Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az igazság nem középen van, hanem meghatározza a közepet

 

Minden közösségben vannak egyensúlyozók, akik leginkább arra ügyelnek, hogy a társaságban megjelenő vélemények két végpontjától egyenlő távolságra legyenek. Így akarják biztosítani, hogy ők és a csoport ne sodródjanak el az igazságtól. Ők azok, akik a politikában is mindig középen állnak és a konfliktusokban is a közvetítő szerepét igyekeznek betölteni.

4 Minute
Hitvédelem

A torinói eucharisztikus csoda

Torino: Az Oltáriszentség az egyház szentségeinek csúcspontját alkotja és ez már önmagában véve is csodálatos tett. Nem véletlenül nevezi Aquinói Szent Tamás „drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégségnek” az eucharisztikus lakomát. A századok folyamán – főként Európa országaiban – számos csodás esemény történt az Oltáriszentség körül.

A mintegy 60 ismertebb csoda közül a legtöbb – 20 – Franciaországban történt, 17 Itáliában, 11 Spanyolországban, de Belgium, Hollandia, Portugália, Németország és Lengyelország is magáénak mondhat eucharisztikus csodákat. A legrégibb csodaként tartják számon az itáliai Lanciano városban a VIII. században történt csodát. 

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Paisziosz sztarec tanításaiból

A bűn divatja Az elvilágiasult szellem Harc a lélek megszentelődéséért Az ítélkezésről A jó és rossz gondolatok harca Jog az ördögnek Kik a boldogok? Korunk embere Paisziosz-másképpen Önmegtartóztatás Az önzésről A szakmáról Szilárd alapokon álló házasság

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ki méltó (és elég okos ahhoz), hogy evangelizáljon?

Egy testvérem kifakadt egy levélben. Vele nem vitázom -alázattal elfogadom és terjesztem.

A teológusok mindenben találnak csontot, de nem mennek ki az emberek közé, mert még mindig nem fogalmazták meg elég pontosan a mondókájukat (persze mire megfogalmazzák, már nem lehet érteni, mert minden szóhoz 3 mondat magyarázat tartozik). Akik a világban vannak és találkoznak a problémákkal, azok meg nem pontosak, teológiailag hiányosak.

2 Minute
Olvasnivaló

Új utak az evangelizációban?

Egyházi misszió, ahol nem keresztelnek meg senkit

pán-amazóniai régióval foglalkozó őszi szinódus kapcsán nagyobb figyelem irányult az ezen a földrajzi területen működő egyházi missziók tevékenységére és tapasztalataira is, mint olyanokra, amik a teljes Egyház számára segíthetnek a Ferenc pápa által is szorgalmazott „új utak” keresésében.

Ilyen témában jelentetett meg riportot és interjút a katolikus teológus és újságíró José Manel Vidal tollából a portugál Periodista Digital, 2018 decemberében. A riport a Consolata Misszionáriusok nevű rend ún. Catrimani Misszióját mutatta be, amely 1965 óta működik az amazóniai régió brazíliai részén, a yanomami bennszülött törzs egyik faluja mellett [a cikkünk kezdőképe a yanomami törzs egy tagját ábrázolja].

10 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ez jön a transznemű forradalom után

A szexuális forradalmat folyamatként kell értelmezni, különben érthetetlenné válik. Azok, akik támogatják, soha nem lesznek elégedettek a jelenlegi fázisával. Mindig feszegetik a határt a következő aberráció felé. Kevesen kérdezik azonban, hogy mi lesz a következő új szexuális határ.

Senkinek sem szabad meglepődnie azon, hogy mi következik. Semmi sem zárható ki. Az egyetlen kivétel e szabály alól az, hogy a tisztaság és a szerénység visszatér. Az ilyen erkölcsi gyakorlatot lehetetlennek tartják — még akkor is, ha évszázadokon át látható volt a keresztény civilizáció idejében.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Légy férfi!

Szent Maximilian Kolbe szabályai az életről

Szent Maximilian Kolbe a kedvenc szentem. Igazi eucharisztikus életet élt misszionárius buzgalommal, sugárzó szentséggel és áldozatos szeretettel. De szentségi élete nem volt véletlen; egyik reggel sem ébredt fel szentként. Szentsége inkább az állandó lelki erőfeszítés eredménye volt, meghitt viszonyt ápolt Boldogságos Szűzanyánkkal, akit szíve mélyen szeretett, és égő szeretetet táplált Jézus Szent szíve iránt.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A grillezésről és Isten szeretetéről

Evangelizáció / Szeretet

Az egyik kedvenc időtöltésem a hús grillezése. Bár nagyon amatőr vagyok, a grillezett hús íze sokkal fenségesebb, mint a más módon elkészített húsé. A grillezés teljesen ellentétes a főzés perverz, modern formáival, melyek alig méltóak ilyen névre, mint például valaminek a felmelegítése a mikrohullámú sütőben. A grillezés egy folyamat és élvezet is egyben.

6 Minute
Imáink

Nyaralásból hazatérők imája

Számtalanszor tapasztaltam, hogy a felüdítő, pihentető szabadság, nyaralás után lehangoló monotóniával folytatódnak a mindennapok. Valahogy nem sikerült megőriznem azt a frissességet, amit a nyaralás alatt szereztem. Ha te is jártál már hasonló cipőben, vagy éppen szeretnéd ezt elkerülni, akkor velem együtt imádkozhatod ezt a pár mondatos fohászt.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

„Senki sem építhet más alapra, mint a már meglévőre, Jézusra”

 

Gerhard Müller bíboros kritikai dolgozata a készülő pán-amazóniai szinódus munkadokumentumáról.

Kritikai dolgozatot adott ki július 16-án Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa az október 6-a és 27-e között Rómában megrendezni tervezett, a pán-amazóniai régióval foglalkozó püspöki szinódus munkadokumentumáról (Instrumentum Laboris, rövidítve: IL). Ebben a bíboros részletesebben kifejtette azokat a kritikáit, amelyeket az olasz La Nuova Bussola Quotidiana katolikus híroldalnak július 11-én nyilatkozva is elmondott. Az alábbiakban Müller bíboros dolgozatát közöljük teljes terjedelmében, magyar nyelven.

13 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

7 mindennapi helyzet, amikor kérhetjük a Szentlélek ajándékait

A Szentlelket ajándékként kaptuk, mégis kevés figyelmet szentelünk Neki. Néha az ajándékok ismeretének hiánya okozza ezt, néha pedig egyszerűen csak megfeledkezünk róluk.A Szentlélek nem egy ősi, titokzatos lény.

A Lélek azért van itt, hogy felhatalmazzon, megvilágosítson és tanítson minket, hogy hogyan élhetjük meg hitünket a mindennapi világban.7 példát hozunk arra, hogy miként kérhetjük a Szentlélek segítségét mindennapjainkban.

4 Minute