Olvasnivaló

Müller bíboros az Amoris Laetitiáról és más aktualitásokról

Május 25-én az EWTN katolikus televízió egy interjút közölt Raymond Arroyo „The World Over„ című műsorában, amit egy héttel korábban rögzítettek Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával. Ebben az interjúban – amit angolul készítettek el – a német bíboros számos fontos ügyet érintett, amik a szélesebb katolikus nyilvánosságot is érdeklik. (Az interjú teljes szövegének leiratát Arroyo a saját Facebook oldalán közölte.)

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tudni, mikor és mi a helyes cselekedet

Egy tavalyi játékfilm, Sully – Csoda a Hudson folyón, feleleveníti az U.S. Airways amerikai légitársaság 1549. számú járatának eseményeit. A repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón New York-ban, miután hajtóműveit elvesztette egy madárrajjal való találkozás után. A film feldolgozza a baleset utáni vizsgálatot, mely nem kímélte a bátor pilótát, Chesley „Sully” Sullenbergert. A vizsgáló bizottság (National Transportation Safety Board) alapos kikérdezésnek vetette alá, hogy megállapítsák az okokat.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szűz Mária lelki anyaságának fényében

II. János Pál pápa beszéde Fatimában, 1982. május 13-án (részletek)

Az anyaság a gyermek életéről való gondoskodást jelenti. Szűz Mária mint minden ember Édesanyja, gondját viseli minden emberek. Az édesanya gondja kiterjed az egész emberre. Szűz Mária anyasága isteni Fiáról, Jézusról való anyai gondoskodásával kezdődik. Krisztusban fogadta el a kereszt alatt Jánost és így fogadott el minden embert és az egész embert.

10 Minute
Olvasnivaló

Megsejteni a békességet

Tihany. Sokak – köztük e sorok írója – szerint az ország szíve. De legalábbis a Balatoné. A Tihanyi-félsziget szellemi és látványbeli középpontja pedig az Apátság. Tihany látképe a mindenhonnan, földről, vízről, levegőből látható két templomtoronnyal valószínűleg fotók tízmillióin szerepelhet. De lehet vajon a turistahadak figyelmének középpontjában állva elmélyült munkát folytatni és elhíváson alapuló szerzetesi életet élni?

9 Minute
Olvasnivaló

A Péter-elv

Egy hierarchiában mindenki eléri saját hozzá-nem-értés-szintjét. Ez általában öt éven belül szokott bekövetkezni, mert szüntelen képzés nélkül a választott szakmában az ember megreked.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (20)

20. FEJEZET

A GYEREKES GYÁVASÁG

       1. Azt, aki monostorban vagy közösségben járja az erény útját, nemigen szokta gyötörni a gyávaság. Aki azonban csöndes magányban él, küzdjön, hogy úrrá ne legyen rajta a gyávaság, a hiúság kölyke, a hitetlenség leánya!

       2. A gyávaság gyerekes magatartás megvénült, hiú lélekben. A gyávaság a hit hiánya, ami a váratlan elővételezésére vonatkozik.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2017. május

Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az Úr Lelke, a Szentlélek, Ő az, aki feltámasztotta Jézust a halálból. Ő támaszt fel minket is a romlandóságból a romolhatatlanságba, az ideiglenességből a véglegességbe, a tökéletlenségből a tökéletesség létállapotába. Ő által fogja megújítani Jézusban, a megtestesült Igében az egész világot. Ő adott hitet szívünkbe Jézus iránt, s adott érzéket ahhoz, hogy megízlelhessük Isten, hozzánk lehajló szeretetét.

4 Minute
Olvasnivaló

Lelki beszélgetés…

Imre atya írása Stuttgartból

Mondod, de látom is, hogy új vagy a közösségben. A barátod ajánlotta Neked, hogy gyere el hozzánk, mert nálunk sok érdekes emberrel találkozhatsz…

Meg aztán arról is beszélt Neked – nem szívesen idézlek, mert öndicséretnek tűnhet –, hogy velem is nagyon jókat lehet beszélgetni…

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentháromság ünnepe

Szentháromság ünnepe olyan a nagy ünnepek sorozata után, mint a tömör, világos összefoglalás a hittanóra végén. Az üdvösségtörténeti eseményeket, amelyeket az egyházi év jeleníti meg, lezárja azzal a tanúsággal, hogy a háromszemélyű egy Isten szeretete működik a világban a mi üdvösségünkért. Erről a Szeretetről pedig azt mondja Szent Pál apostol a rómaiakhoz irt levelében, hogy: „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (5,5). Az üdvösség története, tehát nem más, mint a Szentháromság Egy Isten szeretetének a története.

Imáink

Rózsafüzér és család

XII. Pius pápa szavai

XIII. Leó pápa tanaihoz hozzá szeretnénk fűzni XII. Pius pápa azon bátorító szavait, melyekkel a családokat a rózsafüzér közös imádkozására buzdította, hiszen ha a csoportos ima nagy hatású, akkor a keresztény társadalomban van egy olyan csoportosulás, mely különösen kiváltságos helyzetet élvez: és ez a család. 1941. október 8-án, a fiatal házaspárok római zarándoklatának alkalmával a pápa a következőket mondta.

8 Minute