Természetes eszünk és az evangélium törvénye
Az a lélek, amely kinyilatkoztatásokat kíván, hibát követ el. Ezekre ugyanis semmi körülmények között nincs szükségünk, mert a természetes eszünk
Az a lélek, amely kinyilatkoztatásokat kíván, hibát követ el. Ezekre ugyanis semmi körülmények között nincs szükségünk, mert a természetes eszünk
Szerzetesi hivatásokat is ébreszt Elvira Maria de Witt karmelita szerzetesnő ifjúsági missziója, aki az „új kontinensen”, az interneten evangelizál.
Látva, hogy egyre kevesebb fiatal jár templomba, a holland nővér elhatározta: cseteléssel próbálja visszavezetni a fiatalokat a hithez. „Ma senki nem csönget be egy rendházba azzal, hogy szeretne beszélni egy nővérrel. Mennyivel könnyebb a saját szobájában, a számítógépén csetelve feltennie a kérdéseit!”
Ha mások hasznára akarsz lenni, azzal kezdd, hogy ne sajnáld a fáradtságot az önmagadon való munkálkodástól: a másokat lángra lobbantó
Annyi erőszak van ma a világon! Azt hiszem, mindez nagyrészt épp saját otthonunkból ered.A világ azért szenved annyit, mert nincs
Kissé szokatlan mődon ezúttal nem katolikus, hanem ortodox szent avatásáról adunk hírt. A szerk.
„s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye jókedvvel.” (Róm 12,6-)8
Sokak szemében középszerű lány volt. Semmi különös. Felejthető. Egy „átlagos” tanuló, aki nem sportol, nem tagja egyik klubnak sem, sosem választják be a diáktanácsba. Sosem tett vagy mondott olyat, amivel felhívhatta volna magára a figyelmet. De aki csak ezt látta benne, nem vette észre higgadt kitartását, eltökéltségét.
Aki Istentől látomást vagy kinyilatkoztatást kér, az nem gondolkodik helyesen Istenről, az megfeledkezik Jézus Krisztusról. Az Isten ugyanis azt válaszolhatná
Jason Evert világszerte több mint egymillió középiskolás és egyetemista diáknak tartott előadásokat, valamint több mint 10 könyv szerzője. Ő és felesége, Crystalina, vezetik a Chastity Projectet, amely a tisztaságot hirdető fiatal vezetők nemzetközi szervezete.
RoL: Szia, Jason. Nagyra értékelem, hogy időt fordítasz ránk. Miért is nem kezded azzal, hogy mesélsz nekünk egy kicsit az életedről? Mindig is gyakorló katolikus voltál vagy volt egy időszak az életedben, amikor megtértél?
„Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (Zsolt 121,8)
A 121. zsoltár 8. verse nehezen hihető dolgot állít: az Úr figyeli minden léptemet. Tényleg állandóan, megszakítás nélkül számon tart engem? Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Nem tudtam elképzelni. Mindaddig, míg a lányom meg nem mutatta a RunKeeper applikációt.
A lelki életben gyorsabban közlekedünk és kevésbé érezzük a fáradságot. A béke, az örök boldogság előképe tárul elénk. Erőnk és
„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” (Ef 6,10)
Egy erdő mélyén van a házunk. Aki erdőben lakik, gyakran kerül szembe Isten változatos teremtményeivel. Sok aranyos van közöttük: „Anyu, nézd, milyen cuki!”-félék. Mások undorítóak ez a „Pfuj, taposd el!” – kategória. Számomra a pókok ez utóbbiba tartoznak.
„De az Úr látta Lea megvetett voltát…” 1Móz 29,31a
Ha valaha is úgy érezted, nem vesznek észre, jelentéktelennek tartanak, bibliai nővérünk, Lea, jó hírrel szolgál: Isten mélyen a szívünkbe néz, és megérti legnagyobb szükségeinket. Amikor senki sem lát téged, Isten igen. Amikor senki nem törődik veled, Isten igen.
A világosság, amely a külső dolgokban arra szolgál, hogy az ember el ne tévedjen, az isteni dolgokban éppen az ellenkezőjét
„Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.” 1Pét 2,17
Délután volt, esett az eső. Hetedikes fiammal az iskola folyosóján haladtunk a kijárat felé az igazgatóhelyettesnél tett látogatás után. Épp elővettem az esernyőmet, hogy védekezzem a kinti hideg zuhany ellen, mikor felhangzott mögöttem egy női hang:
– Helló! Elnézést. Kérdezhetek valamit?