Az Életadó sebek segít a válás és különélés után felnőtt gyermekeknek, hogy hangot adjanak szenvedésüknek, hogy tudják, hogy nincsenek egyedül, és hogy gyógyulást találjanak Isten irgalmasságában.

MENLO PARK, Kalifornia – Hallie Colorado klinikai pszichológus a válás gyermekekre gyakorolt hosszú távú hatásairól írta a disszertációját. A hatgyermekes édesanya azonban egészen a közelmúltig nem sokat foglalkozott azzal, hogy saját szüleinek a szakítása milyen hatással volt életére.

„A szüleim elváltak, amikor kicsi voltam, de nem gondoltam, hogy ez hatással volt rám” – mondta Colorado a Register lapnak.

Boldog házasságban élve, és élvezve új beosztását a kaliforniai Menlo Parkban lévő Szent Raymond katolikus templom egyházközségi kapcsolatok igazgatójaként, Colorado úgy gondolta, hogy a halovány esélyek ellenére elérte a céljait.

Miután szakmai udvariasságból beleegyezett, hogy részt vegyen az Életadó Sebek katolikus apostolság által szponzorált lelkigyakorlaton, amit a válás és különélés után felnőtt gyerekek számára szerveztek, meglepődve tapasztalta, hogy milyen érzelmek törtek felszínre, amikor az előadók megosztották történeteiket.

„30 évnyi könnyet sírtam ki magamból” – emlékezett vissza Colorado. „Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan teremben voltam, ahol mindenki olyan volt, mint én, és fogalmam sem volt, mennyi dühöt éreztem.”

A lelkigyakorlat több volt, mint az eltemetett érzelmekkel való szembenézés.

„Lelkigyakorlatunk az Isteni Irgalmasságban gyökerezik, nemcsak az irgalmasság elfogadásában, hanem annak megélésében mindenféle módon, aminek a legfontosabb eleme a megbocsátás” – mondta Dan Meola, az Életadó Sebek elnöke és társalapítója a Register-nek.

Minden háromnapos lelkigyakorlat, amely jellemzően 20-30 ember vesz részt, a húsvéti misztériumok köré épül, és arra ösztönzi a résztvevőket, hogy „fedezzék fel a sebeket” és „haljanak meg önmaguknak”, miközben jobban tudatosítják azt, hogy döntéseiket és kapcsolataikat hogyan alakította a gyermekkori trauma – magyarázta.

Ezután arra kérik őket, hogy hívják meg Krisztust a saját sebeikbe – ez „a feltámadás pillanata.”

Végül pedig kezdenek Krisztussal járni, nagyobb erényben, megújulva és mélyebb módon követve az Urat.

„Olyan mintát adunk az embereknek, amely egy élettervet tartalmaz az erény fejlesztésére” – mondta Meola.

A helyszínen lelkészek és terapeuták is vannak, akik szintén a válás gyermekei, és már részt vettek korábbi lelkigyakorlatokon.

A lelkigyakorlat után az öregdiákok helyi támogató csoportokba és egy online közösségbe kapcsolódhatnak be, melyek segítenek barátságokat ápolni másokkal, akik hasonló problémákkal küzdenek, valamint forrást találni a folyamatos lelki vezetéshez és pszichológiai tanácsadáshoz.

„Egyedül nem lehet ebből meggyógyulni” – mondta Meola. „Ha házas vagy, akkor a házastársadra kell támaszkodnod. Sokféle lehetőséget biztosítunk a támogatásra.”

Egy ’atombomba’ által kettészakítva

Meola és felesége, Bethany a fővárosban található Catholic University of America II. János Pál Intézete Házasság és Család Tanulmányok Intézetében végeztek, itt találkoztak egymással. A házaspár 2011-ben házasodott össze, az intézetben végzett munkájuk alapján kezdtek el lelkigyakorlatokat tartani Washingtonban, az intézetben végzett munka alapján, amely a keresztény antropológián és a pszichológiai tudományokon alapuló képzési keretet biztosított. Szolgálatukat 2020-ban nonprofit szervezetként alapították meg. Ma már több mint 10 amerikai egyházmegyében használják az Életadó Sebek programot.

Dan Meola a Register lapnak elmondta, hogy megértette az új apostolság szükségességét, miután évekig küzdött, hogy feldolgozza saját szülei válását. Ahogy az gyakran előfordul, a szakítás sértette az Istennel való kapcsolatát, valamint a családtagjait is.

„A szüleim 11 éves koromban váltak el; néhány évig reméltem, hogy újra összejönnek, és egészséges módon rendezik a nézeteltéréseiket” – mondta. Amikor ez nem történt meg, „összetörte” a felismerés, hogy a családja soha nem fog újra egyesülni.

„Úgy éreztem, mintha az egész világ darabokra szakadna” – emlékezett vissza, megjegyezve, hogy más elváltak gyerekei „földrengéshez”, „a létedet kettészakító atombombához” vagy „a templomból kitépett tabernákulumhoz” hasonlítják az élményt.

Tinédzserként a valláshoz fordult, hogy megbirkózzon a dühével

„Azt követeltem, hogy Isten hozza rendbe a helyzetet. Amikor úgy tűnt, hogy nem válaszolt az imáimra, úgy éreztem, hogy elhagyott” – mondta. A főiskolán „falakat emelt”, bizalmatlan volt azokkal az emberekkel szemben, akiktől félt, hogy megbántják vagy elutasítják.

Idővel Meola újra felfedezte hitét, és kezdte megérteni az Egyház megváltó szenvedésről szóló tanításának felszabadító erejét. Azt is tudta, hogy nem gyógyulhat meg anélkül, hogy megbocsátana szüleinek. A megbocsátó szolga példázata lelki életének próbaköve lett, amikor Krisztus tanítása felett imádkozott, és gyónás közben megosztotta vívódásait.

Hasonlóképpen mélyen inspirálták őt és feleségét Szent II. János Pál pápának az irgalmasságról és a szenvedésről szóló írásai.

„A megfeszített Fiúban hinni” – írta János Pál a Dives in Misericordia (Az Isteni Irgalmasságról) című könyvében – „azt jelenti, hogy hisszük, hogy a szeretet jelen van a világban, és hogy ez a szeretet erősebb minden rossznál, amelyben az egyén, az emberiség vagy a világ érintett. Ebben a szeretetben hinni azt jelenti, hogy hiszünk az irgalmasságban. Mert az irgalom a szeretet nélkülözhetetlen dimenziója; ez mintegy a szeretet második neve, és egyúttal a szeretetnek az a sajátos módja, ahogyan a szeretet a világban lévő rossz valóságával szemben megnyilatkozik és megvalósul…”

Személyes gyógyulás

Az Életadó Sebek lelkigyakorlat minden résztvevője személyes módon közelíti meg az emberi szenvedés és az Isteni Irgalmasság misztériumát, de a gyógyulás a saját tapasztalataik őszinte beszámolójával kezdődik, véget vetve a hallgatásnak, amely gyakran beborítja a válás traumáját, és sok gyermeket hagy magára, hogy egyedül, pusztító módon birkózzon meg vele.

A résztvevők meglátják a – társadalomtudományok által jól megalapozott – kapcsolatot a nem kezelt érzelmi sebek és a sikertelen kapcsolatok vagy káros viselkedés sorozata között.

A válás számos negatív következménnyel jár a gyermekek későbbi, felnőttként való életére nézve, ami gyakran kihat az oktatásra, a munkahelyi kilátásokra, a bebörtönzési arányra, a kapcsolatokra, valamint a mentális és fizikai egészségre.

Az elváltak gyermekei gyakran azon tűnődnek, mit „tehettek volna jobban”, hogy megelőzzék szüleik szakítását – mondta Katherine Ambrose, egy San Franciscóban élő fiatal, egyedülálló katolikus, aki résztvevője volt az első Életadó sebek lelkigyakorlatnak, és most előadóként szolgál. „Az Isteni Irgalmasság helyreállítja az identitásodat: nem én vagyok a szüleim hibája; nem én vagyok a múltbéli bűneim és hibáim, még akkor sem, ha az átélt sebek miatt cselekedtem. Van gyógyulás és megváltás.”

Ambrose megosztotta a program lelki gyümölcseit édesanyjával és testvéreivel, és úgy véli, hogy a jövőben jobban felkészült arra, hogy boldog házasságba lépjen, és ne állandósítsa az átélt sebeket.

Előadásai során igyekszik eloszlatni a zűrzavart és a téves információkat, amelyek miatt egyes elváltak katolikus gyerekei úgy érzik, hogy kívülállók az egyházban, és tudatja velük, hogy szívesen látják őket.

A papok, akik részt vettek a lelkigyakorlaton, most több lehetőséget keresnek arra, hogy foglalkozzanak a zűrzavarral, valamint az elváltak gyermekei által átélt sérelmekkel.

A gyermekkori traumával való késői leszámolás különösen nehéz lehet egy olyan kultúrában, amely a válást nagyrészt az élet tényének tekinti. Kalifornia volt az első állam, amely 1969-ben jóváhagyta a bizonyíték nélküli [no fault] válást.

A Pew Research Center szerint 1960-ban az Egyesült Államokban a gyermekek 87%-a élt együtt az anya és az apa otthonában. A következő fél évszázadban ez a szám 64%-ra csökkent.

A válás kultúrája

Ebben a kultúrában a válást gyakran a szülők és a családok számára pozitív eredményként mutatják be, miközben a gyerekek úgy érezhetik, hogy ők okozták a válást, vagy hogy szüleik új életét és kapcsolatait nekik kell megerősíteniük – magyarázta Luke Leighton atya, a megújulás ferences szerzetese, aki maga is elvált szülők gyermeke és lelkigyakorlatokat tart a kaliforniai Oakland egyházmegyében.

A szakítás után a gyerekek „megtanulnak csendben lenni”, és gyakran felelősséget vállalnak szüleik érzelmeiért, miközben saját belső zavarukkal nem foglalkoznak – magyarázta. A lelkigyakorlaton a sebeket végre „elismerik, és elfogadnak téged a sebeiddel együtt” – mondta Leighton atya.

„Ez egy biztonságos hely számotokra, ahol gyászolhatjátok ezt a veszteséget.”

Amikor Leighton atya elkezdte tisztázni hivatását, családtagjai azzal vádolták, hogy „azért lett pap, hogy elkerülje a párkapcsolatot.”

„Azt mondtam: ’Nem, az Úr segített meggyógyulni’” – emlékezett vissza, és elismerte, hogy alaposan megvizsgálta ezt a kérdést, mielőtt végleges fogadalmat tett.

Miután 2019-ben részt vett egy Életadó sebek lelkigyakorlaton, mélyebb gyógyulást tapasztalt meg, amely továbbra is átalakítja az életét, és megnyitotta az utat a megbocsátás és a megbékélés előtt a családjában.

„Régebben utáltam, amikor a nálam idősebb emberek azt mondták: ‘Ha újra kellene élnem az életemet, semmit sem változtatnék.’ Sok mindent meg akartam változtatni” – mondta. „De mivel ebben a szolgálatban vagyok, rájöttem, hogy még az életem legfájdalmasabb részei is értékesek számomra, mert látom, hogy a mi Urunk hogyan lépett a sebeimbe. Nem tudom megváltoztatni vagy irányítani azt az otthont, ahonnan származom” – mondta Leighton atya.

„Mindössze annyit tehetek, hogy arra a gyógyulásra összpontosítok, amelyet Jézus hoz az életembe. Bízhatok abban, hogy ha ez megtörténik, másképp tudok bánni a dolgokkal, ahogy a szívem megváltozik, és szeretetteljesebbé válok. Máris nagyobb megbecsüléssel és irgalommal viseltetem a családom iránt, mint korábban.”

Egy nemrégiben tartott lelkigyakorlatos szentmisén, az Isteni Irgalmasság képével a közelben, Leighton atya arra emlékeztette a gyülekezetet, hogy az igazi gyógyulás nem a szenvedés elől való menekülésben rejlik, hanem abban a készségben, hogy Krisztust meghívjuk életünk legfájdalmasabb részébe és hagyjuk, hogy azok a megváltó szeretet tüzévé alakuljanak át.

„Éppen a sebzettségem helye az, ahol Jézus találkozik velem” – mondta Leighton atya. „Ez lesz az Úrral való kapcsolat helye.”

Az Életadó sebek lelkigyakorlaton szerzett tapasztalatain keresztül Colorado felidézte az hirtelen jött pénzügyi bizonytalanság korai éveit, amikor immár egyedülálló édesanyja hússzor volt kénytelen költözni.

Ott volt a két háztartás közötti ingázás gyötrelme és a családi ünnepek, amelyeknek soha nem alakult ki kielégítő ritmusa. „Én voltam a részmunkaidős unokatestvér, a kívülálló, aki befelé nézett” – mondta. Ugyanez a szétszakítottság megnehezítette az iskolai életet és az osztálytársakkal való barátságokat, ami miatt „öntudatosnak érezte magát, de ruháján egy hatalmas skarlát betűvel.”

A lelkigyakorlat első napja feltárta a szülei válása által okozott sebeket. A következő két nap során pedig Colorado megtanulta, hogyan folytathatnak a válás után felnőtt gyermekek a továbbiakban „szent, egészséges, boldog életet”, ha ezeket a sebeket átadják a szenvedő Krisztusnak, és cserébe megkapják az Ő isteni irgalmasságának kegyelmét.

„Nehéz elképzelni, hogy mi lehet közös bennem a világ Megváltójával, aki annyi gyötrelmet élt át” – mondta. De „csak az Ő Isteni Irgalmasságában tudod elengedni ezeket a sebeket.”

A lelkigyakorlat végére olyan „könnyedség érzését tapasztaltam, amiről nem is tudtam, hogy létezik – és ezzel együtt a béke és az öröm érzését, ami nélkül nem tudom elhinni, hogy olyan sokáig éltem.”

„Ez segített abban, hogy jobb feleséggé, jobb anyává és jobb emberré váljak” – mondta. „Bárcsak évekkel korábban rátaláltam volna erre a lelkigyakorlatra.”

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. május 20.