Családvédelem

Mindent szabad, de nem minden használ

Tévhitek a házasságról I. rész

Bevezetés

Martinyi Sámuel 1782-ben megalapította Diósgyőrben Magyarország legöregebb máig is működő papírgyárát. Martinyinak nem volt fiúörököse, így amikor lányának megkérte a kezét Greutter Antal, állítólag akkor hangzott el először az azóta oly sokszor hangoztatott és alapvetően félreértelmezett mondat „Ugye, drágám, nekünk nem a papír számít, mi anélkül is szeretjük egymást.”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Minek a szivárványa?

Marek Jędraszewski lengyel érsek a szivárvány színben nem fotómontázs. Azonban a fotó aláírása, mely szerint a hierarchia LGBT+ színeket visel, nem igaz. Valójában ez az 1997-es Párizsban megrendezésre kerülő ifjúsági világnapi eseményhez kötődik..

A fénykép azon a napon jelent meg, amikor a főpapok figyelmeztették a lengyeleket az úgynevezett „Szivárványos pestis” ellen. A képet széles körben megoszltották a Facebook-on és a Twitter-en. A felhasználók a „képmutatót” és „prekurzort” írták a megjegyzésekbe. Mások azzal vádolták, hogy magát toleráns emberként mutatja külföldön, míg Lengyelországban rendkívül konzervatív nézetet képvisel. 

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – házasság érvénytelenítése, Ferenc pápa, reinkarnáció

 

Ágnes (Budapest)

Férjemmel 25 éve vagyunk együtt egy pár, 1998-ban polgári esküvőt tartottunk, két gyermekünk született. Nagyfiúnk 20 éves, kislányunk 9 éves volt idén. Férjemmel mindkettőnknek vallását tekintve római katolikus, szeretnénk megerősíteni házasságunkat templomilag is az Úr színe előtt. Férjemnek már volt egy templomi esküvője, így úgy tudjuk, hogy ez kizáró ok lehet. Kérdésünk annyi lenne, tényleg így van ez és megoldható, hogy az így is boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatunkat megerősítsük és a templomban is házasságot kössünk.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Benedek és kritikusai

2019. április 26.

Ferenc pápát örömmel tölti el XVI. Benedek pápa mélyreható elemzése az Egyházon belüli visszaélési válság mögöttes okairól, és hálás az elődjének azért, hogy rámutat azokra a következtetésekre, amelyeket a felelős pozíciókban lévőknek le kell vonniuk. XVI. Benedek pápa bőséges tapasztalattal bír ezekkel az ügyekkel kapcsolatban: a papi szolgálatából (1951 óta), teológiaprofesszorként (1957), püspökként (1977), a Hittani Kongregáció prefektusaként II. János Pál pápa alatt (1981-2005), és pápaként (2005-2013).

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Jog és józan ész (homeopátia)

A blogon többször volt már szó a homeopátiáról. A jelenlegi írás vendégposzt, Deák Ferenc írása – elgondolkodtató és tanulságos történet a jog és józan ész útvesztőjében.

2016 februárjától várt elbírálásra az a törvényességi vizsgálati kérelem, melyet az Alapvető Jogok Biztosi Hivatalánál indítottam a homeopátiás gyógyszerek – illetve kifelezetten egy igen népes csoportjuk, az egyszerűsített eljárással törzskönyvezett szerek – forgalmazását szabályozó jogszabályok kapcsán.

14 Minute
Családvédelem

Egyre több magyart zavarnak a melegek

Egy új felmérés szerint a magyarok rendkívül elutasítóak a melegekkel szemben, ennek mértéke látványosan nőtt az elmúlt néhány évben. Az EU-ban a legjobban minket zavar, ha egy munkatársunkról kiderül, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Ennek ellenére az EU-s átlagnál többen mondják Magyarországon azt, hogy nagyon ritka a szexuális orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetés. Tízből hét magyart zavar, ha két férfi megfogja egymás kezét.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hódítsuk vissza az Ószövetséget!

Megfigyelhető, hogy az egyház kapcsolata időről-időre megromlik az Ószövetséggel. Ennek rendszerint a tágabb kultúrával való viszony az eredője. Az 1930-as évek közepén például a német protestáns egyház a náci ideológia és a keresztény teológia összehangolásával volt elfoglalva, és ennek egyik fő eleme a Biblia zsidótlanítása volt. A náci teológia neo-markionita (az Ószövetséget az Újszövetségtől hermetikusan elválasztó) tendenciáinak elhatalmasodását látva Dietrich Bonhoeffer (a Hitvalló Egyház egyik legismertebb [evangelikus. a szerk.] teológusa) az Ószövetség visszahódításának fontosságát hangsúlyozta. Börtönleveleiben csodálattal beszél az Ószövetség evilági szentségéről, és arról ír, hogy az Ószövetség nélkül egyszerűen nem érthető a test feltámadása és a föld újjáteremtése sem.

7 Minute
Olvasnivaló

Paul H. Dembinski: Etika és felelősség a pénzügyi életben

Paul H. Dembinski lengyelországi születésű, svájci közgazdász, politológus. Az Observatoire de la Finance Alapítvány ügyvezető igazgatója, a Fribourgi Egyetem tanszékvezető tanára, számos egyetem vendégprofesszora. Etika és felelősség a pénzügyi életben című könyvében nem a pénzügyi válság okaival foglalkozik, hanem arra biztat mindenkit, hogy térjen vissza az etikus gondolkodáshoz.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az elengedés tudománya

A múlt héten váratlanul meghalt egy nagyon kedves, jó barátom, aki a maga csöndes módján itt a gyülekezetben is sok szíves szolgálatot végzett. És most azon kaptam magam, hogy újra próbálgatom azt, amire egyszer-másszor már tanítgatott Isten, mikor hozzám közelálló lelki testvért vagy rokont veszítettem el: az elengedés tudományát. Nagy tudomány ez! És nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy viszonylag korán elkezdett tanítani erre. Egészen másképp tud veszíteni az, aki valamit is ismer ennek az igazságából.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A szentáldozás a földi életünk legnagyobb ajándéka

 Imádattal fogadjuk a Szentséget!

Az Egyház megújulásának forrása az imádat megújítása

Az imádás

Az imádás (görögül proszkünészisz, ‘leborulás’, latinul adoratio, ‘csókkal illetés’) az egy igaz Istennek járó legfelsőbb fokú tisztelet, a vallásosság erényének fő cselekedete, a teremtett és megváltott ember legelemibb erkölcsi kötelessége, melyet a mandatum magnum (Mt 22,34–40) ír elő.

7 Minute