A Lunacek jelentés kapcsán

Vigyázó szemünket nem ártana néha Brüsszelre vetni. Utánanézni, milyen előterjesztések várakoznak szavazásra, és ezek – rövid és hosszú távon – hogyan befolyásolják majd az életünket.

Kedden (febr. 4) szavaz a Parlament a Lunacek jelentésről, ami látszólag nemes gondolat köré építi a jelentését, miszerint minden embert megillett az egyenjogúság (ebben teljesen egyetértünk), és tiltakoznunk kell mindenféle, jelenesetben  a LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű) embereket ért hátrányos megkülönböztetés ellen. (ez sem elítélendő gondolat). Viszont végigolvasva a jelentést, és végiggondolva, hova vezetnek a felvetései, bizony felmerül a kérdés, hogy nem előnyös megkülönböztetés kiharcolása-e a jelentés igazi célja. Természetesen nincs feketén-fehéren leírva, de egyértelmű, hogy a jelentés az LMBT csoport számára különleges védelmet, privilégiumokat akar kiharcolni. Olyan kiváltságokat, ami egyetlen más, akár sokkal nagyobb számban reprezentált társadalmi csoportnak se jár ki. Például a nagycsaládosoknak sem, pedig megérdemelnék.

Ide kattintva lehet egy szavazatot leadni az nevünk, emailcímünk, országunk (szürke, lenyitható görgető – Hungary kiválasztásával), irányítószámunk  (zip code) megadásával.

További részlet a Biztos út blogon – magyarul.

 

Létrehozva 2014. február 1.