljes legyen.”
„Áldalak, amiért félelmetesen és csodálatosan megalkottál” Zsolt 139,14
Isten csodálatosnak alkotott téged. Ezt állítja a 139. zsoltár. Szép vagy és szeretve vagy a magad valójában, az alakodtól függetlenül. Ha mégis küzdesz a külsőddel, vagy állandó kudarcélményed van miatta, Isten szeretete nem akarja, hogy ez így maradjon.
Aranyszájú Szent János homíliái a Genezishez. A Keresztény Remekírók XI. kötete.
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni, mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek.
2009 Karácsonyán az éjféli misén gyermekáldásért könyörögve azt a képet adta nekem az Úr, hogy a következő Karácsonykor már gyermekemmel együtt megyünk majd a misére. 2010 márciusában tudtam meg, hogy babát várok, ami egyben a Karácsonykor kapott kép egyértelmű megvalósulását is ígérte számomra. Férjemmel kimondhatatlan boldogságot éreztünk, ám örömünk nem tartott sokáig, ugyanis 11 hetesen a babánk elhalt.
« Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. »
Kedves Nővéreim és Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Előző hónapban az átadott és elfogadott életről elmélkedtünk, vagyis hogy mit jelent egy olyan emberi élet, mely sínre van téve, a helyén van, s a cél felé halad, esetleg száguld.