Az áldozatbemutatásának helyét, az oltárt megfosztottuk díszeitől. A szent negyven nap idején a lila szín uralkodik a templomban, liturgiában. Mindez lelki összesze dettségre, bűnbánatra akar hangolni. A nagyböjt felkészít a húsvét méltó megünneplésére, s egyben a jó keresztény életre. Ez azonban harc árán születik. A felismert bűnök legyőzéséhez lemondással, imával és jótettekkel esdjük le Isten kegyelmét.

Bár a nagyböjti fegyelem külső formájában gyökeresen megváltozott, de lelki tartalmában megkívánja a bűnbánatot, az őszinte megtérést és a kiengesztelődést. Magunkra vesszük a mulandóság külső jelét, hamut szórunk fejünkre, hogy lélekben teljesen megújuljunk.

A mai nappal, hamvazószerdával elkezdődik a nagyböjt. A Biblia tanúsága szerint a böjtölés mindig valami nagydolog előtt történik. Az Ószövetségben mielőtt Eszter királyné bement volna a királyhoz, hogy kegyet kérjen tőle a zsidó nép életben maradásához, szigorú böjtöt tartott. A mi Urunk Jézus Krisztus is mielőtt elkezdte volna nyilvános működését negyvennapos böjtöt tartott.

Ma, mi is negyvennapos böjti időszakba kezdtünk, mert hitünk legnagyobb eseményére, központi titkának megünneplésére készülünk: Jézus Krisztus kínszenvedésének, megváltó kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának a megünneplésére.

A készület miatt helyesebben ezt a szent időszakot a húsvéti előkészület szent negyven napjának kellene nevezni, nem pedig nagyböjtnek. Ugyanis a böjt kifejezés azt sugallja, hogy ezt az időszakot böjtöléssel szenteljük meg, böjtöléssel készülünk a húsvétra. Valóban böjttel is – a másik két dolog mellett. Mint hallottuk az evangéliumból, Jézus Krisztus, vallásos életünket egy hármas alapra helyezte: a böjtre, az alamizsnálkodásra és az imádságra.

De mi ez a három dolog és hogyan kell helyesen gyakorolni?

Bizonyára ismerős előttünk, hogy amikor a negyvennapos böjt idején Jézust a pusztában megkísérti a sátán, akkor először azt ajánlja, hogy változtassa a követ kenyérré, vagyis a böjtölés ellenkezőjére csábítja. De nemcsak Jézust, hanem mindannyiunkat. Mert a kenyér nemcsak élelmet jelent, hanem az ember anyagi jólétét: pénzét, vagyonát. Szüntelenül megvan a kísértés világunkban arra, hogy pusztán a testi jólétünkkel törődjünk. Pedig nemcsak teste van az embernek, hanem lelke is, amelyet épp úgy kell ápolni, mint a testét, ha nem jobban. Ugyanis a lélek az, ami elsősorban hasonlóvá teszi az embert az Istenhez. „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet” (Jn 6,63).

A közvélemény a böjtöt valami maradi, sőt egészségtelen dolognak tartja – annak ellenére, hogy évezredes hagyománya van, hogy nincs olyan vallás, melyben a böjtnek ne lenne helye. A böjt elsősorban valami táplálék vagy ital nélkülözését jeleni. Ennek az a lényege, hogy a böjt által az ember megtapasztalja teremtettségét, és kiszolgáltatottságát, hogy mindinkább ráhagyatkozzék Istenre. A böjt a test imája. A lelkünk imádkozik, s a testünk a böjt által vesz részt az imában.
Éppen ezért pusztán a böjtölés önmagában semmit nem ér. A böjtölés nem cél, hanem eszköz, az Istenhez való közeledésben. Most a nagyböjt során az előírások értelmében minden pénteken böjtölnünk kell. Igyekezzünk ennek a böjtölési gyakorlatnak tartalmat adni, ne csak azért elvégezni, mert az Egyház előírja, mint parancsot. Ha csak a külsőségek miatt tartjuk meg a böjtöt, akkor semmivel sem vagyunk különbek a farizeusoknál, akik a törvényben csak a törvény betűjét tartották szem előtt, nem pedig a szellemét. Vagyis mindenben eleget tettek a vallási törvények előírásainak – külsőleg. Belül azonban egyáltalán nem azonosultak vallásos tetteikkel. Ezért mondta Jézus rájuk: “Hasonlítanak a fehérre meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépek, de belül tele vannak a halottak csontjaival és mindenféle undokságokkal”.

A böjtnek, Isten iránti szeretetből kell fakadnia. Abból, hogy általa közelebb kerülünk az Istenhez. A böjt nem látványos cselekedet, hanem olyan, ami csak ránk és az Istenre tartozik.

Az elmélkedés elolvasható itt.