Alakítsd ki önmagad
„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Ef 2,10
„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Ef 2,10
I. A Szentírás az ítélőszék előtt
Jó száz éve történt… Ásatások során előkerültek az ókori kelet irodalmi, vallási művei. Az írások megfejtése után egyes tudósok így következtettek: A régészeti kutatások bebizonyították, hogy a Biblia nem Isten szava. – Mivel igazolták állításukat? – Azzal, hogy a felfedezett babiloni mítoszok kifejezési formája, sőt egyes elbeszélései is hasonlítottak az ószövetségi elbeszélésekhez. Tehát a Biblia nem isteni könyv – mondták. A zsidók csupán a keleti mítoszokat alakították át a maguk számára!
„… az asszonyok meg tiszteljék férjüket.” Ef 5,33
Sose felejtem el azt a napot, mikor megláttam magam a tükörben. Hiába telt el azóta több mint tíz év, a kép még mindig élénken él bennem. Szomorúan vallom be, nem hízelgő, amit látok. Hatéves kislányom és hároméves kisfiam a gyerekszobában játszott. Épp a nappalin haladtam át, hogy megnézzem, ébredezik-e már a pici a délutáni alvásából. Nos, akkor pillantottam meg.
Vajon spekuláció-e, hogy a Szentszék átveheti a joghatóságot Medjugorje felett? Ez lehet az egyik lehetséges kimenetele annak a nemzetközi bizottsági vizsgálatnak, melynek karácsony előtt kell lezárulnia, és ez a férfi lehet a jelölt a “gvárdián” titulusra, ha úgy döntenek Rómában, hogy megadják a kegyhely státuszt.
Marko Semren (58) ferences segédpüspök a Mostar-Duvno-val szomszédos Banja Luka egyházmegyében.. Ő az első ferences püspök, aki Bosznia Hercegovinában szolgál az utóbbi 70 évben, XVI Benedek pápa nevezte ki 2010 júliusában.
A soproni Szent Orsolya Antióchia közösség május 11-13-án tartotta a 18. (nagykorú) Nagyhétvégéjét. A 3 napos „lelkigyakorlat” levezetői Prajczer Petra és Ágota Barnabás voltak. A hétvége filmek, filmforgatás köré épült, s a résztvevő fiatalok a „színészeket alakították”. A színes programok, kis előadások, játékok, imák, beszélgetések segítettek bennünket, hogy közelebb kerülhessünk életünk rendezőjéhez, Istenhez.
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd
Uram, te mindig jobban szerettél minket, mint saját magadat, s egyre ezt teszed ma is, amikor az Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk. Te azt akarod, hogy bennünk is oly nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy a másikat mindig jobban szeressük, mint saját magunkat.
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Jn 13,34
Ezt az sms-t kaptam: Nem érdekel, mennyi dolgod van, Suzie. Vegyél fel a naptáradba. Szükséged van rám.
Róm 8,14-17
Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: ,,Abba, Atyánk!’ Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
“Jó lenne – ködszurkálóként – fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba.” – írta Latinovits Zoltán. Amit itt találhat: gyógynövényekkel, gyógyszerekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitek, rémhírek oszlatása, a köd piszkálása – szakemberektől (gyógyszerészektől, orvosoktól).
Félreértenénk Szent Pétert és az egész újszövetségi kinyilatkoztatást, ha ezt a mondatot egy pogányul elképzelt világvége beharangozásának gondolnánk. Nem riogatni akar ez a kijelentés, olyan inkább, mint mikor a fogolytáborban hírül adják, hogy már a kapuban állnak a felszabadító csapatok, már csak egy egészen rövid idő, és vége a börtönbe zárt létnek.
Ajánló szavak Marik Tamás honlapjához
Marik Tamás beszédeinek gyűjtemény-csokrához hadd szabadjon néhány gondolattal hozzászólnom. Teljesen szubjektív leszek és kétségtelenül elfogult. De mint teológiát végzett pap, azért nem vagyok tájékozatlan a dogmatikában, (ez most objektivitás) s a búzát a konkolytól azért meg tudom különböztetni, s állíthatom, hogy Marik Tamás tanítása ugyancsak épületes, s a Szentlélekben való megújulást előmozdító józan tanítás, igaz beszéd.
Szeretném elejét venni minden megalapozatlan várakozásnak… Arról van szó, hogy tartok az előítéletektől, és szeretném ezeket elhessegetni…