Várakozva, vágyakozva
„Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.” (És 64,3) (KG)
Nem ismerek olyan embert, aki szeret várni.
Műszakilag fejlett világunk arra tanít, hogy nem kell várakozni. Hogy mást ne mondjak, pillanatokkal az után, hogy megosztottad a szociális médián, már az egész világ láthatja a képeket, amiken a barátnőddel ebédelsz.
A házasélet három hazugsága
„(A szeretet) mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” (1Kor 13,7-8a)
Ismerem a nem működő kapcsolatok szívhasogató reménytelenségét. Az egymás mellett létezést. A hangtalan feszültséget. A könnyeket.
Házasságom első 5 éve nagyon nehéz volt. Összekerült két bűnös ember, ki-ki a maga hátizsákjával, irreális elvárásaival, igen erős akaratával.
“Tudd, mi helyes, és járj el helyesen”
Az igaz elvek olyanok, mint az igaz tények, vagy mint a fizikai tárgyak: létező valóságok, melyekbe sokkal inkább beleütközik az ember, mintsem kitalálja őket. Az emberi életeket az igaz elvek vezérlik még akkor is, ha sokan saját pusztulásukra nem hisznek bennük. Akik tiszteletben tartják az igaz elveket rendszerint prosperálnak, akár földi, akár természetfeletti értelemben, mert a valóság szerint élnek. Akik tagadják az igaz elveket, azok olyanok, mint az őrültek, akik azt hiszik tudnak repülni, és kilépnek az ablakon.
Keresztényüldözések a Római Birodalomban
Kovács Ervin Gellért premontrei atya előadása, mely 2016. október 26-án hangzott el a pesti ferencesek közösségi termében.
Egy csepp derű
Az alábbi esetet a nemrég elhunyt Angelica anya, a nemzetközi EWTN televíziós hálózat világhírű alapítója írja le visszaemlékezéseiben:
Mindig jól szórakozom azon, ahogy az Úr időnként kijózanítja az embert a gőgjéből. Néhány éve egy jótékonysági vacsorán vettem részt Washingtonban. Nagyon elegánsan öltözött társaság volt, mindenki szmokingot, estélyi ruhát viselt; csak néhány embert ismertem közülük.
Elvárások felállítása egy csapat számára
Egy vezető fontos, de gyakran elhanyagolt szerepe, a csapattal szembeni elvárások felállítása. Ez magába foglalja az egyéni elvárásokat, mint például a teljesítményt, termelékenységet, célkitűzést, de vonatkozhat a szervezeti elvárásokra is, kezdve az értékesítéstől és jövedelmezőségtől, a testületi küldetésig és értékekig.
Beer Miklós: Egyházszakadás jöhet, ha korunk farizeusai így folytatják
A váci megyéspüspök szókimondó interjúkötetben vallott bátor nézeteiről, most jött ki a nyomdából a tabumentes dialógus folytatása. Ennek apropóján beszélgettünk a katolikus főpásztorral.
Jézusnak nem egy munkás kell, hanem én magam!
Beszélgetés Kajtár Edvárddal, a Pécsi Székesegyház plébánosával.
Rózsafüzér az angyalok tiszteletére
(kilenckilencedes)
FELÉPÍTÉSE:
(A kereszt helyén Szent Mihály érem található)
Bevezetés (1 szem)
9 kilenced (9-szer 1+9 szem)
Melyik az igazi egyház?
Fulton J. Sheen érsek gondolatai
Ha nem lennék katolikus, és az igazi egyházat keresném ma a világban, akkor azt az egyházat keresném, amelyik nem tetszik a világnak; más szóval azt az egyházat, amelyet gyűlöl a világ. Azért tennék így, mert ha Krisztus ma bármelyik egyházban jelen van, akkor bizonyosan éppúgy gyűlölik, mint földi életében.
Fogadjátok el egymást!
Portréfilm Somos László kaposfői plébánossal „A gyöngék gyámolításának kétezer éves múltja van, s ennek a programnak a világ végéig kell
Mikor az élet súlya megnyomorít
„Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” (Lk 13,12-13)
Hallotta a hangját, de nem látta. A környező tömeg eltakarta előle. Teste hajlott volt, nem tudott felegyenesedni, nyakát nyújtva próbálta megpillantani. És akkor Ő váratlanul magához hívta.
El tudom képzelni, mekkorát dobbant az asszony szíve, majd lassan megindult előre a zsinagógában. Vajon miért szemelte ki Jézus éppen őt? Nyomorékságával akar példálózni? Vagy nyilvánosságra hozza legmélyebb fájdalmát, legsötétebb titkait?