Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztényként a liberális világban

„Rút káosz szakad reánk, hallgasd meg felsíró imánk.” 1

Oswald Spengler A nyugat alkonya (1922) című történelemfilozófiai művében az emberiség fejlődését nem egy, a kezdetektől kibontakozó folyamatos fejlődési vonalként látja, hanem a különböző kultúrákat mint önálló, egyéni lelkülettel rendelkező egységeket írja le. Véleménye szerint a nagy kultúrák megszületnek, kibontakoznak, majd lehanyatlanak és meghalnak. Fejlődési fázisaik vázlatos azonossága  meglepő  összehasonlításokat  tesz  lehetővé. 

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A „kreatív horzsolódás” művészete

Nemrégiben olvastam az egyik közösségi portálon az üzleti tanácsadó, Tim Kight bejegyzését. Még soha nem találkoztam vele, de nagyra értékelem gyakorlati gondolkodását és azt, amire rávilágított. A bejegyzésében a „kreatív horzsolódás” erejéről írt, más szóval a nézeteltérés értékéről.

Kight kifejtette: „Ha különböző nézőpontjaink vannak és hagyjuk, hogy a kreatív horzsolódás által kipróbáljuk és tovább finomítsuk ötleteinket, jobb megoldásokkal állhatunk elő. ” Megfigyelései egyszerre régiek és újak is. Különösen napjainkat tekintve, amikor úgy tűnik, hogy eltávolodtunk az emberi párbeszéd művészetétől.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A celebség ,,kiégetheti” a lényeget

A ma emberét oly könnyen utolérő kiégés komoly probléma lehet a segítő hivatásban tevékenykedők életében. A sikeres színészek, zenészek, a celebvilág különböző szereplői – köztük még a papok is – szóba kerülnek abban az interjúban, amelyet Makkai László görögkatolikus lelkipásztorral, pasztorálpszichológiai lelkigondozóval készített az Új Misszió.

A siker nem véd meg a kiégéstől, nem véd meg attól, hogy összetörjön akár a sikeres ember is. De kiterjeszteném mindezt ránk, papokra is.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A mesterséges megtermékenyítésről – hideg fejjel?

 

Németh Gábor morálteológus, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodaigazgatója írását adjuk közre.

A történeti hagyomány szerint 431-ben, az efezusi zsinattal párhuzamosan Efezusban a piaci kofák is arról vitatkoztak, hogy Szűz Mária istenszülő-e vagy sem. Nos, az embernek az elmúlt hetek Magyarországában is hasonló érzése támadhatott, amikor nemcsak a médiában, hanem a mindennapi érintkezés során is a mesterséges megtermékenyítés volt a téma. Egy olyan kérdés, melyről azonban aligha lehet hideg fejjel, érzelemmentesen beszélni, mivel sok esetben a személyes érintettség az, ami véleményünket eleve befolyásolja.

6 Minute
Hitvédelem

A Halloweennel valami nincs rendben

A babona megmérgezi a felnőttek életét, akik azonban bevezetik gyermekeiket is az okkultizmus és az ezotéria csapdájába. Mátyás M. Gemma nővér a babona kerülését tanácsolja.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek karizmája, küldetése a betegápolás és a nevelés. Ez utóbbinak köszönhetően sokszor találkoznak szülőkkel és gyerekekkel, családokkal, akiknek megismerik életét, problémáit, nehézségeit. „A babona még ma is gyakran megjelenik a családok életében, sőt, sokszor jellemzővé, uralkodóvá válik” – mondja Gemma nővér. A szülők a keresztény hitnek és tanításnak ellentmondva érdeklődnek a könnyű és gyors sikereket ígérő, valóban azonban veszélyeket rejtő ezotéria iránt, olykor jósnőt is felkeresnek, a gyerekeket pedig Haloween partikra viszik. Aztán jönnek a bajok… Az évi Haloween-őrülethez közel aktuálisnak tartottuk a beszélgetést a babonákról és nemcsak. Józsa János interjúja.

10 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Még ötven év, és elpusztul a Föld megújuló természetierőforrás-készlete

 

„A világ természeti tőkéje rohamosan fogy, mert az emberiség a világot még jobban túlterheli, mint a magyarok Magyarországot. Ha ez a túlterhelés továbbra is fennáll, akkor ötven év alatt elpusztul a Föld megújuló természetierőforrás-készlete. Elpusztul – azaz vége. Ötven év nem olyan sok idő, tehát a helyzet drámai; messze nem véletlen, hogy a pápa aggódik, és megkongatta a vészharangot” – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Zlinszky János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Még mindig a dalai lámáról…

Nemrég rábukkantam Manka egy másik írására – fontos kiegészítésekkel az előző írásához (lásd az alábbi linken).

Kedves Olvasóim, akik olvastátok a dalai láma látogatására írt posztomat!
Egyik kedves barátom segítségével végre olyan tényeket és gondolatokat tárhatok elétek, amelyeknek tükrében nekem is sokkal világosabbá váltak bizonyos dolgok. Ez a kedves barátom, akit akkor nevesítek, ha ő ehhez hozzájárul – egy kiváló koponya -, egy mindkettőnk által látogatott levelezőlistán írta a következőket (az ő személyes engedélyével idézem).

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amikor elfelejtem, hogy bennem él Jézus

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20

Tekintetemmel a tömeget pásztáztam, kerestem az arcát. A gimnázium kórusával léptünk fel, és egy dolgot szerettem volna látni: hogy édesapám ott van a nézőtéren.

Nem mintha nem bíztam volna a szeretetében. Tudtam, hogy szeret, legalábbis azt hittem, tudom. Szó szerint éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa tíztagú családunkat. Ez bizonyítja, hogy szeret, nem?

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha az élet szünetre kényszerít

Mindannyian ismerjük a tévénken, a számítógépünkön, vagy az okostelefonunkon levő ’szünet’ gombot, amikor egy videót nézünk. Néha maga az élet nyomja meg a ’szünet’ gombot, akár akarjuk, akár nem. Legtöbbször nem akarjuk. De megtanultam, ha épp ez történik, az különleges lehetőséget kínál arra, hogy egyet visszalépjünk és felmérjük jelen helyzetünket, hol vagyunk most, merre haladunk, vagy legalább, mit gondolunk, hogy merre haladunk.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A populáris kultúra korrupciója a nyelvben és a logikában

Az elmúlt években mind a nyelv, mind a logika kulturális korrupcióját tapasztaltuk meg, egy olyan korrupciót, ami egy olyan útra visz bennünket, amely a hitetlenség szándékos felfüggesztését igényli a navigáláshoz.

A történelem során a nyelv használatát úgy fejlesztették, hogy strukturált és hagyományos módon elősegítsék az emberi kommunikációt a szavak használatával. A nyelv az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy egyszerű és összetett fogalmakat kommunikáljunk, értékeljük egymás gondolatait és véleményét, kifejezzük a valóságot és a képzeletet, és másképpen fessünk képeket a körülöttünk lévő világról és arról, amit a jövőben elképzelhetünk. Ahogy sokan megjegyezték, a szavaknak jelentésük van, és az általunk használt szavak közös jelentésétől függően központi szerepet játszanak abban, hogy képesek vagyunk kommunikálni egymással. Amikor a szavak elveszítik jelentésüket, kommunikációnk természetesen kevésbé lesz értelmes, és a társadalom szenved ennek következtében.

12 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Pszichológusok Meseországa

Pszichológusok állásfoglalása a Meseország mindenkié c. mesekönyv kapcsán címmel jelent meg számos pszichológus nyilatkozata az ominózus mesekönyv mellett és dr. Bagdy Emőke pszichológus kollégájuk ellen. Bagdy Emőke korábban veszélyesnek nevezte a gendermeséket a gyermekek nemi identitásának kialakulására nézve.

Az aláíró pszichológusok mostani állásfoglalása hangsúlyozza, hogy „LMBTQI+ embernek lenni nem deviancia”, és a mesekönyvvel kapcsolatban kijelenti: „az értékek közvetítésén és a helyzettel való megküzdési módok bemutatásán keresztül a mesék éppen abban tudnak segíteni, hogy az olvasó eljusson egy saját, belső rendig” (kiemelés tőlem).

3 Minute