„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akitől nevét kapja minden nemzetség mennyben és földön, és kérem, hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva meg tudjátok érteni minden szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; és megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így mind jobban elteljetek Isten mindent átfogó teljességével.” (Ef 3,14-19)

Keresztény életem egyik legnagyobb kihívása az imádkozás. Hiába tudom, hogy erre kaptunk parancsot, biztatást, meghívást, sőt gyakran kényszerítve vagyunk rá, még mindig küszködök az imádsággal. Küzdelmem elsősorban három területre összpontosul.

Először is küzdök az összpontosítással. Miért van az, hogy amint lehajtom a fejem, hogy imádkozzam, szanaszét futnak a gondolataim? Ahelyett, hogy valóban Istennel kommunikálnék, azon töröm a fejem, mit főzzek ebédre, mit viseljek egy bizonyos alkalomra, vagy mikorra időzítsem a találkozást barátnőmmel. De olyan is van, hogy annyira fáradt vagyok, hogy a nyugodt légkör elálmosít, és elszundítok.

Második az állhatatosság. Küszködöm, hogy naponta kerítsek időt az Úrral való találkozásra.  Hányszor megtörténik, hogy a telefonom csipogása, vagy a kutyám jelzése miatt abbahagyom az imádkozást, vagy az utolsó percben ébredek, amikor hogy el ne késsek, ki kell ugranom az ágyból, és így teljesen imádkozás nélkül indítom a napot.

Végül imádságom tartalmával is küzdök, azzal, hogy mit és hogyan mondjak.

Istenhez fordultam megoldásért mindhárom területen. Segített! Ébresztőórámat korábbra állítom, így van időm találkozni az Úrral, mielőtt elindul a nap – ez segít a kitartásban. Leírom az imádságomat, így könnyebben koncentrálok, és segít a megfogalmazásban is. Négy elemből szerkesztem meg az imádságomat: dicsőítés, bűnvallás, hálaadás és közbenjárás.

Azzal kezdem, hogy dicsőítem Istent önmagáért, azért, Aki, mert az ő nagyságára koncentrálva, ezzel összehasonlítva, az én szükségleteim és problémáim összezsugorodnak. Ezután magamba nézek, és Isten szentségének és dicsőségének fényében azonnal meglátom bűnös voltomat.

Nem ostorozom magam vétkeimért, hanem csak megnevezem őket, és utána kifejezem hálámat Annak, Aki megbocsát, és megtisztít engem. Ekkor fogalmazom meg kéréseimet magamért és másokért.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. október 31.