Kategória: Evangelizáció
„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
Az én tanúságtételem – a jégtől a tűzig
Ez az én történetem, hogyan lettem egy unatkozó névleges katolikusból egy Jézus Krisztusért és katolikus hitemért lángoló katolikus.
Bölcsőtől fogva katolikusként születtem, és az 1-12. osztályt katolikus iskolában töltöttem. Az apácák nagyon jól megtanítottak minket a hitünkre. Azonban mindezen évek alatt Isten számomra egy nagyon távoli Isten volt, nem volt személyes kapcsolatom vele. Bár az apácák megtanították nekünk az imákat, soha nem imádkoztam egyedül, kivéve a vacsorai asztali áldást. Kulturális katolikus voltam, aki csak a szokásokat követte. Ez folytatódott egészen addig, amíg férjhez mentem és két gyermekem született. A férjem ugyanígy volt ezzel, és vasárnaponként a kötelesség mentalitásával mentünk a templomba, és egy egydolláros bankjegyet dobtunk a gyűjtőkosárba. A legtöbb katolikus, akit ismertem, ugyanolyan katolikusnak tűnt, mint én – kötelességtudó katolikusnak.
Meggyógyult a pap, aki felajánlotta életét a szexuális zaklatások áldozataiért
John Hollowell atya úgy döntött, hogy papi szolgálatának minden pillanatát Istennek ajánlja fel – hogy helyrehozza az egyházi szexuális zaklatások áldozatainak okozott károkat.
A reiki veszélyeiről
Riport Lynne Dickie-vel
Riporter: Kérlek, beszélj a reikivel kapcsolatos tapasztalataidról. Időnk van bőven. Arról hogyan kerültél bele, mivel találkoztál és hogyan jöttél ki az egészből. Tudom, hogy ez egy nagy téma, de vágjunk bele. Adj egy képet a hallgatóknak arról, honnan jöttél.
Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.
Megtért a sofőr, akinek egy katolikus házaspár megbocsátotta, hogy megölte három gyermeküket
Bár több mint 3 év telt el azóta, hogy Laila és Danny Abdallah három gyermeke életét vesztette egy szörnyű autóbalesetben az ausztráliai Sydneyben. Nem sokan felejtették el, hogyan néztek szembe a történtekkel, Istenbe vetett rendíthetetlen bizalommal.
Amikor a házaspár nyilvánosan megbocsátott a sofőrnek, Samuel Davidsonnak, az nemcsak ausztrálok ezreinek szívét hatotta meg, hanem az egész világnak példát mutatott a keresztény megbocsátásról.
Utam a papsághoz
Minden fiatalembernek hallania kellene Timothy Reid atya elhívásának történetét
Timothy Reid atya, a Szent József Főiskolai Szeminárium tagja akkor kapott elhívást, amikor a legkevésbé számított rá, és feltétlen odaadása örökre megváltoztatta az útját.
A Szent József Főiskolai Szeminárium (SJCS) YouTube-csatornájának bőséges és kitűnő katolikus kínálata között nem kevés interjú található papokkal és szeminaristákkal. Ezek a gyakran ütős tanúságtételek bepillantást engednek a katolikusoknak egy papi hivatás életébe és fejlődésébe, és segíthetnek jobban megérteni a felismerés folyamatát.
Szent ötletek
A szent ötletekkel növelni lehet képességünket az életszentségre, hogy átgondolt szándékokkal éljünk egy mélyebb hitet. Íme két pap, akik megosztották szent szokásaikat.
Fr. Donald Calloway, M.I.C., a Szeplőtelen Fogantatás Kongregáció papja, hivatásgondozó és a Máriás Tanulmányi Ház házfőnöke (Steubenville, Ohio).
Minden karácsonyi üdvözlőlapomra azt írom: „Máriás karácsonyt!”
Isten szeretete és a viszonzatlan szerelem
Minden úgy másfél éve kezdődött. Az ágyamon feküdtem, és azt kérdeztem Istentől, hogy mi értelme a szerelemnek. Éppen szakítottam a barátommal, ugyanis rájöttem, hogy egyszerűen nem tudom viszonozni a szerelmét. Kedveltem, sokat tanultam tőle, és mai napig hálás vagyok neki, de inkább csak egy barátomnak tartottam, mintsem a szerelmemnek.
A Carlo Acutisnak tulajdonított csoda
Mattheus története, aki Carlo Acutis közbenjárásáért imádkozott
ASSISI, Olaszország – Carlo Acutis boldoggá avatására 2020. október 10-én került sor, miután egy csodát tulajdonítottak az imáinak és Isten kegyelmének. Brazíliában egy Mattheus nevű fiú meggyógyult egy súlyos születési rendellenességből (annuláris pancreas), miután ő és az anyja kérték Acutist, hogy imádkozzon a gyógyulásáért.
Mattheus 2009-ben született súlyos betegséggel, ami evési nehézséget és súlyos hasi fájdalmat okozott neki. Nem tudott semmilyen ételt a gyomrában tartani, és folyamatosan hányt.
Az Élet és lélek sebeinek gyógyulása – Margaritha nővérrel
Ami nekem Új Húsvét után Új Pünkösdöt hozott
Az eredményeket és hatásokat szavakba önteni szinte lehetetlen. Az egész egy nagy csoda volt, máig tartó hatásaival.
Minden gondosan „egybevágott”, hogy feleségemmel –akiről nem igazán gondoltam volna, hogy egyáltalán részt venne velem egy lelkigyakorlaton – „véletlenül” rá tudjunk érni.
Dér Katalin tanúságtétele a Mária Rádióban
…Nem hívő családban nőttem fel, sőt, mondhatom kifejezetten ateista családban. Éppen ezért semmit nem hallottam a hitről, a keresztény
Egy Parkinson kóros beteg meggyógyult a szent sírjánál
Pontosan 10 évvel később, 2018. július 18-án Ricky Peterson (Kansas City, Kansas) ismét letérdelt Szent Mary MacKillop sírjára Sydney északi külvárosában, Ausztráliában, ezúttal hálaadó imát mondva a láthatóan csodás eseményért, mely megváltoztatta egy évtizede az életét.
Az 57 éves Peterson először a 2008-as ifjúsági világnap zarándokaként térdelt le a sírra, és felajánlotta imáját azért, amit soha nem fog elfelejteni: az első ausztrál szent közbenjárása révén Isten gyógyítsa meg őt a Parkinson-kórból, melyben kilenc éve szenvedett.
A tized fizetésének áldásai
MI A TIZED, MIRE JÓ?
A tizedet fogalmát röviden úgy lehetne meghatározni; hogy minden bejövő jövedelmünk 10 %-a, amit Istennek adunk. Az eredete ószövetségi: Ábrahám tizedet fizetett Melkizedek papnak (vö. Ter 14,18-20). Az Ószövetségben a papság és levitaság anyagi fenntartását biztosította, a zsidók számára kötelező anyagi szolgáltatás volt (vö. Lev 27,30-34; Szám18,20-29). Az Újszövetség idején is fennmaradt, az egész egyháztörténelmet végigkísérte, Magyarországon 1848-ig volt érvényben. A célja az Egyház történelmében hasonló volt, mint az Ószövetség idején, a papság és az egyház fenntartása.
A torinói lepel megtérésekhez vezet
A Lepel Központ megalapítása
„Úgy tűnik, hogy a lepelnek nagy pasztorális küldetése van, sok váratlan megtérést okozva,” mondja a dél-karolinai lepel központ alapítója, „különösen a fiatalok körében.”
„[Krisztus] Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él” (ApCsel 1,3)