Olvasnivaló

Kilencvenkilenc bárány

Az Alkotmányról írott mondatainak politikai élt tulajdonítottak, pedig csak szenvedélyes szóval kereste, hogyan érthetné meg boldog a boldogtalant, nem hívő a hívőt. A kaposvári egyházmegye legkevésbé sem “püspökös” vezetője, Balás Béla egy hidegzuhanyról, nyomorúságos közállapotainkról és a csendes istenszeretetről.

13 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Utóirat az abortuszról

“Énekeljük, hogy “Isten áldd meg a magyart”. De Szegény, hogy áldja meg, ha naponta 122 hal meg abortuszban közülünk?” (Csókay Andrást idéztem) Sokan gondolják úgy, hogy őket talán csak távolabbról, vagy egyáltalán nem érintő problémáról van szó. Mi úgy gondoljuk, hogy azzal, ha az imádság mellett beszélünk is róla, sokat segítünk a hallgatásba burkolózó, “pont rosszkor” várandóssá lett anyáknak.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten receptje

Sokunk kérdése az újra és újra, mi lehet Isten akarata? És persze, jó is, ha megkérdezzük, érdemes feltenni kérdésként. Szerintem most is vannak olyan kérdéseink mindannyiunknak, amiben ez foglalkoztat bennünket. Mi lehet vajon Isten akarata?

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ördögűző: A katolikus doktrína zűrzavarát ki kell javítani, mielőtt az egyház és a világ erkölcsét ’megtisztítják’

 (LifeSiteNews) – Egy híres amerikai ördögűző azt tanácsolja a katolikus egyháznak, hogy a doktrínát kell rendbe tenni, mielőtt [az egyház] saját erkölcsi helyzetét orvosolják és a kegyelem újra kiáramolhat a világba, mivel a világ állapotát végső soron az egyház állapota határozza meg.

Chad Ripperger atya egy nemrégiben tartott lelki hadviselésről szóló konferencián kifejtette, hogy a világban egyre növekvő gonoszságok, amelyek megmutatkoznak nemcsak „geopolitikai helyzetünkben”, de az emberkereskedelem, a pedofília és a sátáni rituális visszaélések minden eddiginél nagyobb számában is, a katolikus egyházban bekövetkezett „kegyelmi összeomlásra” vezethetők vissza. Ezt az erkölcsi összeomlást az egyházban Fr. Ripperger szerint egy teológiai összeomlás váltotta ki.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Viganò érsek: Benedek lemondásának „hivatalos kivizsgálására” van szüksége az egyháznak

(Aldo Maria Valli) – A szerkesztő megjegyzése: Az alábbiakban egy interjút közlünk, melyet Aldo Maria Valli olasz vatikáni újságíró készített Carlo Maria Viganò érsekkel.

AMV: Excellenciás uram, itt Olaszországban egyre nyilvánvalóbb, hogy politikai vákuum van. Egyre több olasz érzi úgy, hogy a jelenlegi politikai pártok nem képviselik őt. Másrészt vannak politikai mozgalmak, amelyek különböző módon készülnek arra, hogy betöltsék ezt az űrt.

23 Minute
Családvédelem

Már 13 éves gyerekek is a közösségi finanszírozást választják a ’nemváltó’ műtétekhez

(LifeSiteNews) – Az elmúlt néhány évben egy egész iparág alakult ki, melynek célja, hogy transzgender kiegészítőkkel lássák el a gyerekeket, hogy kielégítsék – és felpörgessék – a nemváltoztató termékek iránti keresletet. A nemváltás gondolatára a kortársak vagy az internetes transzhírességek által rákattant gyerekek a szüleik tudta nélkül rendelhetnek online „mell laposítókat”, melyek ellapítják a mellet, vagy „pakolásokat”, melyekkel a lányok pénisszel „mutatkoznak” anélkül, hogy szüleik tudnának róla. Az internetes influenszerek oktatják a gyerekeket, hogyan hazudjanak szüleiknek, vagy hogyan vegyék rá az orvosokat, hogy írjanak fel nekik hormonokat; egy új alkalmazással kevesebb, mint havi 100 dollárért juthatnak a nemi zavarban szenvedő gyerekekek hormonkezeléshez.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Disznók elé a gyöngyöt?

Régóta töröm a fejem Jézusnak egy mondásán, és azt hiszem, éppen a mostani választások kapcsán sikerült végre megértenem. Erre gondolok: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7,6) Ezt sokféleképpen szokás érteni, például hogy ne bízzuk a szívünk kincseit cinikusokra, ne viccelődjünk szent dolgokkal, tudjunk különbséget tenni és helyes ítéletet alkotni, mérjük fel, hogy kinek és hogyan beszélünk az Isten országáról, és hasonlók.

6 Minute