Imáink

Újévi fohász

„Hamarosan felvirrad az újév első reggele, és ilyenkor az emberek, amikor felébrednek, arra gondolnak, hogy vajon mit hoz nekik a

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ég kapuja

Janus a legősibb római istenek egyike, akit évszázadokon át töretlen tisztelet övezett.  Antik források szerint Rómában, az Argiletum út mentén álló szentélye mindössze két kapu volt, amelyeket kinyitottak, ha Róma háborút viselt, és bezártak békeidőben. A kapuk ritkán voltak zárva, mert a hatalmas kiterjedésű birodalom gyakran viselt háborút valamelyik szomszédjával. Augustus császár például büszkén emlékezett meg arról, hogy uralkodása alatt a szenátus háromszor is elrendelte a kapuk bezárását.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Bár tudnánk

Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.”  (Zsid 4,15-16)

Ezt kérem nektek erre a karácsonyi-újévi időszakra:

Bárcsak felismernétek az Úr Jézus szelíd irgalmasságának akárcsak egyetlen felvillanását is! Mert az Úr irgalmának egy cseppje többet ér, mint egy óceánnyi vigasztalás a világtól.

4 Minute
Olvasnivaló

Ballag már

Ballag már az esztendő,vissza-visszanézve,nyomában az öccse jő,vígan fütyörészve.Beéri az öregets válláról a terhetlegényesen leveszi,pedig még csak gyermek.Lépegetnek szótlanuls mikor éjfél

1 Minute
Olvasnivaló

Szeret vagy használ?

János foggal-körömmel ragaszkodik Mártához. Zokogva könyörög neki, hogy soha ne hagyja el. Megesküdteti, hogy mindig együtt lesznek. Mert ő nagyon szereti és tönkremegy Márta nélkül.

Nagyon szereti vagy nagyon fontos neki, hogy használhassa?

3 Minute
Olvasnivaló

Én jelen vagyok, amikor…

Én jelen vagyok, amikor egyedül vagy.
Én jelen vagyok, amikor elveszettnek érzed magad.
Én jelen vagyok, amikor elhagynak téged.
Én jelen vagyok, amikor úgy gondolod, valami nem megy tovább.
Én jelen vagyok, amikor kétségbeesett és szomorú vagy.
Én jelen vagyok, amikor félelem és szorongás tör rád.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Laza Katinka?

Milyen furcsának találnák azt, ha valaki azt mondaná ARANYOS KATINKÁNAK, hogy minek jár le hajnalok hajnalán úszni az üres medencéhez, amikor nincs is ott az edzője. Ő azonban jobban tudja, mint mi, hogy a várható eredmény milyen szoros összefüggésben áll a befektetett munkával.

3 Minute
Olvasnivaló

Kis templomi illemtan

Rövid írásomat elsősorban katolikus Szentmiséken résztvevőknek szánom. Mivel Krisztusban testvérek vagyunk,  engedjétek meg, hogy tegező formában szóljak hozzátok.

4 Minute
Tanúságtétel

Egy zarándok a pálos 70-ről

 

Solus cum Deo solo – Egyedül az egyedüli Istennel

Egy zarándok a „pálos 70”-ről

Közelgett a harmincötödik születésnapom. Zsákutcában éreztem az életem — minden szempontból.  edül, mert azt már végképp nem tudnám elviselni. Ennek ellenére valahogy úgy alakult, hogy a családom és a barátaim mindvalahol távol voltak azon a hétvégén. Teljesen egyedül maradtam. Ekkor találtam rá a Pálos 70-re. Elmentem, és büszke voltam magamra, hogy megoldottam, amit az Istennek látszólag nem sikerült.

3 Minute
Olvasnivaló

Ne vállaljuk túl magunkat

Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” (Péld 29,25)

Bevallom: nem vagyok egy konyhatündér. Pár éve mégis úgy éreztem, igent kell mondanom egy cserebere sütögetésre.

Igen ám, csakhogy fogalmam sem volt, hogy kell aprósüteményt sütni. Pontosítok: nem tudtam hogyan kell őket szép, egyenletes, egyforma alakúra készíteni, nem beszélve az ízükről, meg az ünnepi csomagolásról.

Visszanézve igazságtalan dolognak tartom, hogy a többiek az én sütijeimet kellett, hogy hazavigyék, én meg az övéikben gyönyörködhettem itthon. Az ő sütijeik olyanok voltak mint szépen csomagolt, tökéletes formájú kerámiadíszek. Az enyémek meg? Mint megkeményedett gyurmafigurák a gyűrött csomagolópapírban.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A gazdag ifjú

Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Mt 6:1-4)

Kell-e örülni, hogy egy gazdag ember eladományozza vagyonának 99%-át? Persze, ha ez azt jelenti, hogy Isten felé fordul. Jézus nem azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy add oda mindened. Hanem, hogy add el, és kövess engem! (Mt19:26, Mk10:21, Lk18:22)

4 Minute