Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Elutasítod vagy kiiszod a poharat?

Legyen szó magánéletünkről vagy szakmai előrehaladásunkról, vannak bizonyos időszakok, amikor úgy tűnik, hogy minden összeomlik. Akármit teszünk, minden csak rosszabbra fordul. Lehet, hogy egy fontos cél eléréséért küzdő karrierünkről, vagy egy értékes kapcsolatunk megmentéséről van szó, úgy érezzük, eljött a vég. Az elménket elborító sötét színben látjuk a világot. Barátaink, közeli rokonaink mintha távolodnának, és magunkra hagynának minket a magány érzésével. Már csak idő kérdése, és bekövetkezik a borítékolható hajótörés.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az alternatív medicina újraszabályozását sürgetik

Bioenergetika, ezoterikus gyógymódok, homeopátia – ma még jogszabályi korlátozások nélkül alkalmazhatók ezek a magyarok körében is népszerű alternatív eljárások. Pedig semmilyen tudományos bizonyíték nincs rá, hogy hatékonyak, sőt arra sincs, hogy nem károsak. A Magyar Tudományos Akadémia ezért a szabályozás újragondolását sürgeti, hogy valóban biztonságban lehessenek a kuruzslóktól a betegek.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Rontáslevétel felsőfokon

Olvastam a hírekben, hogy négy év börtönbüntetésre ítélte és nyolc évre kitiltotta az országból a Veszprémi Törvényszék azt a román asszonyt, aki „jósnőként” több embert csapott be.

Kicsit tovább böngésztem, és rábukkantam az ország első online rontásvizsgálat szolgáltatását hirdető honlapra, ahol „A Rontásvizsgálatot több szakember szaktudása és a számmisztika, mint tudomány (sic!) megbízhatósága biztosítja”.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Böjte Csaba jubileumi jótékonysági koncertje – nem ajánljuk

FRISSÍTVE: Cikkünk kizárólag a koncert szervezési részét vette górcső alá, nem pedig az Alapítvány vagy Csaba testvér munkáját. A kifogásolt előadók helyett mások meghívásával kritikánk is okafogyottá vált volna. (2018.09.05) A szerk.

Nem az előadók személye a botrány okozója, hanem az általuk nyíltan felvállalt értékrend, melynek szellemében előadják majd a dalokat – többek között félezer ártatlan gyermek előtt, kiknek felnevelése, lelki tisztaságának megőrzése nem csak a nevelők, de az alapítvány és annak vezetőinek felelőssége.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Korunk prófétái

Péter pásztori megbízása

Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok a jó pásztor, aki életét adja juhaiért”, és utalt arra, hogy más juhai is vannak, a jövendő pogány-keresztények,  akkor  logikus,  hogy  a  pásztori  hivatal  nemcsak Péterre korlátozódik. A jövőben egyre növekvő nyájnak, a kis mustármagnak, mely az Egyház nagy fájává lesz, pásztorra van szüksége.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A gonosz lélek

„Átértek a tó túlsó partjára, a gadaraiak vidékére. Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. A sírboltokban lakott, és még lánccal sem tudták fogva tartani. Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Nincs mitől félnünk – csak a félelemtől?

1933-ban, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök mondta első beiktató beszédében: „Nincs mitől félnünk csak a félelemtől.” Ha akkoriban éltem volna, talán megkísértett volna, hogy azt válaszoljam: „Ó igen, könnyű azt mondani!” Rooseveltnek azonban igaza volt abban, hogy a félelem egy erős, lebénító érzelem, amely megakadályozhat egy ígéretes lehetőség kiaknázásában vagy akár annak megkísérlésében.

David Sanford barátom írt le öt félelmet, amelyek megfigyelése szerint a szakembereket gyötri:

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Szír-Malabár Katolikus Egyház szerint a jóga összeegyeztethetetlen a kereszténységgel

2014. 04. 05. 05. India

Az Egyház Doktrinális Bizottsága jelentést adott ki a „Jóga és katolikus hiedelmek” címmel. A gyakorlat kötelező az iskolákban. A hindu nacionalisták „megpróbálják kihasználni a jógát politikai és szektás céljaik elérése érdekében”. Az Egyház figyelmeztet, hogy ne tegyünk egyenlőségjelet a „jógából származó fizikai élmények és a Szentlélek működése közé”.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ős-felvilágosodás

Az emberiség bűnbeesése
Ádám és Éva bibliai története a mai, modern, felvilágosult, felnőtté vált ember számára legfeljebb egy régi keleti történet. Ennek ellenére el kéne gondolkozni azon, hogy ez a régi, bibliai történet mai történelmünk meglepő elemét mutatja.

2 Minute
Vatikáni dokumentumok

A keresztény elmélkedés néhány szempontja

Levél a Katolikus Egyház püspökeihez (1989)

BEVEZETÉS

1. Korunk számos keresztény emberében él a hiteles és elmélyült imádkozás megtanulásának a vágya, a sok nehézség ellenére is, melyeket a modern kultúra állít a csend, az elmélyedés és az elmélkedés felismert szükségletének útjába. Az érdeklődés, amely az elmúlt években az egyes keleti vallások és azok sajátos imádkozási formáihoz kapcsolódó elmélkedési módok iránt a keresztények között is felébredt, nem csekély jele a lelki elmélyedés és az isteni misztériummal való mély kapcsolat igényének.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A homeopátiás gyógyszer alig több mint placebo

A spanyol Egészségügyi Minisztérium szerint  „nincs tudományos bizonyíték”, hogy a természetes gyógymódok túlmutatnak a pszichés hatáson, bár úgy tűnik, hogy az akupunktúra segít az émelygés ellen.

REYES RINCÓN – Sevilla – 2011.12.28. – Az „El País” újság cikke alapján

Az akupunktúra hatásos lehet a kemoterápia mellékhatásainak kezelésére, de nincs bizonyíték arra, hogy segít a dohányzást abbahagyni vagy a testsúlyt csökkenteni.

6 Minute