Br. Alexis Bugnolo kommentárja és kritikája Az elmúlt évben számos kiadvány tolta az MI-ről szóló narratívát, mint az ember legnagyobb
Az ember az egyetlen lény, akinek szüksége van a kapcsolódásra, anélkül nem tud létezni. Ha viszont nem Krisztushoz kapcsolódik, akkor képtelen lesz megőrizni a szabadságát, elkerülhetetlenül valamilyen bálványistentől válik függővé.
Az elmúlt húsz év alatt ezek az emberek semmivel sem kerültek közelebb a tudományos tisztesség minimumához.
S – immár jóideje keresztényként nézve – világos, hogy nem is kerülhettek, mert Molnár V. József és Papp Gábor nem tudósok, akik a valóságot kívánják leírni, hanem az újraéledő pogányság ideológusai, akik ennek az új pogányságnak akarnak híveket toborozni.
Az úgynevezett “melegjogi” mozgalom első éveiben gyakran lehetett hallani olyan kijelentéseket, mint: “Hogy két azonos nemű ember mit csinál a hálószobájában, az nem tartozik rám“. Ma már vannak olyan hamvas erőfeszítések, amelyek az LMBTQ-programot akarják az iskolásoknak erőltetni, és ezeket a próbálkozásokat a “képviselet“, a “befogadás” és a “sokszínűség” fontosságával racionalizálják. Azt mondani, hogy társadalmunk “fejlődik“, féligazság lenne – természetesen van előrelépés, de amikor az ember a szakadék szélén áll, aligha dicséretes tovább menetelni. Végül is, a szilárd talajról a szakadékba sétálni bizonyára ironikus elképzelése a “haladásnak”. Mint a mesterséges fényhez vonzódó bogarak, úgy nyüzsögnek világunkban sokan esztelenül a személyiségek, narratívák és – ami a legveszélyesebb – identitások mesterséges konstrukciói körül.
Az év 27. hete szerdájának első olvasmánya a Galata-beliekből való, megadva azokat a bűnöket, melyek miatt nem juthat valaki a mennyei királyságba. Ha valaki úgy hal meg, hogy nem bánja meg ezen bűnök elkövetését, nem juthat a mennybe, hanem a pokolba kerül. Ez egy fontos emlékeztető, hogy figyeljünk a veszteségre, amit a bűn okoz a szívünkben, a jellemünkben, és végső soron a sorsunkban.
Korunk egyik legnagyobb megtévesztése az elképzelés, hogy a súlyos bűn csak távoli lehetőség a legtöbb ember számára, és hogy az ilyen bűnöket csak valóban gonosz emberek követik el. Túl sok ember értékeli saját erkölcsi helyzetét haszontalan közhelyekkel, mint ezek: „Alapvetően jó ember vagyok”, vagy „Nos, nem öltem meg senkit.”
Nemrég egy szállodában jártam, és a wellness részlegen szemügyre vettem egy speciális ágyat és annak leírását. Miután végigolvastam, arra gondoltam, inkább a hideg fusson végig a hátamon, mikor ezt olvasom, mint hogy a csí járjon bennem fel és alá.
Nem vitatom, hogy ez a csodaágy hatásos – bár erős kétségeim vannak, hogy ezek a hatások miből táplálkoznak. Először közreadom a hivatalos leírást a masszázs ágyról. (vastag betűvel kiemelve a lényeget).
Sokunk kérdése az újra és újra, mi lehet Isten akarata? És persze, jó is, ha megkérdezzük, érdemes feltenni kérdésként. Szerintem most is vannak olyan kérdéseink mindannyiunknak, amiben ez foglalkoztat bennünket. Mi lehet vajon Isten akarata?
Amikor egy napon elmesélik majd a Covid történetét, a történészek találgatni fognak, hogy minek volt köszönhető maga a vírus és a rá adott világméretű reakció. Biztosan szóba fog kerülni az a gőg, hogy a laboratóriumainkban a természettel játszunk. Sok történész valószínűleg a tömeges félelem szociológiai következményeit fogja hangsúlyozni. És természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a növekvő tekintélyelvűséget sem, amelynek gyújtózsinórja szikrát talált a járványban. Az azonban, ami szerintem a kiváltó ok, valószínűleg rejtve marad: a Pachamama.
Jól olvastátok: úgy vélem, hogy a Covid-járványt és az arra adott szörnyű reakciót közvetlenül ennek a pogány bálványnak a Vatikánban a prelátusok, papok és laikusok által bemutatott imádása okozta.
A szárazság vagy az árvíz, a jégeső vagy a tűzvész nem önmagában véve büntetés, hiszen kezdettől fogva hozzátartozik a teremtett világ működéséhez. Az, hogy csapásként szenvedjük el, már a bálványozás következménye, mert a természet erői felülmúlják a bálványimádó nép erejét.