Tanúságtétel

Hogyan mutatott rá egy meleg apa a progresszív katolicizmus hazugságaira

„Anya, miért váltatok el apával?” Már századszor kérdeztem meg. Megszoktam, hogy azt válaszolja: „Egyszerűen nem tudtunk tovább együtt élni.” De ezúttal nem ezt mondta. Úton voltunk a mosoda felé, és pontosan emlékszem, hol voltunk, amikor válaszolt.

„Mert az apád meleg.”

Ó, ezt tudom” – hazudtam, és próbáltam leplezni a döbbenetemet. Ezt nem tudtam. Kilenc éves voltam.

Ezt nem tudtam.

10 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tíz példa, melyben a tudomány bizonyítja, hogy az egyháznak igaza van, a kultúra téved

A kutatás folyamatosan bizonyítékot ad arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk a katolikus hit erkölcsi tanításait vészhelyzetben.
A katolikus hitet már régóta megkérdőjelezi a tudományos élet, a média és a kormány elit triumvirátusa. Ma is sokan úgy találjuk, hogy hitünket kihívás elé állítja a mindennapi élet – a szakmai karrier, a szülői lét és az, ahogyan élünk.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Homoszexualitás katolikus szemmel

Pár éve az USA cserkészszövetségének támogatását több cég is beszüntette, mert nem volt hajlandó vezetői megbízatást adni egy homoszexuális cserkésznek. Az egyik USA-beli szövetségi állam cserkészvezetői a szponzori nyomásra csak ennyit válaszoltak: “A gyermekeink lelke nem eladó”.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Egy prominens, meleg ateista zavaros elméje a Világgazdasági Fórumon

(LifeSiteNews) – Yuval Noah Harari a modern politika egyik legbefolyásosabb alakja, de miért van ennyire benne? Ha megnézzük legfontosabb gondolatait és meggyőződéseit, akkor kezdjük látni motivációját.

A jeruzsálemi Héber Egyetem Történelem Tanszékének oktatójaként Harari a történelmet, a filozófiát és a biológiát használja fel elmélkedéseiben, melyek szerinte a világot napjainkban érintő legfontosabb globális kihívásokról szólnak, és arra törekszik, hogy a közbeszédet ezekre a kérdésekre összpontosítsa.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Amikor katolikusként ki fogok jönni az ökumenikus istentiszteletről

Luther Márton, az első reformátor halálának évfordulóján elgondolkoztam azon, hogy kivel is imádkozom én együtt, amikor évről évre január harmadik hetében az ökumenikus imahéten a keresztények egységéért kulcsolom imára a kezemet. Debrecenben a református, az evangélikus és a baptista templomokat látogathatjuk meg görögkatolikus testvéreimmel, akikkel nem szorulunk rá az egymással megélt ökumenéra, hisz mindketten katolikusok vagyunk. De milyen reformátusról beszélünk? És milyen evangélikusról? Milyen baptistáról? Biztos, hogy mindegyikükkel megélhetem az ökumenizmust? Nem! Nem! És nem! Mindegyikükkel nem!

Családvédelem

Már 13 éves gyerekek is a közösségi finanszírozást választják a ’nemváltó’ műtétekhez

(LifeSiteNews) – Az elmúlt néhány évben egy egész iparág alakult ki, melynek célja, hogy transzgender kiegészítőkkel lássák el a gyerekeket, hogy kielégítsék – és felpörgessék – a nemváltoztató termékek iránti keresletet. A nemváltás gondolatára a kortársak vagy az internetes transzhírességek által rákattant gyerekek a szüleik tudta nélkül rendelhetnek online „mell laposítókat”, melyek ellapítják a mellet, vagy „pakolásokat”, melyekkel a lányok pénisszel „mutatkoznak” anélkül, hogy szüleik tudnának róla. Az internetes influenszerek oktatják a gyerekeket, hogyan hazudjanak szüleiknek, vagy hogyan vegyék rá az orvosokat, hogy írjanak fel nekik hormonokat; egy új alkalmazással kevesebb, mint havi 100 dollárért juthatnak a nemi zavarban szenvedő gyerekekek hormonkezeléshez.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A másik egyház

Csak úgy záporoznak a hírek az újabb „egyházi” forradalomról: a német szinodális (tév)út túlnyomó többséggel szavazott a női papság szükségességéről, a fogamzásgátlás támogatásáról és a homoszexualitással kapcsolatos tanítás „magiszteriális tisztázása és a homoszexualitás újraértékelése” érdekében. Ezek ugyan csak a konstanssá vált német forradalom hírei, amellyel szemben az elmúlt években már sokunkban kifejlődött némi immunitás, de hiba lenne nem figyelni a német szélirányra, mert hamar elérkezik hozzánk is az általuk lehelt ájer.

5 Minute