Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (8)

Ha a valóság talaján akarunk maradni, számolnunk kell azzal is, hogy a felnőttkorban keresztségre, elsőáldozásra jelentkezők nagyobbik részében egyáltalán nincs igény arra, amit a fentiekben részletesen tárgyaltunk. A jelentkezők nem ezt kérik és várják az egyháztól, ők egyszerűen csak „meg szeretnének keresztelkedni.”

Meg kell értenünk, el kell fogadnunk, hogy az ő szempontjukból igazuk van. Nekik egészen más fogalmaik vannak a hitről, az egyházról, a szentségekről, ők másképpen látják a dolgokat. Nem utasíthatjuk el őket, hiszen jószándékkal közelednek! Ugyanakkor méltatlanul, formálisan nem szolgáltathatjuk ki a szentségeket sem! Súlyos probléma, mellyel szinte naponta találkozunk. Mit tegyünk? Csak egyetlen elfogadható megoldás van: Fel kell ébreszteni bennük az igényt az igazi, mélyebb keresztény élet iránt.

11 Minute
Vatikáni dokumentumok

A marxista felszabadítási teológia összeegyeztethetetlen a keresztény hittel

A felszabadítás teológiájának veszélyeire, főleg a keresztény közösségekkel kapcsolatos súlyos következményeire hívta fel a figyelmet XVI. Benedek pápa a brazil püspökökkel történt szombati találkozóján.

A pápa emlékeztetett, hogy [2009, a szerk.] augusztusban volt a 25. évfordulója a Libertatis nuntius című dokumentum megjelentetésének, amelyben a Hittani Kongregáció állást foglalt a felszabadítás teológiájával kapcsolatban. Ebben különösen is figyelmeztettek a marxizmusból átvett állítások és módszerek veszélyeire.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amikor úgy érzed, láthatatlan vagy

„Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen.” És 40,26 (KG)

Hat hónapja voltunk szülők, mikor apósom elhunyt. Ha behunyom a szemem, még mindig magam előtt látom a jelenetet, amikor megtudtuk a hírt. Öt nemfogadott hívás. A férjem a kocsifelhajtón állt, s újra meg újra ezt mondta a telefonba: „Az nem lehet. Az nem lehet.”

Tudtam, mi történt.

3 Minute
Olvasnivaló

Szégyen, hogy nem használjuk többet a gyógyító erőt

Michael H. Brown interjúja José Antonio Fortea atyával

A madridi exorcista beszámolója az okkultról, a démonokról, az Egyházi bürokráciához kapcsolódó válságáról

Az interjú fő téma köre az angyalok és a démonok. Interjút készíthettem az Alcalá de Henares-i egyházmegyéből való jól ismert ördögűzővel Jose Antonio Fortea Cucurull atyával. A Camillas Pontifical Egyetemen írt diplomamunka témája is az „Ördögűzés napjainkban” címet viselte. Ezen kívül szerzője az Interjú egy ördögűzővel című könyvnek is. Így ő az az ember akinek bizonyos kérdéseket feltehetek. 

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (23)

23. FEJEZET

A KIMONDHATATLAN, KÁROMLÓ GONDOLATOK

       1. Az előzőkben hallottuk, hogy az elvetemült gyökérnek, vagyis anyának, ugyancsak elvetemült szülötte van: a mocskos kevélységet értem az „anyán”, a magzaton pedig, amelyről jobb nem is beszélni, a káromlást.

       Azért kell előhozakodni vele, mert nem akármilyen ellenfél, hanem minden másnál sokkal ádázabb ellenség. És a legrosszabb az, hogy nem lehet egykönnyen kimondani, megvallani vagyis kipellengérezni a lelki orvos előtt. Éppen ezért sokakban sokszor kétségbeesést, reménytelenséget okozott, azaz mint a féreg a fában, minden reményüket felőrölte a szentségtelen.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Újonnanszületés

„Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.”

Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” 

Evangelizáció

“Most belépsz a missziós területre”

Mi jut eszedbe, amikor azt a kifejezést hallod, hogy ’missziós terület’? Általában egy távoli vidékre gondolunk, idegen kultúrájú emberekkel, akik számunkra ismeretlen, furcsa nyelven beszélnek. Gondoltál-e valaha úgy a missziós területre, mint ahol az irodádból kilépve találod magad, vagy mint az emberekre, akikkel a következő üzleti hívásod során kerülsz kapcsolatba?

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (6)

6. 1. Az elmaradozó gyerekekért

Minden plébánián gondot jelent, hogy elsőáldozás után a gyerekek egy része, gyakran a nagyobb része elmarad a hittanórákról, sőt a templomból is. A jelenség okai összetettek, hitoktatásunk fogyatékosságaitól kezdve a szülői érdektelenségen át a kialakult rossz helyi szokásokig rengeteg minden közrejátszik benne.

Az esetek nagy részében azonban nem hitetlenségről, a hit elvesztéséről, nem is az egyházzal való tudatos szakítás szándékáról van szó, hanem nemtörődömségről, a dolgok félreértéséről, egy kialakult hibás szokás követéséről. Sokan így gondolkodnak: „Miért járjak, hiszen voltam már elsőáldozó? … A többiek se járnak … majd újra megyek, ha bérmálkozni akarok…”

19 Minute
Hitvédelem

A harag előbb-utóbb gyűlöletté válik

A gyilkosság sokkal előbb kezdődik, mint hogy agyonütjük egymást, és a gyökerek sokkal mélyebben vannak, mint az látható lenne.

Hol kezdődött az, hogy az ember képes gyilkolni? Ott, amikor nem vette tobbe komolyan, hogy Isten Isten, az ember ember, és a Teremtő uralkodik a teremtményein. Ő akart Istenné lenni – emlékszünk a tegnapi igéből, ezt ígérte a kísértő az embernek -, ő akar uralkodni a többieken.

9 Minute