Tanúságtétel

Tanúságtétel az Oltáriszentségről

Dr. Gál Péter atya osztotta meg velünk az alábbi tanúságtételt. Köszönjük. A szerk.

A feleségemmel 2020 októberében részt vettünk Gál Péter atya lelkigyakorlatán Leányfalun. Az utolsó napon az atya kihelyezte az Oltáriszentséget, és a csoport minden tagja egyenként odajárult és letérdelhetett egészen közel az Úr elé. Az én térdeim néhány éve nem valami jók, s tartottam a hosszas térdeléstől, de amikor sorra kerültem, könnyen ment.

2 Minute
Tanúságtétel

Tanúságtétel homeopátiáról 1.

Az egész egy banális hólyaghuruttal kezdődött, amire nem hatott semmilyen gyógyszer és nem tenyészett ki a vizeletből semmi, így célzott terápiát sem lehetett végezni. Több hete kínlódtam, az egyetlen, ami segített, hogy folyamatosan ittam és óránként WC-re jártam, még éjszaka is. Életem egyik legsötétebb és legzavarosabb korszaka volt, így megmagyaráztam, hogy nekem is biztosan pszichoszomatikus betegségem van, ami a mai korban annyira divatos.

7 Minute
Evangelizáció

Mit tesz Isten Európában?

Jól van, lőjetek le, ha unalmas vagyok. De van egy újabb puzzle darabkám, és már megint tűzbe jöttem ettől.

Hú, azt sem tudom, hol kezdjem. Talán kezdem egy 2009-es próféciával. Sőt előbbről kell kezdjem, bő 100 évvel. Ne haragudj, Talake, az ismétlésért, de muszáj, hogy minden érthető legyen. Szóval 1904-14 közt vagyunk és 3 prófécia hangzik el, 3 nagy embertől, Charles Parham-től, William Seymourtól és Maria Woodworth Ettertől, nevezetesen, hogy amit ők látnak, az a korai eső.

8 Minute
Tanúságtétel

A nap, amikor Isten belépett az életembe

 

John Riccardo atya csodálatos tanúságtétele

Ugye milyen fontosak lehetnek a csodák?

Az első emlékem a gyermekkorom birminghami (Michigan) Szent Név-plébániájának feszületéhez fűződik. Nem emlékszem, hány éves voltam, azt viszont tudtam, hogy Jézus meghalt értem, és hogy nekem erre az egész életemmel válaszolnom kell. Ez bizonyára nem egy tipikus első emlékkép, de egyáltalán nem volt tipikus a családom sem. Apám, John a Chrysler cég vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, egyszersmind hívő katolikus ember volt.

5 Minute
Tanúságtétel

Túlélte az abortuszt – most az Evangéliumot szolgálja

Nem mindennapi élettörténettel rendelkezik Josiah Presley: túlélt egy abortuszt, majd örökbe fogadták egy másik kontinensen, ahol megküzdött származásának történetével és megbocsátott. Jelenleg Istent szolgálja és Jézus szeretetét hirdeti.

Érthető módon Josiah-t ledöbbentette és mélyen megsebezte, amikor megtudta, hogy vér szerinti édesanyja el akarta vetetni. Sokáig csak végtelen haragot érzett születési családja iránt. A férfi eredetileg Dél-Koreából származik, de nevelőszülei amerikaiak. Jelenleg Oklahomában él.

3 Minute
Tanúságtétel

Életgyónás következménye

Az „Élet a Lélekben” szeminárium résztvevőjeként megtérő életgyónást végeztem 2012. március 4-én.

Mi az az életgyónás? “Felismerni és megbánni a bűn ördögi valóságát, amely el akar szakítani Istentől és az örök boldogságtól. Isten a bűnbánat szentsége által szívátültetést akar elvégezni rajtunk. Csak oda kell állnom elé és feltárnom a kőből való szívemet“- olvasható a lelkigyakorlatos munkafüzetben. (P. Ernst Sievers, W.V. )

8 Minute
Tanúságtétel

Az én tanúságtételem – a jégtől a tűzig

Ez az én történetem, hogyan lettem egy unatkozó névleges katolikusból egy Jézus Krisztusért és katolikus hitemért lángoló katolikus.

Bölcsőtől fogva katolikusként születtem, és az 1-12. osztályt katolikus iskolában töltöttem.   Az apácák nagyon jól megtanítottak minket a hitünkre.  Azonban mindezen évek alatt Isten számomra egy nagyon távoli Isten volt, nem volt személyes kapcsolatom vele.  Bár az apácák megtanították nekünk az imákat, soha nem imádkoztam egyedül, kivéve a vacsorai asztali áldást.  Kulturális katolikus voltam, aki csak a szokásokat követte. Ez folytatódott egészen addig, amíg férjhez mentem és két gyermekem született.   A férjem ugyanígy volt ezzel, és vasárnaponként a kötelesség mentalitásával mentünk a templomba, és egy egydolláros bankjegyet dobtunk a gyűjtőkosárba.  A legtöbb katolikus, akit ismertem, ugyanolyan katolikusnak tűnt, mint én – kötelességtudó katolikusnak.

11 Minute
Tanúságtétel

A reiki veszélyeiről

Riport Lynne Dickie-vel

Riporter: Kérlek, beszélj a reikivel kapcsolatos tapasztalataidról. Időnk van bőven. Arról hogyan kerültél bele, mivel találkoztál és hogyan jöttél ki az egészből. Tudom, hogy ez egy nagy téma, de vágjunk bele. Adj egy képet a hallgatóknak arról, honnan jöttél.

Lynne: Hát az okkultizmusba ott kerültem bele, amikor tenyérjóshoz mentem. Egy nővér, akivel együtt dolgoztam a kórházban azt mondta, hogy ha akkor elkezdem, még médium is lehet belőlem.

29 Minute
Tanúságtétel

Megtért a sofőr, akinek egy katolikus házaspár megbocsátotta, hogy megölte három gyermeküket

Bár több mint 3 év telt el azóta, hogy Laila és Danny Abdallah három gyermeke életét vesztette egy szörnyű autóbalesetben az ausztráliai Sydneyben. Nem sokan felejtették el, hogyan néztek szembe a történtekkel, Istenbe vetett rendíthetetlen bizalommal.

Amikor a házaspár nyilvánosan megbocsátott a sofőrnek, Samuel Davidsonnak, az nemcsak ausztrálok ezreinek szívét hatotta meg, hanem az egész világnak példát mutatott a keresztény megbocsátásról.

3 Minute
Tanúságtétel

Utam a papsághoz

Minden fiatalembernek hallania kellene Timothy Reid atya elhívásának történetét

Timothy Reid atya, a Szent József Főiskolai Szeminárium tagja akkor kapott elhívást, amikor a legkevésbé számított rá, és feltétlen odaadása örökre megváltoztatta az útját.

A Szent József Főiskolai Szeminárium (SJCS) YouTube-csatornájának bőséges és kitűnő katolikus kínálata között nem kevés interjú található papokkal és szeminaristákkal. Ezek a gyakran ütős tanúságtételek bepillantást engednek a katolikusoknak egy papi hivatás életébe és fejlődésébe, és segíthetnek jobban megérteni a felismerés folyamatát.

3 Minute