KHM

Isten és a Loch Ness-i szörny

Ateisták gyakran úgy gondolják, hogy az Isten létével kapcsolatos bizonyítás terhe a teisták vállát nyomja. Antony Flew 1976-ban „The Presumption of Atheism” (Az ateizmus vélelme) c. nagy hatású esszéjében adott például hangot annak a meggyőződésének, hogy az ateizmus az alapállapot, ezért csak erős ellenérvek alapján hihet valaki Isten létében. Flew szerint az ateizmus a biztos talaj, Isten létében hinni viszont kockázatos intellektuális pozíció. Biztonságos abban hinni, hogy vannak a világban emberek, kutyák, macskák, oroszlánok, tigrisek, fák és virágok. Abban is biztonságos hinni, hogy vannak elektronok, protonok és apróbb részecskék.

Harag és könyörület egy személyben?

Nehéz elgondolnunk Istenről, hogy egyszerre képes lenne haragudni és könyörülni. Mivel bennünk ez a két indulat legtöbbször elválik egymástól (ha haragszunk, nem érzünk irgalmat, ha irgalmat érzünk, nem haragszunk), Istenről is azt feltételezzük, hogy vagy haragszik, vagy könyörületes, de a két indulat egyszerre nem lehetséges benne. Vagy a haragvó Isten létezik, vagy az irgalmas Isten; a kettő együtt azonban nem. Pedig de, és ezt Jézus halálára emlékezve különösen fontos megértenünk. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében ezt a két indulatot – a haragot és az irgalmat – tulajdonítja Istennek, amikor arról ír, hogy bár a harag fiai voltunk, Isten megkönyörült rajtunk. Bár haragudott, megkönyörült. Az Efézusi levél 2. részének elejéről következik egy idézet:

Napirendünk, ami sosem tölt el elégedettséggel

„Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket. (Mk 3,14-15)

Tudtam, hogy boldognak kellene éreznem magamat. Annyi mindent felsorolhatnék, amiért hálás lehetek. Mi hát ez a csalódottság-érzés, ami őszinte perceimben ott hullámzott a felszín alatt? Elcsendesedtem, és elszomorodtam.

Az inklúzív király és a másik

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a poszt-keresztény, haladó szemléletű nyugati kultúra az inkluzivitással méri a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, az elfogadhatót és az elfogadhatatlant. Az ölelés jó, a kirekesztés rossz, a befogadás erkölcsös, a határhúzás erkölcstelen, az igen helyes, a nem helytelen, a nyitottság erény, a zártság gyengeség.

Emlékszünk még a Pink Floyd 1979-es rockoperájára, amelyben a tanár intése és az édesanya féltése újabb és újabb téglák a böszme nagy falban, amely a szívünk és az életünk köré épül? A fal óta eltelt haladó évtizedek másról sem szóltak, mint a falak lebontásáról. A megálmodott új vízió inklúzív, éppen csak a falakat rekeszti ki az életünkből. A kereszténységből is, ha magát a kereszténységet nem tudja kirekeszteni.

Ma is rendelkezésünkre áll Isten ereje?

„Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.” A nép rá is hagyatkozott Hiszkijának, Izrael királyának szavaira.” (2Krón 32,7-8)

Az erő vonzó tulajdonság. Erős akarat. Erős karok. Erős állkapocs. Erős érzelmek. Csodáljuk őket. Szeretjük azokat a filmeket, amelyekben erős hősök szerepelnek. Szívesen követjük erős atléták versenyét a tévében. Felnézünk az erős vezetőkre.