Székely János püspök Ferenc pápáról

Legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21)

“Az utóbbi időben sok kritikát lehet olvasni és hallani Ferenc pápáról, sokszor katolikusok körében is. Ezekre szeretnék reagálni néhány gondolattal.

Jézus megígérte, hogy a tanítványait, az egyházát a Szentlélek fogja vezetni: „elvezet titeket a teljes igazságra… megtanít titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent” (Jn 14,26; 16,13). Az egyház nem pusztán emberi intézmény, hanem Krisztus teste, mert az ő Lelke lakik benne (vö. 1Kor 12,12-13). Ezért az egyház által közvetített szentségek mindig hatékonyak, bennük a Feltámadt Krisztus kegyelme működik (vö. Jn 20,23), és ugyanezért az egyház sohasem tér le az Igazság útjáról, a Szentlélek megőrzi, hogy a történelem végéig Krisztus hiteles tanúja legyen.

Az egyház hitelességének és egységének egyik legfőbb garanciája Péter apostol és az ő utódai, a péteri szolgálat az egyházban (Mt 16,18; Lk 22,32). Minden pápát a Szentlélek vezet, hogy hit és erkölcs dolgában mindig tévedésmentesen vezesse Krisztus egyházát, és őrizze annak egységét. Mindazok a keresztény csoportok, amelyek a péteri szolgálatot elutasították, igen hamar önmagukon belül is megoszlottak (pl. az ortodoxia egyházai nemzeti egyházakra szakadtak szét, a protestantizmus egyházai sok-sok kisebb felekezetre). Ha a katolikus egyházon belül egyesek a pápa ellen fordulnak, pártokra szakadnak, akkor a Gonosz, a nagy Szét-dobáló (Diabolosz) elérte a célját.

Ferenc pápa prófétai üzeneteket közvetít felénk. Megválasztása után azt mondta: „Mennyire szeretnék egy szegény egyházat és egy szegényekért élő egyházat!”. Az életmódja puritán és egyszerű, és ezzel hívja az egyház többi vezetőjét is arra, hogy hasonlóképpen cselekedjen. Ferenc pápa arra hívja az egyházat, hogy lépjen ki a kényelmes, bezárkózó életstílusából, és menjen a perifériákra: a szegények, a szenvedők, a keresők felé. A prófétákat nem mindig könnyű meghallani, nem könnyű őket követni.

A családszinódus kapcsán Ferenc pápa nem dogmatikus újításokat kívánt bevezetni az egyház gyakorlatába.

Ezt a Hittani Kongregáció prefektusa, Müller bíboros teljesen világossá tette a szinódus után. Ferenc pápa arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyház a hit és az erkölcs igazságait ne másokat elítélve, hanem az irgalom és a szeretet hangján közvetítse a világ felé. A szinódus legfőbb üzenete a családok fontossága és védelme. A Szentatya arra buzdít minden plébániát, hogy alakuljanak családi csoportok, a családok segítsék egymást a szeretet útján.

A migráció kapcsán Ferenc pápa világosan megfogalmazta több alkalommal (pl. a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozón), hogy

minden országnak joga, szabadsága azt eldönteni, hogy hány bevándorlót tud befogadni, és ezt milyen módon teszi.

Szintén hangsúlyozta azt, hogy a bevándorlók kötelesek tiszteletben tartani a befogadó ország törvényeit, javait és biztonságát. Kiemelte, hogy fontos a bevándorlók befogadása mellett arra is ügyelni, hogy Európa társadalmainak rendje és biztonsága sértetlen maradjon. Egyébként ezeket az alapigazságokat az egyház mindig is vallotta. A Katolikus Egyház Katekizmusa részletesen kifejti, hogy mik a bevándorló vagy menekült kötelességei (KEK 2241). Az egyház nem egy zöldhatáron való tömeges bevándorlást tart helyesnek, és nem is egy külső hatalom által szuverén országokra rákényszerített betelepítést.

Ugyanakkor Ferenc pápa arra szólít fel minket, hogy legyünk befogadóak a rászorulóval szemben. A közel-keleti háborúknak (iraki háború, szíriai polgárháború, az ISIS által végrehajtott terrorcselekmények) kb. 1 millió halálos áldozata volt eddig. A menekültek száma a Közel Keleten kb. 4 millió. Afrikában a globális felmelegedés és a háborúk szintén emberek százezreinek, millióinak életét teszik lehetetlenné. A Földet a Teremtő Isten minden embernek ajándékozta. Mindannyiunknak kötelessége segíteni a valóban rászorulókon.

Fontos volna az, hogy Magyarország is befogadjon arra valóban rászoruló menekülteket. Ahogyan ezt megtettük az elmúlt években, amikor sok kopt keresztényt fogadtunk be (akiknek nagy része aztán nyugatabbra utazott tovább), úgy fontos volna ezt újra és újra felajánlani, megtenni. Fontos lenne a válságok okait megszüntetni. Fontos volna a menekülteket az otthon maradásban, a visszatérésben segíteni. Ennek a gondolatnak a jegyében épít a Kirche in Not segélyszervezet a Magyar Katolikus Egyház adományaiból és a magyar kormány támogatásából egy menekülttáborban iskolát.

Legyünk egyek az egyházunk iránti szeretetben, legyünk egyek a szegények szolgálatában, legyünk egyek a Krisztus iránti szeretetünkben és hitünkben!”

 

Létrehozva 2016. szeptember 26.