Liturgia az élet 11. rész – Örökkön-örökké
A görögkatolikus templom, a Szent Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá,
A görögkatolikus templom, a Szent Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá,
Robert Sarah bíboros, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa erőteljes figyelmeztetést ad és szenvedélyes kiállást mutat fel püspöktársainak és az Egyház papjainak a „Miért nem hívom magamat melegnek?„ című most megjelenő könyvhöz írt előszavában.
1962-ben Karol Wojtyła krakkói segédpüspök Rómában tartózkodott a II. vatikáni zsinaton. Üzenetet kapott Lengyelországból: barátja és segítője, Wanda Półtawska lengyel orvosnő, négy gyermek édesanyja, halálos betegségben szenved.
Az orvosnő férjével, Andrzej Półtawskival támogatta Karol Wojtyłát, kiálltak a krakkói segédpüspök mellett a család intézményének védelmében a kommunista időkben.
„megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (Zsolt 18,19b)
Négyéves kislányomtól semmi mély mondanivalóra nem számítottam, mikor beszélgetni kezdtem vele azon a forró nyári napon, csak szerettem volna az asztalnál tartani örökmozgó gyermekemet, hogy fejezze be a mogyorókrémes szendvicsét, mielőtt továbbrohan játszani.
Május 25-én az EWTN katolikus televízió egy interjút közölt Raymond Arroyo „The World Over„ című műsorában, amit egy héttel korábban rögzítettek Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával. Ebben az interjúban – amit angolul készítettek el – a német bíboros számos fontos ügyet érintett, amik a szélesebb katolikus nyilvánosságot is érdeklik. (Az interjú teljes szövegének leiratát Arroyo a saját Facebook oldalán közölte.)
Egy tavalyi játékfilm, Sully – Csoda a Hudson folyón, feleleveníti az U.S. Airways amerikai légitársaság 1549. számú járatának eseményeit. A repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón New York-ban, miután hajtóműveit elvesztette egy madárrajjal való találkozás után. A film feldolgozza a baleset utáni vizsgálatot, mely nem kímélte a bátor pilótát, Chesley „Sully” Sullenbergert. A vizsgáló bizottság (National Transportation Safety Board) alapos kikérdezésnek vetette alá, hogy megállapítsák az okokat.
II. János Pál pápa beszéde Fatimában, 1982. május 13-án (részletek)
Az anyaság a gyermek életéről való gondoskodást jelenti. Szűz Mária mint minden ember Édesanyja, gondját viseli minden emberek. Az édesanya gondja kiterjed az egész emberre. Szűz Mária anyasága isteni Fiáról, Jézusról való anyai gondoskodásával kezdődik. Krisztusban fogadta el a kereszt alatt Jánost és így fogadott el minden embert és az egész embert.
A görögkatolikus templom, a Szent Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá,
Tihany. Sokak – köztük e sorok írója – szerint az ország szíve. De legalábbis a Balatoné. A Tihanyi-félsziget szellemi és látványbeli középpontja pedig az Apátság. Tihany látképe a mindenhonnan, földről, vízről, levegőből látható két templomtoronnyal valószínűleg fotók tízmillióin szerepelhet. De lehet vajon a turistahadak figyelmének középpontjában állva elmélyült munkát folytatni és elhíváson alapuló szerzetesi életet élni?
A görögkatolikus templom, a Szent Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá,
Egy hierarchiában mindenki eléri saját hozzá-nem-értés-szintjét. Ez általában öt éven belül szokott bekövetkezni, mert szüntelen képzés nélkül a választott szakmában az ember megreked.
20. FEJEZET
A GYEREKES GYÁVASÁG
1. Azt, aki monostorban vagy közösségben járja az erény útját, nemigen szokta gyötörni a gyávaság. Aki azonban csöndes magányban él, küzdjön, hogy úrrá ne legyen rajta a gyávaság, a hiúság kölyke, a hitetlenség leánya!
2. A gyávaság gyerekes magatartás megvénült, hiú lélekben. A gyávaság a hit hiánya, ami a váratlan elővételezésére vonatkozik.
A görögkatolikus templom, a Szent Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá,
Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az Úr Lelke, a Szentlélek, Ő az, aki feltámasztotta Jézust a halálból. Ő támaszt fel minket is a romlandóságból a romolhatatlanságba, az ideiglenességből a véglegességbe, a tökéletlenségből a tökéletesség létállapotába. Ő által fogja megújítani Jézusban, a megtestesült Igében az egész világot. Ő adott hitet szívünkbe Jézus iránt, s adott érzéket ahhoz, hogy megízlelhessük Isten, hozzánk lehajló szeretetét.