Misszió Sajópálfalván – Barsi Balázs gondolatai
Sajópálfalán a tricentenáriumi év programsorozatában missziós napokat tartottak Urunk mennybemenetelének ünnepe előtt. A missziós napokon Barsi Balázs ferences rendi szerzetes
Sajópálfalán a tricentenáriumi év programsorozatában missziós napokat tartottak Urunk mennybemenetelének ünnepe előtt. A missziós napokon Barsi Balázs ferences rendi szerzetes
Kedves Olvasóm!
Ha van egy kis maradék időm, akkor passzióból, jókedvből, szenvedélyből, vagy – akár „függőségből” is mondhatnók – írom az életigét. A Focolare közösség szelleme ihletett meg már ki tudja (?) – hány éve, ( 20-30 ?) s nagy lelki hasznot merítettem belőle. Vezérfonálként használom a mindennapi elmélkedéshez, ahol a téma egy gondolat-csokor felé van kihegyezve. Csak a vázlata van meg .A napi elmélkedések is csak vázlatok. Nagy megbecsüléssel vagyok azok iránt, akik naprakészen ezt kidolgozzák, a közjónak rendelkezésére bocsátják. Bárcsak egész népünk Isten igéjén rágódna.
A Szeretet óriási erő. És azt akartam, hogy nekünk dolgozzon. (José Silva)
– Behunyom a szemem, lazítok, visszaszámolok. Kis idő múltán érzem, hogy szintemen vagyok. Utána kiadom a csípő- és térdízületeimnek az utasítást, hogy lazuljanak.
– És lazulnak?
– Nem tudom…
Kedves testvérek, én a jegyességünkről szeretnék néhány szót elmondani nektek, hogy hogyan formált jegyességünk alatt az Úr.
Mindketten hívők voltunk és úgy gondoltuk, hogy a házasságot csak Istenre lehet alapozni, és hogy az emberi erő kevés hozzá. Hogy mi saját erőnkből soha nem fogunk boldog házasok lenni. Ezért az Úrra bíztuk, hogy Ő tanítson meg minket. Jó férjnek és feleségnek, jó apának és anyának lenni. Őt kértük, hogy formáljon minket ilyenné. Hosszú időt, több mint egy évet szántunk a jegyességre. Mivel a házasság nagy feladat, tanulni kell hozzá, felkészülni. Ezt a tanulást, felkészülést viszont nem okos könyvekből szerettük volna elsajátÚtani, hanem az Úr vezetéséből. Őhozzá akartunk minél közelebb kerülni.
„ A halálfélelem univerzális dolog, én, aki 25 éve foglalkozom a halállal, szintén félek tőle, de a haldoklók esetében csak a negyedik helyen van, megelőzte, hogy a család visszafogadja-e őket, lesz-e még újabb fájdalmuk, szenvedésük. ” Nem a halál véglegessége az, amitől a leginkább félnek, hanem az azt megelőző időszak, hogy min kell még átesni addig.
Minél inkább eltávolodunk az archaikus társadalomtól, a közösségi összetartó erő annál kevésbé mérvadó. Az individualizmus egyre erőteljesebb, nem lehet újra visszarendezni azokat a régi közösségeket, melyek korábban működtek. Az összefogás a gyászolók számára is segítség, mert megvan az az érzése, hogy tett valamit a szerettéért. Ha nem kíséri el a haldoklót az érintett, akkor jön a lelkiismeretfurdalás, ami később vádaskodást hoz. Utólag pedig ezt szinte lehetetlen feldolgozni. A leépülés legvégén a kórházban sem tudnak nagyobb segítséget adni, oxigént kaphat otthon is, egy végstádiumú tüdőrák esetében pedig a kórházban sem tudnak többet tenni. Magunkat védjük, hogy ne lássunk ilyesmit, de nem ez az általános halálozás, a legtöbben csak „elalszanak”.
35. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó Nőj nagyra! – ez volt az idei, immár 35. máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója, melyen a
A katekizmus negyedik fő részéről, az imáról való elmélkedésben a következő kérdésekre keressük a választ: Mi az ima? Miért kell imádkoznunk? Szükség van-e az imára? Hányféle ima létezik? Ki imádkozhat? Mikor lesz az imának biztos hatása? Mikor nem hallgat meg Isten egy imát?
Júliusban ünnepeljük Kármel hegyének csodálatos Szűzét, aki az egész világ kereszténysége számára oly kedves, és különleges kapcsolatban áll Kármel hegyének nagy családjával. Gondolatban felkeresem a szent hegyet, amely már a Bibliában is a kegyelem, az áldás és a szépség jelképe volt. Ezen a hegyen szentelték a kármeliták első templomukat Szűz Máriának, az Úr Anyjának, Kármel virágjának (flos Carmeli), aki minden erény szépségével ékes, ily módon is kifejezve, hogy teljesen neki ajánlották magukat és hogy Szűz Mária szolgálatát össze kívánják kötni Krisztus szolgálatával.
Az amerikai katolikus bíboros végre kimondta azt a nyilvánvaló igazságot , amely a mi eltévelyedett virulens-politikailag korrekt társadalmunkban mára már eltűnt: a kereszténység és az iszlám nem ugyanazt az Istent imádja!
„Hallom az embereket, amikor azt mondják nekem, hogy mindannyian ugyanazt az Istent imádjuk, mindannyian hiszünk a szeretetben” – Leo Raymond Burke bíboros, érsek, aki egykor a Vatikán legmagasabb bíróságán szolgált, ezt mondta a keresztény teológiáról szóló új könyve bemutatójának telekonferenciáján.
„Akik test szerint élnek, testiekre vágyakoznak,
akik Lélek szerint élnek, lelkiekre vágyakoznak.” (Róm 8,5)
A napokban kérdezte valaki, hogyan lehet legyőzni a kísértést, mert állandóan jelen van gondolataiban, vágyaiban. Mit kell ilyenkor tenni?
Indiai vallási szertartással, tánccal „szentelték fel” Manoj Visuvasam indiai származású katolikus papot a franciaországi Rodez városában, 2017. június 25-én. A helyi
A társadalmi rend megújltásáról és evangéliumi szellemű tökéletesítéséről
I. Bevezetés
1. Boldog emlékezetű elődünk, XIII. Leó kitűnő körlevele, a Rerum novarum kibocsátásának negyvenedik évfordulóján mélységes hála tölti el az egész katolikus világot, amely méltó megemlékezéssel készül ennek az eseménynek a megünneplésére.
Évekkel ezelőtt, az akkori főnököm kinevezett egy munkacsoport élére, hogy megoldjak egy, a cégünknél levő nagyobb problémát. Számomra ez a helyzet egy politikai aknamezővé, egy klasszikus ’nem-nyerhetsz’ helyzetté vált. Gyanítom, a főnököm azt remélte, hogy meg fogom védeni őt a munkacsoport valószínű döntésének eredményétől, de nem tettem.
Mitől is váltott meg minket Jézus Krisztus? És milyen módon váltott meg minket? A mai keresztény hívőnek tudnia kell a választ ezekre a kérdésekre, hiszen ezek a központban állnak a keresztény hit világában, a hinnivalón belül.