Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Külön egyikünk sem okosabb

Szerkesztői éveim alatt a kedvenc időszakaim közé tartozott mindig, amikor kreatív csapatunkkal együtt megterveztük a következő kiadás címét és grafikáját. Ezekre az alkalmakra mindig a saját ötleteimmel indultam el, de minden találkozás után lenyűgőzve jöttem ki a kreatív szinergiák eredményeként. Amikor pedig egy-egy szám megjelent, nem volt kétséges, hogy egyben az egész többet ér, mint az egyes részek összege.

Egyik munkatársam fogalmazta meg: „Külön egyikünk sem olyan okos, mint együtt.” Ugyanis mindannyiunknak megvan a maga erőssége és szakterülete. Képesek vagyunk arra, hogy jó dolgokat hozzunk létre. Mégis, ha különböző embereket állítunk csapatba, akik lelkesen egyesítik erőiket és képességeiket, a jó munkából remekmű születhet.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az Oltáriszentség (2)

Az Eucharisztia előképei és nevei

Az Eucharisztia előképei

Remekművek megalkotói rendesen vázlatokban szokták előbb erejüket s képességüket kipróbálni és megmutatni. Isten is, mielőtt kiválóan kedves, csodálatos munkájának, az Eucharisztiának, Jézus Krisztus teste s vére szentségének megteremtésébe kapott, sok, szebbnél-szebb, színes képével rajzolta tele az Ótestamentumot. Azt lehet mondani, hogy az Ószövetség szent írása az Eucharisztiának valóságos képeskönyve. Csak néhány világosabb s könnyebben érthető képre hívjuk fel a figyelmet. Kitűnő anyagot szolgáltat mindmegannyi az elmélkedésre.

17 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Maria Simma: Élményeim a szenvedő lelkekkel (4)

Mi segít a szenvedő lelkeken?

A legértékesebb segítség kétségkívül a szentmiseáldozat, de csak annyiban, amilyen mértékben az elhunytak életük során hittek ebben. Itt is érvényes az a mondás, hogy ki mint vet, úgy arat. Egyébként a hétköznapi szentmisék is beszámítanak, nemcsak a kötelezőek, amelyeket vasárnap és ünnepnapokon tartanak. Természetesen nem mindenki tud hétköznap misére járni; az embernek van munkája, egyéb feladatai is, és első a kötelesség. De van, aki el tudna menni, anélkül hogy emiatt elmulasztaná egy másik kötelességét: pl. egy nyugdíjas, aki egészséges, időben fel tud kelni, közel lakik a templomhoz, de azt mondja: „Vasárnap kötelességem templomba menni, hétközben nem, tehát nem megyek”. Aki így gondolkodik, és ennek megfelelően cselekszik, annak a halála után sokáig kell várnia, amíg egy érte mondott szentmise a hasznára válik – hiszen életében sem tartotta sokra az istentiszteletet.

22 Minute
Olvasnivaló

Húsvéti beszélgetés Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket kérdeztük a húsvét üzenetéről és arról, hogy az ünnep hogyan illeszkedik a ma emberének életébe, illetve arról, hogy ezekben a vészterhes időkben mit adhat nekünk a hit és a szeretet. Bábel Balázst 1999-ben szentelték püspökké Kalocsán és az év június 25. napjától a kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érseke. Jelmondata: Pro regno Dei – Az Isten országáért.

5 Minute
Olvasnivaló

A gyónás nem csak fertőtlenít, hanem sebtelenít is

Kajtár Edvárddal, a liturgikus intézet vezetőjével beszélgetett a Magyar Kurír újságírója.

Honnan való a gyónás szentsége?

Krisztus maga rendeli ezt a szentséget, aki az apostolait bízza meg azzal, hogy e szentség felelősei legyenek. A feltámadás után mondja: „akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akinek pedig nem, az megmarad bűneiben.” Jézus az ember bűnöktől való szabadságát tűzi ki célul.

17 Minute
Családvédelem

Biden az „intézményesített gyermekbántalmazást” szorgalmazza

A nemváltoztató műtétet megbánó férfi azt mondja a Fox Newsnak, hogy Biden az „intézményesített gyermekbántalmazást” szorgalmazza

WASHINGTON, D.C. (LifeSiteNews) – Egy férfi, aki korábban nőként mutatkozott be, arra figyelmeztet, hogy a Biden-kormányzat törekvése, hogy megkönnyítse a gyerekek számára az úgynevezett „a nemi hovatartozást megerősítő gondozást”, ne más, mint „intézményesített gyermekbántalmazás.”

Walter Heyer március 31-én a Fox News műsorvezetőjének, Laura Ingrahamnak azt mondta, hogy „egyetlen gyermeknek sincs szüksége hormonblokkolóra, nem kell átváltozniuk”.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Szentlélek és a feltámadás

A szadduceusoknak, akik azért tévedtek, mert nem hittek a feltámadásban, ugyanis nem jól ismerték az Írást, Jézus ezt mondja: Nem az a baj, hogy nem ismeritek az Isten hatalmát, a Szentlelket? Az Írás szerint Isten felvéve a kapcsolatot Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, kinyilatkoztatta nekik szeretetét, intimitásába vonta őket. Milyen szeretet lenne Isten részéről, ha hagyná elpusztulni, megsemmisülni barátait, amikor megteheti, hogy örökké éljenek?

15 Minute
Linkek

1 százalék

A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ köszönetet mond azoknak a magánszemélyeknek, akik az elmúlt évben a személyi jövedelemadójuk egy százalékát az egyház részére ajánlották fel. Az idén is kérjük katolikus híveinknek és mindazoknak a támogatását, akik jövedelemadójuk egy százalékával segíteni szeretnék egyházunk hitéleti, karitatív és nevelő tevékenységét. Felajánlásukat a 0011 technikai számra tehetik meg, melyért előre is hálás köszönetet mondunk. (A132743)

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Fájdalommal és szeretettel korunk emberéről

„A nehézségek, amelyeket át kell élnünk, nagyon megterhelők és nagyon veszélyesek, de végső soron Krisztus fog győzedelmeskedni.” Korunkban az emberek többsége világi műveltséget szerez és nagy sebességgel száguld a világban. De mivel hiányzik az istenfélelem – pedig a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (Zsolt. 111 (110), 10) -, ezért hiányoznak a fékek, ám fékek nélkül a rohanás a szakadékban végződik.

29 Minute
Olvasnivaló

Nagypénteki gondolatok

Az alábbi mondatokat Maria Valtorta jegyezte le, aki megdöbbentően részletes látomások sorozata alapján írta meg Krisztus életét.

XII. Piusz pápa oly nagyra tartotta Maria Valtorta írásait, hogy egy pápai kihallgatás alkalmával azt mondta: „Adjátok ki ezt a művet úgy, ahogy van. Nem kell véleményt mondani arról, hogy eredete természetfeletti-e vagy sem; aki elolvassa, érteni fogja.” (L’Osservatore Romano, 1948. február 27.)

2 Minute