A Gordon-módszerről
(egy levelezőlistáról)
Gordonnal kapcsolatban néhány-két észrevétel:
- Szerintem értékes, hogy pl. a nyitott odafigyelésre/meghallgatásra (active listening), megértésre törekvésre nagy hangsúlyt fektet.
- Az is értékes, hogy az alapvetően nem konfliktusra, hanem békére törekszik.
- Azt is értékesnek tartom, hogy az ún. Én-közlésekre (I-messages) is odafigyel, vagyis az eseményekre történő belső reflexióinkat osszuk meg a környzetünkkel.
Jim Murphy: Maradjatok énbennem!
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos találkozója (2018, Miskolc)
Szent Kalkuttai Teréz anya „ 8 parancsolata”
1. Amit évek hosszú során felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs.
2. Ha valakinek segítesz, az emberek haragudni fognak rád.
Bubnó Tamás: egyházzenei idegengyűlölet?
Huh, hogy mennyire ellenszenvesek a maguk művészetét oly nagyra tartó művészek, akik minden mást megvetnek.
Miközben olvastam a véleményét, határozottan olyan érzésem támadt, hogy voltaképpen vissza akarja állítani az ószövetségi Levita rendet: A liturgiában énekelni csak a szakavatott, megfelelő diplomával rendelkező, kiválasztottak által vizsgáztatottak énekelhetnek, akik egy bizonyos művészeti irányt képviselnek.Mindenki más hallgasson, mert csak profánra képes. Komolyan: ez egy második papság. Mint a leviták.
Tekintetemet Jézusra szegezem
„Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre.” (1Pét 1,6-7)
Mindegyikünknek vannak problémás időszakaink, amikor mintha „tűzben égne” az életünk. A te életed tüzét milyen üzemanyaggal táplálja Isten, miközben Jézust akarja nyilvánvalóvá tenni benned és általad?
Jim Murphy: Jézus maga az Élet!
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos találkozója (2018, Miskolc)
Vér nélküli vérszerintiség
Nagy nap ez a mai! Ez az első Örökbefogadási Világnapom. Érintetté váltam. Eddig fel sem tűnt ez a nap. Ám az idén tavasz óta másként pereg az idő. S a mai reposzt írása közben rádöbbentem, hogy napról-napra készítgetett el bennem mindent az Úr Isten, hogy végül számba adja a szavakat ujjbegyeimre adja a klaviatúra betűit.
Tegnap előtt láttam a Lányanya című filmet, ami egy örökbeadásról szól. Tegnap pedig elém került a kecskeméti inkubátorba tett baba története, akire többször gondoltam azóta is. Isten által vezetve így hangolódtam a mai napra, ami a mi napunk. Azoké, akik bátrak voltak felvállalni, elvállalni, bevállalni a legkülönösebb s z e r e t e t átélését.
Analóg pokol
Amit itt mondok, nehéz megérteni. Elvont és távoli, bármilyen életfontosságú. Ne magadat okold, ha nem érted. A nehézség magában a témában van. Csak dadogva tudok szólni róla, bár törekszem a világosságra. Ne okolj hát engem sem, kérlek. Igyekszem nagyon gondosan fogalmazni, ám az emberi beszéd törékeny.
Saját véleményemet mondom el, mint kutató teológus beszélek, tehát tévedhetek. Nagyon remélem, hogy álláspontom az Egyház hitének határain belül esik. Ha nem így volna, eleve visszavonom. Tudom, hogy az abszurdumig feszítem a nyelv határait. De kérlek, légy méltányos, és ne vesd el állításaimat csak azért, mert merészen fogalmazok. A jóindulatú olvasóhoz beszélek.
A gyerekek szentnek öltöztek Halloween napján
További bűbájos képek találhatók a Churchpop oldalán itt.
Ördögűzés egy generáció meggyógyításáért
Valami visszatérően kísérti a családodat? Mondhatni óramű pontossággal?
Észrevettétek már, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket mintha a generációk átadnának egymásnak, mintha vírusként vagy génként öröklődnének a családodon belül: például a megosztottság, depresszió, gúny, pénzügyi nehézségek, alkoholizmus, válás, különböző temperamentumok, bűnözésre való hajlam, anorexia, mentális betegségek, sőt az öngyilkosság?
Teli kezekkel… Imre atya írása
Amikor gyermek voltál és azt kérdezték tőled: „Hova mész?”, általában azt mondtad, hogy: „Haza”.
Amikor felnőtt fiatal voltál és azt kérdezték tőled: „Hova mész?”, a kérdést már mélyebb valóságokra értetted, ezért már nem tudtál rá olyan egyértelműen válaszolni. Abban a korban voltál, amikor épp felfedezted a nagyvilágot. Barátokat kerestél, új embereket ismertél meg, egy hivatás vagy foglalkozás után jártál, és az első szerelemmel találkoztál.
A szentségimádásról
P. Mateo Crawley belga misztikus szerzetes (1875-1960), Peruban született, és Jézus Szívének nagy apostola volt. Jézus Szíve gyógyította meg csodálatosan betegségeiből. Írt egy könyvet, amelyben Jézus és a lelkek párbeszédében igyekszik személyessé alakítani az Oltáriszentség imádását. Minden hónap első péntekére írt egy-egy szentségimádási elmélkedést.