Isten receptje

Sokunk kérdése az újra és újra, mi lehet Isten akarata? És persze, jó is, ha megkérdezzük, érdemes feltenni kérdésként. Szerintem most is vannak olyan kérdéseink mindannyiunknak, amiben ez foglalkoztat bennünket. Mi lehet vajon Isten akarata?

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy tudom mi Isten akarata az életedben most? Függetlenül attól, hogy most éppen egy csúcson vagy és örülsz. Amit ugye, mi itt Magyarországon, úgy általában önmagában is, egy kicsit gyanúsnak tartunk. Pláne most 2022 őszén. Talán 10-12 éves lehettem, amikor először láttam az amerikai Continental Singers kórust énekelni.Tényleg egy szép és jó emlék. De tudjátok mi volt a legmegdöbbentőbb, amire emlékszem? Hogy állandóan mosolyogtak éneklés közben. Komolyan mondom. Nem hagyták abba. Igazi kultúrsokk volt ez, nekünk magyaroknak. Szóval, függetlenül attól, hogy éppen jól mennek a dolgaid, vagy sok millió magyarhoz hasonlóan éppen te is azt számolgatod, mennyit is fogsz fizetni a télen, és hogy kijön-e ez a bevételeidből, egészen biztosan tudom, hogy mi Isten akarata az életedben. Mert a Biblia azt mondja, Istennek van egy receptje a nehéz helyzetekre, és dönthetsz úgy is, hogy az ő receptjét váltod ki ahelyett, amit a politikusok írtak már fel, vagy fognak felírni a következő hónapokban.

Érdekes, de nem sok mindenről mondja azt az Újszövetség, hogy ez és ez Isten akarata. Konkrétan négy dolgot említ (hinni Jézus Krisztusban, hálát adni, jót cselekedni, megőrizni magunkat a szexuális bűnöktől), és most csak a hálaadásról írnék, mert úgy éreztem, hogy a jelenlegi helyzetünkben ez nagyon aktuális. Ezt írja: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5,16-18)

Talán egyike azoknak a tipikus igéknek, amiket bárányos, vagy csobogó patakos igekártyákra felszoktak írni. Amikről azt gondolják nagyon sokan – ha őszintén kimondanák, amit  gondolnak -, persze mindez nagyon jó, jól hangzik, de valójában ki akarja, vagy ki tudja ezt tényleg megcsinálni? Mindenért hálát adni?

Mi inkább panaszkodni szeretünk, nem? De Isten azt mondja: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”

És lehet azt kérded te is, hogyan lehetnék hálás, hiszen itt élek Magyarországon. Hol élsz te? Nagyon nehéz Magyarországon élni. Persze ez igaz, kivéve, ha leszámítjuk azt a 154 országot, ahol nehezebb. Ugyanis az életszínvonalunk, gazdasági teljesítményünk alapján, ma összehasonlító áron Magyarország a 43. az országok között a világon. Pontosan Lengyelország és Portugália között vagyunk ebben. Persze lehet a 42 előttünk levő országot is nézni. És igen, ha az a kérdés, hogy milyen irányba akarunk menni, akkor nézzük is. De ha az a kérdés, hogy ma lehetünk-e hálásak? Akkor azt mondom, hogy egészen biztosan.

Mégis, lehet azt gondolod: én nem tudok hálát adni, mert az van hatalmon aki, vagy éppen ellenkezőleg abban látod a saját életed, vagy akár az országod fennmaradását, hogy most ki vezeti az országot. Tudod mi történik ilyenkor? Kiváltod a világ receptjét a nehéz helyzetekre, és ahogy Timothy Keller fogalmazott,

“politikai bálványimádásba keveredtél, miszerint a „…politizálásra egyre inkább jellemző polarizálódás és megkeseredés arra mutat, hogy a politikai szerepvállalás egyfajta vallássá vált.”

„Fennáll ugyanis annak veszélye, hogy ’messiásként’ tekintsünk politikai vezetőinkre, üdvözítő hitvallásként politikai nézeteinkre, a politizálást és a politikai életben való szerepvállalást pedig egyfajta vallásgyakorlatként műveljük.” Nem emberek oldják meg az életedet.

Hogy döntesz ma? Hálát adsz? Isten igéje azt mondja: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” Ez az Isten receptje nehéz helyzetekre is.

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2022. október 22.